Magyar Narancs: Az Európai Tanács február 18–19-i ülése előtt a visegrádi kormányfők külön találkozón egyeztettek a menekültválságról. Ezzel nyíltan szembementek a közös európai megoldással?
Milan Nič: Legalábbis erős kifejezése volt ez egy másfajta megoldásnak, amelyet sem Németországgal, sem a bizottsággal nem egyeztettek. A korábban is meglévő bizalmatlanság, a kommunikáció hiánya új mélységeket ért el. A V4 kormányfői eddig is rendszeresen találkoztak az EU-csúcsok előtt, de talán most először foglalnak el közös és a németekétől eltérő álláspontot egy az unió jövője szempontjából sorsdöntő kérdésben. Németország nem véletlenül reagált határozottan, nagyon nehéz helyzetben vannak, szükségük van a többi tagország segítségére, de a visegrádiaknál eddig csak ellenállásba ütköztek. Ezért a „B tervben” is problémát, visszalépést látnak. Érdekes, hogy Ausztria is Németország és Görögország nélkül hívott össze találkozót, de mivel az osztrákok eddig fogadták a menekülteket, mutattak némi szolidaritást, az ő lépésük kisebb felháborodást keltett.
MN: A V4 tagjai hozzá akarnak járulni az európai megoldáshoz? Tényleg működőképesnek tartják a határok lezárását, vagy csak a belföldi közönségnek játszanak?
MN: Azt kommunikálják, hogy Németország jelentős részben magának köszönheti a válságot. Belpolitikai okokból nem akarnak részt venni a menekültek, migránsok befogadásában. Tavaly nyáron még azon ment a vita, hogy kötelező vagy önkéntes legyen a részvétel a menedékkérők áthelyezési mechanizmusában, attól tartok, mára az önkéntes befogadást is elvetették.
MN: A V4 mellett külön megbeszéléseket folytat a „hajlandók koalíciója” is, tehát azok az országok, amelyek önkéntesen vennének át menekülteket Törökországból. Ausztria is önálló lépéseket tett a nyugat-balkáni tranzitállamok bevonásával. Elég reménytelennek tűnik a helyzet, pedig Dimitrisz Avramopulosz migrációs biztos a múlt héten úgy nyilatkozott, 10 napon belül látható eredmények kellenek.
MN: Nem kezelném Avramopuloszt kulcsszereplőként, nyilván hazájának, Görögországnak a helyzete is közrejátszik abban, amit mond. De tény, hogy a menekültválság jól jelzi az uniós döntéshozatal folyamatos fragmentációját. Reális veszély, hogy Németország és a bizottság álláspontja elszigetelődik. Nem értek egyet a visegrádiakkal, szerintem a saját pozícióinkat romboljuk az EU-ban, stratégiailag helytelen és rövidlátó politika a kelet–nyugat törésvonal erősítésére játszani. De nem szeretném csak a V4-et okolni a kialakult feszültségekért, egyes nyugat-európai országokból is hiányzik az akarat bizonyos kérdések uniós szintű kezelésére. Például a franciák vonakodnak beállni Németország mögé a török megállapodás végrehajtásában.
MN: Sokan azt várták, hogy a V4 kormányfőinek közleménye a macedón–görög és a bolgár–görög határ lezárását ajánlja majd. Ehelyett csak egy körvonalazatlan „B terv” szükségességére tettek utalást, arra az esetre, ha a török megállapodás nem működne.
MN: Azért Macedónia és Bulgária meghívásából egyértelmű volt, hogy zárt ajtók mögött a határok lezárásáról, Görögország nyomás alá helyezéséről beszéltek. Szerintem a következő, március 7-i EU-csúcson komolyabban is felvethetik ezt az alternatív javaslatot. Diplomáciai forrásokból tudható, hogy a V4 kormányfői egymás között már a novemberi vallettai csúcs óta beszélnek a B tervről.
MN: Ugyanakkor Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök mintha nem kérne a kerítéses megoldásból.
MN: Hát igen, kerítésen és rendőrökön felül a V4 nem sokat tud ajánlani Macedóniának vagy Bulgáriának. Ebből is látszik, hogy a prágai V4-találkozót nem csak rosszul kommunikálták, rosszul is készítették elő. Ezért ment talán Németország is túl messzire az elítélő nyilatkozatokkal. A V4 javaslata önző, egoista és rossz, de szintén helytelen úgy tenni, mintha nem lenne joguk saját vélemény megfogalmazására vagy külön egyeztetésekre. Gyakran nem is maga a különvélemény vagy a külön találkozó ténye, hanem azok magyarországi interpretációja okozza a problémát. Szijjártó Péter szerint például minél többet kritizálnak minket Németországból, annál jobb, mert ez mutatja a Visegrádi Együttműködés fontosságát. Ha ezt az attitűdöt végigvisszük, abból logikusan az következne, hogy a V4 szakítson meg minden stratégiai együttműködést Németországgal.
MN: Úgy látja, hogy ebben a kérdésben a visegrádiak sem egységesek?
MN: A visegrádi elnökséget vivő csehek Berlinben és Brüsszelben is nagy erőkkel magyarázták, hogy a prágai összejövetel nem az uniós megoldás ellen szerveződött, hogy az alternatív megoldást nem a többiek nélkül képzelik el. Megijedtek az erős német reakcióktól, és saját bilaterális csatornáikon próbálták enyhíteni a bajt. Magyarország ezzel szemben meg sem kísérelte a damage controlt, mintha kifejezetten élveznék a németekkel szembeni hangulatkeltést. A szlovákokat is elég kellemetlen helyzetbe hozták a magyarok, főleg, hogy nyáron mi vesszük át az EU soros elnökségét, és legalábbis diplomáciai szinten már erre készülünk. Robert Fico miniszterelnök néha elszabadult hajóágyúként nyilatkozik, de a szlovák diplomáciának nem érdeke kiélezni az ellentéteket, hiszen néhány hónap múlva nekünk kell majd koordinálnunk az uniós döntéshozatalt. Ugyanakkor Budapest és egyre inkább Varsó is az ellentétek kiélezésében látszik érdekeltnek. Egyre több jel mutat egy V2-V2 szakadásra a visegrádi blokkon belül.
MN: Mi okozza az eltérő megközelítéseket?
MN: Túl azon, hogy az illiberális tendenciák erősebbek Orbánnál és Kaczyńskinál, ez a két kormány szeretne a nyugatitól eltérő fejlődési modellt és egyfajta közép-európai identitást is megfogalmazni. Nem akarnak az EU magjával menni, jól elvannak a periférián. A szlovákok viszont az eurózóna tagjaként benne akarnak lenni a jövő gazdasági kormányzásáról szóló párbeszédben, és a centrum felé gravitálnának. Legalábbis ez a hivatalos álláspont. Nem vagyunk EU-ellenesek. A cseh képlet némileg bonyolultabb, de Bohuslav Sobotka szociáldemokrata kormánya is fenn akarja tartani jó kapcsolatát a németekkel és a centrum országaival. Ellentétben a korábbi jobbközép kormánnyal, már nem Nagy-Britanniát tekinti legfőbb európai partnerének.
MN: Nem mond ellent ennek a felosztásnak, hogy elsőként Ficóék támadták meg a menekültkvótákat az Európai Bíróságon?
MN: Tény, hogy ezen a területen szélsőségesen szuverenista álláspontot vett fel a szlovák kormány. Szerintem elsősorban azért, mert a félelemre építő identitáspolitikának tényleg többsége van a szlovák társadalomban, ha nem is akkora, mint Magyarországon. Kényelmes politika tehát, de szembemegy Szlovákia stratégiai érdekeivel, és ennek a kormánynak a hosszabb távú érdekeivel is. Brüsszelben többször találkoztam azzal, hogy Ficót árnyék-Orbánként jellemezték, pedig Szlovákia a legtöbb területen az uniós fősodor politikáját viszi.
MN: A március 5-i választások után együttműködőbb lesz-e Szlovákia a menekültkérdésben?
MN: Ez a választás eredményén múlik. Fico pragmatista politikus, inkább a megérzéseire hallgat, nincs filozófiai felépítmény a lépései mögött, és ebben szerintem különbözik Orbántól. Ezért valószínűleg szeretne visszavenni az idegenellenes retorikából, és együttműködőbb is lesz, bár a kvóta elleni beadványt nyilván nem fogja visszavonni. A koalíciós partner személye fogja eldönteni, hogy ez a retorikai váltás mennyire lesz hiteles. Ha az ultranacionalista SNS-szel áll össze, senki nem fogja komolyan venni, és uniós szinten a sarokba szorulhat. Ugyanakkor arra is van esély, hogy a Smer a Bugár Béla-féle Most-Híddal lép koalícióra, mely párt már csak kisebbségi jellege miatt is több toleranciát mutatott a menekültek irányába.
MN: Visszatérve a lengyel–magyar vonalra, a két ország külpolitikájában alapvetően eltér Oroszország megítélése. Nem zárja ki ez a különbség eleve az egységes fellépést a menekültválságban, különösen a szíriai orosz beavatkozás után?
MN: A lengyel stratégiai kilátásokat most sokkal inkább a belpolitikai indíttatású ügyek alakítják. Persze a lengyelek mindig kiemelten fontosnak tartották a biztonságot és a szövetségi rendszereket, de az új kormány inkább a NATO-val törekszik jó viszonyra, EU-politikájában mintha a német kapcsolatok lazítása mellett döntött volna. Ezt motiválhatja, hogy meg akarják különböztetni magukat Donald Tusktól és a korábbi politikai elittől, amely jó kapcsolatokat keresett Németországgal. Ezért Kaczyńskinak kevésbé számít az orosz–magyar viszony, mint Tusknak vagy Ewa Kopacz-nak. Az új lengyel kormány a lengyel vezetés alatt álló közép-európai régióban hisz, és úgy tűnik, ez a koncepció most Orbán kezére is játszik. Komoly kérdéseket vet fel az egész régió jövője szempontjából, hogy most már nem csak Orbán támogatja a kelet–nyugat törésvonalak mélyítését, Közép-Európa periferizációját. A csehek és a szlovákok egyértelműen aggódnak emiatt, de még nem látok a részükről koherens válaszlépéseket.
MN: Káros következmények alatt érthetjük a schengeni övezet esetleges felbomlását és az uniós források belengetett visszavágását is?
MN: Igen, ezekkel a fenyegetésekkel sokan foglalkoznak. Szerintem a visegrádi vezetők alábecsülik a veszélyeket és uniós pozíciójuk gyengülését. Úgy gondolom, hogy a schengeni rendszert valamilyen módon át fogja alakítani a menekültválság, új jogszabályok és protokollok kellenek a menekültek és menedékkérők kezelésére. Mi ezekből a vitákból kimaradunk, a szabályokat nélkülünk alkotják, de a következményeket viselnünk kell majd. Orbán és Fico hamar ráugrottak a populista hullámra, és most talán nyeregben érzik magukat, de senki sem látja, hogy 2-3 éves távlatban hogyan rendezi át ez a válság az európai hatalmi egyensúlyt, hogy ez jó vagy rossz lesz a régiónknak. Megérzésem és félelmem szerint rossz lesz, és nem teszünk eleget ennek megakadályozásáért. Mire feleszmélünk, már késő lesz.
MN: A március 7-i Európai Tanács-ülés kulcsfontosságú lehet, ezúttal a török miniszterelnök is jelen lesz, és a brit megállapodás lezárultával egyedüliként a menekültválság lesz a középpontban.
MN: Attól tartok, hogy a kelet és nyugat közötti törésvonalak mélyülni fognak, különösen, ha a bizottság előterjeszti az uniós menekültjog és a dublini rendelet felülvizsgálatát. A visegrádi országok nem nagyon hisznek az EU–török megállapodás sikerében, és ezzel őszintén szólva nincsenek egyedül az unióban. A március 7-i csúcs azért is fordulópont, mert ez Merkel utolsó esélye arra, hogy a német tartományi választások előtt eredményeket mutasson fel. Március 13. után Merkel pozíciója valószínűleg ténylegesen is meggyengül, ami tovább élezi majd az ellentéteket. Szijjártóval ellentétben szerintem ez egyáltalán nem jó nekünk. Nyugaton egyre erősebb a percepció, miszerint a visegrádi országok nem osztoznak az unió értékeiben, és egyre nagyobb lesz a nyomás a nyugati vezetőkön, hogy ezt valahogyan szankcionálják.
MN: Arra lát esélyt, hogy amennyiben a török megoldás nem vezet eredményre, Merkel változtat hozzáállásán?
MN: Merkel folyamatosan keresi a változtatás lehetőségét, ez a jövőben is így lesz, de nem hiszem, hogy a megközelítése emberi jogi alapjait feladná.
MN: Tehát az EU-nak végső soron muszáj lesz befogadnia valamennyi menekültet.
MN: Ez biztos, de a számok is lényegesek. Szerintem Merkel akkor fogja túlélni a válságot, ha Németország 2016-ban kevesebb menekültet fogad, mint 2015-ben. Ezt szeretné elérni. És az a baja a V4-gyel, hogy maximum félmegoldást kínál, megállítaná az áradatot, lezárná a határokat, de nem foglalkozik a túloldalon rekedt emberekkel. Ezt Közép-Európában meg lehet tenni büntetlenül, de Németországban nem, teljesen eltérő a társadalmak érzékenysége, ezért Merkel helyzete sokkal nehezebb, mint a mi vezetőinké.
MN: Orbán Viktor múlt szerdán bejelentette, hogy népszavazást kezdeményez a kvótarendszerről. Ön szerint fogékonyak lehetnek erre más visegrádi országok is?
MN: Szlovákia esetében sok múlik a választási eredményeken is. Összességében azt látom, hogy a V4 miniszterelnökei már megmutatták, hogy az áthelyezési mechanizmust nem nagyon lehet rájuk kényszeríteni. A népszavazásnak ezért nem lenne sok értelme, leszámítva az újabb belpolitikai félelemkeltést és az uniós partnerek felesleges hergelését.
| Névjegy Milan Nič a pozsonyi Central European Policy Institute elnevezésű think tank igazgatója. Pályáját a Szabad Európa Rádió újságírójaként kezdte, később különféle uniós külügyi elemzői és tanácsadói posztokat látott el, többek közt Bosznia-Hercegovinában. Az Iveta Radičová vezette kormány mellett 2010 és 2012 között külügyi főtanácsadó volt. |
