Portugáliában működött a 20. század egyik leghosszabb életű jobboldali diktatúrája (ha úgy tetszik: autoriter rezsimje). Ennek arca sokáig az az António de Oliveira Salazar volt, akit tekintélyes gazdasági szakemberként 1928-ban a két évvel korábban hatalomra került katonatisztek kértek fel a pénzügyminiszteri posztra. 1932-ben már miniszterelnök lett, és további 36 éven át az is maradt. Közben több, protokolláris szerepű, általában katonai hátterű államfőt is elfogyasztott – aki nagyon ugrált, azt elcsapta. Az ellenzéket elnyomta, ha kellett, rendőri erővel üldözte: még reprezentatív koncentrációs tábort is felállítottak a Zöld-foki-szigetekhez tartozó Santiago-szigeten, ahonnan nem mindenki tért haza élve.
A vég kezdete
Az általa Új Államként (Estado Novo) definiált formáció – papíron legalábbis – ún. korporatív állam volt, ahol a munkaadók, munkavállalók és szakmai, „hivatásrendi” szervezetek delegáltjai alkudozhattak egymással, és az ellenjelölt nélküli választások nyomán az ő jelöltjeikkel töltötték fel a törvényhozást is. Valójában hamisítatlan egyszemélyi uralom volt ez Salazar vezetésével. Akit azzal nem vádolhatott senki, hogy ellopta, illetve rokonai, strómanjai nevére íratta volna az országot – azt persze támogatta, hogy a kulcsiparágak néhány baráti oligarcha kezébe kerüljenek. Portugália az ötvenes évektől némi tisztes gazdasági fejlődést is képes volt felmutatni, de a gyarapodást a hatvanas évektől beárnyékolta a mind kiterjedtebb gyarmati háború. Az akkor még komoly, főleg afrikai portugál gyarmatbirodalom területei egyszerre lázadtak fel a portugál uralom ellen (e birodalom értékes indiai tartozékait, közöttük a legfontosabb Goát az indiai hadsereg egyszerűen megszállta 1961-ben). A konfliktus különösen súlyos volt Angolában és Mozambikban, ahol nagy létszámú telepes közösség is élt; közülük sokan az antikolonialista felkelés áldozatai lettek. Még a NATO-szövetséges Egyesült Államok is elítélte Portugáliát – először a Kennedy-adminisztráció idején, 1961-ben –, s a gyarmati háború mind nagyobb terhet rakott az országra, bár a hetvenes évek elejére úgy tűnt, hogy a portugálok katonailag felülkerekednek az amúgy sokszínű gyarmati felszabadító mozgalmakon.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
