MN: Mennyiben változtathatta meg Putyin céljait a kijevi események eszkalációja?
AA: A fő cél a destabilizáció lett, de ahhoz nem lett volna szükség az invázióra. Putyin azonban komoly fenyegetést érzékelt a Kijevben eluralkodó új politikai nyelvezetben: a diskurzust, amely demokráciáról, átláthatóságról, antikorrupciós küzdelemről és sajtószabadságról szól, nem szívesen hallgatják Moszkvában. A 2004–2005-ös narancsos forradalom óta a Kreml különös figyelmet fordít arra, hogy irányítása alatt tartsa a sajtót, az ellenzéki csoportokat és a civil mozgalmakat. Lehet újságod Moszkvában, csak mindig figyelj oda, hogy ne olvassák túl sokan. Ami Kijevben történt, az pontosan az, amitől az orosz oligarchia a saját országán belül a leginkább tart. A most zajló agressziónak tehát van egy belföldre címzett példastatuáló üzenete is. Miután Oroszországban a gazdasági és a politikai hatalom végletesen összefonódott, a politikai irányítás feladása semmilyen szinten és egyetlen érdekelt fél számára sem opció. Ez élet-halál kérdés nekik. A harmadik motívum, bár erről csak közvetett információim vannak, hogy a putyini retorika az utóbbi időben egyre erőteljesebben eltolódott egyfajta etnikai alapú nacionalizmus és birodalmi nosztalgia irányába. A Krím félsziget elfoglalása illik ebbe a képbe. Ne felejtsük, Putyin valójában illegitim, autokrata vezető, akit nem demokratikusan választottak, egy kleptokráciát igazgat, ezért nagy szüksége van a népszerűsége megerősítésére.
| ||
MN: Hogyan lehet szankcionálni Oroszországot?
AA: Megoldás lehet például, hogy az orosz szövetségi tanács tagjaitól az uniós országok megtagadják a vízumot. (A szövetségi tanács az orosz parlament felsőháza, amely a szavazataival megteremtette a Putyin-adminisztráció számára az illegális invázió lehetőségét.) Ez valódi fenyegetés számukra is, hiszen az orosz állami oligarchák és a családtagjaik nem belföldön tartják a pénzüket, jó részük nem is orosz földön él, hanem uniós országokban. Ha kérdezik őket, gyűlölik a Nyugatot, de közben a francia Riviérán van nyaralójuk, Londonban vesznek ingatlanokat, és ott járatják iskolába a gyerekeiket is. Az Európai Unióban nagyon lassú a döntési folyamat, én mégsem becsülném alá a döntéshozók hozzáállását. Szerintem az EU vezetői nagyon is komolyan veszik az ukrán ügyet.
A teljes interjút a csütörtökön megjelent Magyar Narancsban olvashatja.
