Kedden megkezdődnek a tárgyalások Ukrajna és az Amerikai Egyesült Államok között a szaúdi Dzsiddában. „Ukrajna pozíciója a tárgyalásokon teljes mértékben konstruktív lesz” – ígérte Zelenszkij tegnapi bejegyzésében. Noha ő is ott van Szaúd-Arábiában, a tárgyaláson nem vesz részt közvetlenül (ahogy Trump sem): országát Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője képviseli, amerikai részről pedig Marco Rubio külügyminiszter és Mike Waltz nemzetbiztonsági tancsadó lesz jelen. Steve Witkoff, Trump egyik diplomatája nagyon bízik abban, hogy létrejön a halasztott kereskedelmi megállapodás. Ukrajna tűzszünetet ígér a Fekete-tenger felett, valamint a nagy hatótávolságú rakéták szüneteltetését.
Az ukrán elnök nincsen könnyű helyzetben: otthon a népszerűsége kilőtt, de Európától csak ígéreteket kapott a múlt héten, az amerikai támogatások felfüggesztése pedig nehéz helyzeteket eredményez a fronton, ahol az oroszok megújuló kedvvel támadnak.
A kurszki beszögellésben, ahová tavaly augusztusban tört be Ukrajna, hogy „hazavigye” a háborút az agresszornak, tízezer katona bekerítésére készülnek az oroszok – derült ki szombaton. A Kurszkban harcoló ukrán katonák a Kyiv Independentnek elmondták, az oroszok elvágták az ellátási láncaikat, és ha bekerítik őket, az különösen fájhat a hadseregnek. Tízezer ukrán katona hatalmas fogás az agresszor számára. Lehet azon tanakodni, hogy a megtámadott ország részéről kifizetődő taktika volt-e elfoglalni Oroszország egy aprócska szeletét. De azt már látjuk, hogy van, akit majdnem annyira zavar, hogy ukrán erők tapossák az orosz anyaföldet, mint Vlagyimir Putyint. Mégpedig Donald Trumpot, aki a múlt héten egyik percről a másikra felfüggesztette azon hírszerzési információk átadását, amelyek Oroszország területére vonatkoznak. Ha nem így történik, az eddig létszámfölényük ellenére látványos kudarcot valló oroszoknak sem jött volna meg a kedvük a hadművelethez.
Ennyire brutális lépést még nem láttunk a Trump-adminisztráció részéről, mint a hírszerzési információk korlátozása. Ukrajna három fő szervezetből álló, saját hírszerző ereje nem elhanyagolható – az SBU az orosz határon túl is operál, a HUR a katonai, az SZRU pedig a külügyi hírszerzésre koncentrál –, de a kiberhírszerzésben és a jelhírszerzésben nehezen pótolható az Egyesült Államok szerepe. Mike Waltz egy tévéinterjúban még azt mondta, hogy a támogatások (a szüneteltetett katonai segéllyel együtt) újra megindulhatnak, ha sikerült „megállapodni tárgyalásokban” (valószínűleg az ásványkincsekről), de az elnök belső köréből már vasárnap kiszivárgott, hogy Trumpnak ez sem lesz elég.
A két fél találkozóján Trump küldöttsége akár azt is kérheti Zelenszkijtől, hogy fontolja meg területek átadását Oroszoszágnak, tartson választásokat – és persze mondjon le.
A Kyiv Post egyenesen olyan dokumentumokról ír, amelyből kiderül, az Egyesült Államok inkább Putyin „béketervét” veszi alapul. Ebben az szerepel, hogy Ukrajna nyugati támogatását be kell fejezni, az orosz megszállás alatt álló területeket el kell ismerni, vissza kell állítani az orosz kulturális és nyelvi befolyást, a továbbiakban pedig a 2022 áprilisában megfogalmazott Isztambuli Békemegállapodás-tervezetet kell követni.
Pénteken Trump ismét szemérmetlenül relativizálta az orosz hadsereg civilek ellen indított rakétatámadásait, amikor azt mondta, Putyin azt csinálja, amit „bárki más csinálna a helyében. Ő is abba akarja hagyni [a háborút]” – mondta az elnök, ismét hozzátéve, hogy Oroszországnak „jobb lapjai vannak”. „Őszintén szólva egyre nehezebb számomra Ukrajnával foglalkozni. És nincs náluk az adu... Tudnom kell, hogy valóban rendezni akarják a helyzetet. Ha nem akarnak megállapodni, akkor kiszállunk...” Vasárnap egy tévéinterjúban pedig úgy talált fogalmazni: „Nem biztos, hogy Ukrajna túl fog élni.”
Mindez erősen zárójelbe teszi a Trump-kormányzat leegyszerűsített elképzelését, hogy pusztán az ásványkincs-megállapodás elég a békéhez. Igaz, azt sem tudjuk pontosan, mi az és mennyit ér, ami ukrán földben van. Azt igen, hogy van, amiről Putyinnal kellene egyeztetni.
Még az ellenzéke is összezárt Zelenszkij mögött
Ha egy-két évtizede még a karrierje végét jelentette volna egy ukrán elnöknek, ha úgy dobják ki a Fehér Házból, mint Zelenszkijt február 28-án. Most azonban más idők járnak. Nemcsak az európai vezetők krémje állt ki mellette az elmúlt napokban, hanem odahaza a választók is.
A népszerűsége 57 százalékról 68 százalékra nőtt, a többség a nemzet érdekeiért való határozott kiállásként értelmezte, hogy Zelenszkij vitatkozni kezdett J.D. Vance-szel és magára haragította Trumpot.
A Verhovna Rada nyilatkozatban erősítette meg a regnáló elnököt, és újra kimondta, amit az ukrán törvények már rögzítenek, hogy háború idején nem lehet választásokat tartani az országban. A Politico arról írt, hogy Trump emberei Zelenszkij ellenzéke körében keresik az utódját – de nem találják. Julija Timosenko, az egyik, aki szóba jöhet, rögtön kijelentette, hogy egyelőre szó sem lehet választásokról, az pedig még meglepőbb, hogy Petro Porosenko, az egykori rivális, akit épp a Zelenszkij-adminisztráció helyezett súlyos szankciók alá, ugyancsak egységre szólított fel, és nem akarta kritizálni az elnököt. Valerij Zsaluzsnij ukrán hadsereg főparancsnoka állítólag népszerűbb lenne Zelenszkijnél, de rá sem lépett a politikai pályára. Ráadásul ő sem fogalmaz finoman az Egyesült Államokkal kapcsolatban: csütörtökön egy londoni rendezvényen azt mondta, Trumpék „lerombolják a létező világrendet”.
Zelenszkij pozícióját segíti az a körülmény is, hogy sem az amerikaiaknak, sem az oroszoknak nincsen esélyes favoritja az országban: a Janukovics-féle oroszbarát ellenzéknek csak írmagja maradt, az új washingtoni kormány pedig nem épített fel jelöltet. Pedig a Politico cikkéből kiderül, hogy mind Porosenko és Timosenko igyekszik erős alternatívának mutatkozni az amerikaiak szemében. De az ő alapállásuk sem sokban különbözik Zelenszkijétől: „Az amerikai féllel folytatott beszélgetéseink két alapelvre vezethetők vissza – első a biztonság, a béke pedig az erő felmutatásán keresztül érhető el” – közölte Porosenko, aki ugyancsak fegyvereket, hírszerzési információkat, Oroszország elleni szankciókat és transzatlanti egységet kér Amerikától. Timosenko viszont a napokban azzal vádolta meg a német hírszerzés vezetőjét, Bruno Kallt – és így lényegében Nyugat-Európát –, hogy el akarják húzni a háborút legalább 2030-ig, hogy ukrán emberéletek árán érjék el Oroszország „kifáradását”, amely így nem veszélyeztetné a kontinens biztonságát.
Azok a hangok, amelyek szerint Zelenszkij „hataloméhsége” és „önös érdekei” a háború elhúzódását eredményezik – ezt az amerikai trumpisták is szeretik hangoztatni –, kisebbségben vannak Ukrajnában.
A legutóbbi mérések szerint a választók 63 százaléka nem támogatja, hogy most választásokat tartsanak – sőt, csapdát sejtenek az ilyen ötletek mögött.
Zelenszkij hazai mozgásterét pedig valamelyest növeli, hogy legalább otthon nem kell az amerikaiaknak tetsző vezetőnek látszania. (Konstantin Skorkin, a Carnegie Alapítvány elemzője szerint elképzelhető, hogy előbb-utóbb felbukkan egy, a georgiai választásokon diadalmaskodó Grúz Álomhoz hasonló tömörülés Ukrajnában is, amely európainak tűnik, de nincs útjában Moszkvának. De addig semmiképp nem, amíg a háború tart.)
Nem véletlenül srófolta fel magabiztosan a saját távozásának árát: „Le lehet cserélni egy NATO-tagságra” – mondta. Ezt még az Ukrajnával barátságos európaiak sem adnák meg könnyen.
Zelenszkij most nem veszhet össze Trumppal
Az amerikai és az ukrán vezető botrányos találkozója után Trump bocsánatkérést követelt, Zelenszkij pedig úgy-ahogy hajlandó volt a Canossa-járásra. Még Trump kongresszusi beszéde előtt Twitter-posztban üzente meg, hogy „készek minél gyorsabban a következő szintekre lépni, és erős megállapodást kötni az Egyesült Államokkal”. A posztban – amit Trump „levélként” emlegetett a Kongresszusban –, „sajnálatosnak” nevezte a heves találkozót, amit most „ideje jóvá tenni.”
A Washington Post cikkéből kiderül, hogy ezek feszült napok volt Kijivben, Zelenszkij különösen „ideges volt”, és az ukrán tisztviselőket nem érték váratlanul az amerikai „büntetőlépések”. Zelenszkij számára inkább csalódás lehetett az európai vezetők brüsszeli csúcsa is, amelyen a védelmi költségek növelése mellett hamar elköteleződtek az uniós tagállamok, de Ukrajnának zömében ígéretek jutottak. Az ukrán elnök kérése az EU-csatlakozásról a levegőben maradt, és legfeljebb annyi foganatja volt, hogy Orbán Viktor máris ellene kampányol itthon.
De az ukrán elnök aligha érkezett tervek nélkül Dzsiddába. Legfőbb szövetségese Franciaország és Nagy-Britannia, Emmanuel Macron és Keir Starmer ugyanis a jelek szerint még tud – és hajlandó – szövetségesként beszélgetni Trumppal. A múlt hétvégén a brit külpolitika Mr. Wolfja, Jonathan Powell – jelenleg nemzetbiztonsági tanácsadó, évtizedes tapasztalattal bíró mediátor – járt az ukrán elnöknél. Arról szó sem lehet, hogy – miként a Fehér Házban február 28-án – Zelenszkij kikérje magának Trump fenyegetéseit.
Majd meglátjuk, hogy Trump azokat a dróncsapásokat is elintézi-e egy legyintéssel, amiket az ukrán légierő mért Moszkvára kedden hajnalban. Az, hogy a drónok elérték az orosz fővárost, talán az amerikaiaknak is jelezheti, hogy itt nem csak Putyinnak vannak „jó lapjai”. Rubio a különgépén vele utazó újságírókat arról biztosította: „nem fogunk katonai segítséget nyújtani az oroszoknak”. Mindenesetre nyugtalanító, hogy ez egyáltalán felmerül.
Az amerikai-ukrán béketárgyalásokat látva Putyinnak van a legkevesebb félnivalója. Az amerikai elnök a múlt héten ugyan szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben, ők ezt üres fenyegetőzésnek vették – és valószínűleg helyesen. „Az az igazság, hogy Ukrajna már vesztett, mert az előző Fehér Házi vezetésre támaszkodott” – üzente Maria Zakharova külügyi szóvívő. Dmitrij Peszkov, Putyin szóvívője pedig napok óta másról sem beszél, mennyire tetszik neki minden, amit Trump csinál. A Kremlben most okkal gondolják azt, hogy Trumpnak fontosabb megregulázni Ukrajnát, amelyet hálátlan vazallusállamnak gondol. De hát miért is tartsanak egy olyan amerikai elnöktől, aki a Wall Street Journal értesülése szerint tavaly vagy öt órán át beszélgetett Orbán Viktorral arról, hogyan lehetne béke Ukrajnában. Trump tanácsadói szerint az Európában elszigetelődött Orbán nagy hatással volt az elnök gondolkodására a kérdésben.
Zelenszkij március 7-én már légi és tengeri tűzszünetet ajánlott, Rubio ezt ígéretes kezdésnek nevezte. Egy ukrán tisztviselő optimistábban nyilatkozott a lapnak: „Reménykedjünk abban, hogy amint beáll a fegyverszünet, visszatérünk az észszerű keretek közé.”
A Bloomberg értesülései szerint a Kreml is kész lenne megállapodni, de feltételeik vannak. Például az, hogy az Ukrajna legyen neutrális, és ne állomásozzanak ott nyugati békefenntartók sem. Nehezen elképzelhető, hogy Ukrajna akár fontolóra vegyen egy ilyen feltételt, az elmúlt hetek alapján pedig abban nem lehetünk biztosak, hogy az amerikaiak át akarnak látni az orosz szitán. Márpedig, ahogy Kurt Volker, az előző Trump-kormányzat ukrajnai különmegbízottja fogalmazott az Economistnak: „Putyin elég okos ahhoz, hogy ne csak egyszerűen nemet mondjon.” Szerinte ha a tárgyalások most zátony felé tartanak, Amerika újabb engedményeket fog kisajtolni Ukrajnából.
Tíz nappal ezelőtt, a rossz emlékezetű találkozó után Zelenszkij azt mondta a Fox Newsnak, nem hiszi, hogy „bármit rosszul csináltak”. Lehet, hogy ebben igaza van, de az is igaz, hogy az ukrán elnök most, bármennyire is harapófogóban van, nem engedhet meg magának tévesztést.
