A csatlakozás eufóriájában egymásra licitáltak a román politikusok, hogy az országos életszínvonal mikor éri el az unióét. A pesszimisták húsz, az optimisták tíz, a hivatalos román kormánypolitika tizenhárom-tizenöt évet ad. Ez idő alatt azonban a bővítés folytatódhat (bármennyire is csökkent a bővítési kedv a nyugat-balkáni országokra vonatkozóan), tovább romolhat az uniós életszínvonal, tehát senki sem tudja biztosan, hogy mit is jelent ez: "utolérni Európát".
Az a metafora sem mond túl sokat, hogy dübörög a román gazdaság, hiszen az átlagjövedelem még mindig elképesztően alacsony (a magyarországi fele), a bérek közötti különbségek messze nem európaiak (egy jól fizetett középvezető akár húsz-harmincszor is többet kereshet az "átlagnál"), a munkaerőhiány máris jelentkezett - Románia azon töri a fejét, honnan csábítson munkaerőt, miközben több mint egymillió román dolgozik az ország határain kívül. Néhány, a térségben egyedi kezdeményezés azonban vezető helyet biztosíthat számára Kelet-Európában.
Török és megbonthatatlan
A leglátványosabb sikertörténet a lejé. Elemzők szerint a nemzeti valuta erősödése nagyrészt az országba érkező befektetéseknek volt köszönhető. Ha a rendezetlen tulajdonviszonyok meg a korrupció sokáig gátolta is a működőtőke-beáramlást, a fejlődés az elmúlt két-három évben valóban látványos: 2005-ben 5,2 milliárd euró érkezett az országba, 2006-ban pedig több mint 8 milliárd. A román gazdaság stabilizálásához és a nemzeti valuta szárnyalásához a külföldön dolgozó román munkavállalók is hozzátették a magukét: számszakilag az államháztartási hiány több mint felét, 3,5-4 milliárd eurót vittek haza.
A román gazdasági optimizmus ott tart, hogy Románia ismétli meg az ír vagy a spanyol sikereket, s a gyorsan és biztosan erősödő gazdaság a térségben egyedülálló hatékonysággal használja majd ki az uniós forrásokat. Január elején ennek a lehetőségét mérlegelte a The Times is; szerintük azonban Románia sokkal rosszabb helyzetből startol, mint nyugat-európai példaképei, s rosszabbak a kilátásai a fejlődésre és a fejlesztésre is. A mai Románia a spanyol gazdaság 1986-os színvonalán áll, ráadásul a spanyolok akkor egy sokkal erősebb gazdasági érdekszférához társultak, mint a mai, kibővült Európa. Ma az uniós források többfelé oszlanak, így az unió segítsége is kevesebb lesz, mint akkor.
Érdemes azonban a román gazdaság fejlődését nemcsak Írországgal és Spanyolországgal, de a kelet-európai tagokéval is összevetni. A romániai parlamenti pártok most a csatlakozás utáni politikai stratégiáról vitatkoznak - a cél az, hogy a román életszínvonal tíz éven belül elérje az uniós átlagot. A vita minden résztvevője vár valamit a stratégiától. Az RMDSZ például a kulturális autonómiát, a választási törvény megváltoztatását és a külföldiek tulajdonvásárlási jogát szeretné elérni - láthatólag tehát "befelé" játszik, s eddigi belpolitikai problémáit kívánja kezelni. Az esetleges magyar-magyar gazdasági lobbi sem Magyarországon, sem Romániában nem körvonalazódik, noha hasonló együttműködések Románia és Moldova, de Bulgária és Románia között is folynak. Utóbbi esetben pedig szó sem lehet nemzeti szolidaritásról, történelmileg megalapozott együttműködésről: a román és bolgár tőkének a regionális érdek diktál, szemmel látható eredményekkel. A többi kormánypárt más geopolitikai képletben gondolkodik, mint a bővítés perspektíváit lebecsülő magyar érdekérvényesítés: egy új román politikai és gazdasági érdekszféra kiépítésében. Éppen ezért Románia várhatóan a következő években a bővítés kiterjesztése mellett fog lobbizni, hogy saját piacait is növelhesse, és a támogatásért cserébe saját gazdasági érdekeit is érvényesíthesse.
Legfontosabb partnere ebben Törökország, amelynek uniós tagságáért immár Bulgária és Románia egymással versenyezve lobbizik. A román-török gazdasági kapcsolatok az utóbbi öt évben egyre intenzívebbé váltak. Évente 25 százalékkal nő a Romániába érkező török tőke, a Törökországba irányuló román export pedig 2000 óta 20 százalékkal dúsult; 2006-ban több mint 9000 török cég jött létre Romániában. A befektetők tehát nemcsak Nyugat-Európából érkeznek (esetenként hátat fordítva az eddigi közép-európai piacoknak), hanem a Fekete-tenger vonzáskörzetéből is. Románia nem feltétlenül "elvonja" a tőkét az előző körben csatlakozott országoktól, hanem új forrásokat keres és talál. Ezt a piacot Közép-Európa nemhogy elvesztette volna, de meg sem nyerte: Bulgárián és Románián keresztül fog betörni az unióba. A bolgárok majdnem egy évtizede készülnek a "nagy" török fogásra, közös foglalkoztatáspolitikai projekteket és munkaerő-képzési stratégiákat dolgoztak ki, vasút-revitalizációs program indult: így vált Bulgária Törökország uniós előőrsévé. Románia ugyan nem indított hasonlóan látványos programokat, de elsősorban a Fekete-tenger övezetének kihasználására és a közös gazdasági-politikai lobbi erősítésére ő is törekszik: szövetségeseként kezeli Törökországot.
Munka hadának a lépése dobog
Az újabb bővítés miatti európai sopánkodás egyik központi toposza, meleg váltásban a "lengyel vízvezeték-szerelővel", a román munkavállaló lett. Valóban, a külföldön élő és tartózkodó románok száma meghaladja az egymilliót. Az is tény, hogy bár gyorsan nőnek a romániai bérek - elemzői becslések szerint 2007-ben 6,5, 2008-ban pedig 7,9 százalékkal -, ez nem elég ahhoz, hogy hirtelen leálljon a munkaerő kiáramlása. A romániai és az uniós keresetek közti óriási különbség még mindig arra ösztönöz sok románt, hogy az "eredeti tőkefelhalmozás" céljából Nyugat-Európában dolgozzék. Lehetőleg feketén, mert úgy nagyobb a bevétel. Már nem Spanyolország meg Olaszország az elsődleges célállomás, hanem Portugália, ahol szigorúak a bevándorlási törvények és alacsonyak a bérek, de könnyű feketén munkát találni. Az európai munkaerő-politika rendszerint egységesen beszél a román munkavállalókról, pedig jól megkülönböztethető a "mozgékony", tőkefelhalmozó munkavállalói réteg és azoknak a csoportja, akik nem kívánnak visszatérni az országba. A román munkaerő jelentős része bejárja az európai piacot és végül visszaérkezik Romániába, hogy immár kis- és középbefektetőként működjön tovább.
A külföldi munkavállalási kedv azonban a romániai kereseti lehetőségek bővülésével csökkenni fog. A tendencia lassan megfordul: a románok 70 százaléka tart a "külföldi" munkavállalóktól, elsősorban a Moldovából, Szerbiából, Törökországból, Ukrajnából érkezőktől, de a román-magyar határ mentén is vannak jelek, hogy előbb-utóbb Románia vonzóereje lesz a nagyobb. Az iparilag, gazdaságilag fejlett Temesvár, Arad, Nagyvárad csábereje már jól érezhető Kelet-Magyarországon; a sort a magyar-román-ukrán hármas határon fekvő, pezsgő Szatmárnémeti zárja. Ez a kis, határ menti régió váratlanul előkelő helyet foglal el a román megyék gazdasági ranglistáján - Szabolcs-Szatmár-Bereg számára például már most Szatmárnémeti lehet a központ.
A helyi gazdasági szakértők a következő évek legnagyobb veszélyének a munkaerőhiányt, elsősorban a képzett munkaerő hiányát látják. A helyzet annyira komoly, hogy körvonalazódni látszik a román "betelepítési program": elsősorban Macedóniából, Moldovából és Bulgáriából várnak munkásokat. A munkanélküliség aránya például sokkal kisebb Romániában (5,1 százalék), mint Szlovákiában (14 százalék) vagy Lengyelországban (15 százalék).
Románia ugyanakkor vonzó lett a külföldi munkavállalóknak is. A munkaerőpiacról elsősorban a jól képzett középvezetők hiányoznak, ezért őket a romániai átlagkeresetnél jóval magasabb fizetések várják. 2007-re eddig tízezer munkavállalási engedélyt kérvényeztek, a legtöbbet Törökországból (1400-at), a második Kína, aztán a franciák, németek, olaszok és görögök következnek.
Nemzetközivé lesz
A külföldön élő milliónyi román állampolgár nem csak tőkét hoz (vissza) az országba: üzleti és politikai kapcsolataik révén Románia uniós üzleti és gazdasági kapcsolatai is erősödnek. A Spanyolországban, Olaszországban élő románok voksai jelentős lobbierőt képviselnek, s már alakulnak azok a nemzetközi pártszövetségek, együttműködési formák, amelyek erre a szavazóbázisra építenek. Az olaszországi és spanyolországi helyhatósági választásokon román jelöltek indulnak, kialakult az "eperszedő-szavazóbázis" és politikai marketingje. És az európai kapcsolatok fordított irányban is behálózzák a teljes román gazdaságot. A román ingatlanpiacot Phillippe Questiaux francia üzletember - a Lafarge Ciment elnöke - uralja, aki spanyol és francia közvetítéssel került Romániába. A román fémipar meghatározó személyisége a Mitta Steel Galati cég vezetője, Hans Ludwig Rosenstock: az acélgyártás 70 százalékához van köze. Wolfgang Ruttenstorfer az OMV első embere: a kezében van a Petrom legnagyobb részvénycsomagja - Kelet-Közép-Európa legnagyobb olajvállalata függ tőle.
A gazdaság tehát Romániában is nemzetközivé lett - de nyilvánvaló, hogy az ország délre és az unión kívülre kacsint. A legintenzívebb gazdasági kapcsolatokat Bulgáriával ápolja Románia, vélhetőleg a vásárlóerő és a vásárlói szokások hasonlósága okán. Moldovában és Ukrajnában most cserélődött le a személygépkocsi-állomány, szükség van a jobb minőségű üzemanyagra, a Rompetrol rá is startolt a piacra. Jelenleg 135 millió euróra becsülik azt a tőkét, ami Romániából a környező országokba (Ukrajnába, Moldovába, Szerbiába és Bulgáriába) érkezik. A csatlakozás után a román gazdaság legnagyobb kérdése az lesz: vajon megszerzi-e a vezető szerepet Bukarest a Balkánon, és ad-e új irányt az európai Balkán-politikának, vagy megmarad az unió perifériáján, a visegrádi országok és Közép-Európa árnyékában.
