Különösen a második hír keltett meglepetést, hiszen a svájciak a korábbi tapasztalatok szerint nem érzékenyek különösebben a nagy fizetésbeli különbségekre. Most viszont a referendumon részt vevők több mint kétharmada (68 százalék) támogatta a kezdeményezést, amelyet távolról sem valami forrófejű vagy demagóg baloldali csoport indított el, hanem egy schaffhauseni kisvállalkozó, Thomas Minder, aki egy jobboldali konzervatív párt színeiben parlamenti képviselő. Kezdeményezése ugyanazokat a követeléseket fogalmazta meg, amelyek az uniós törvénycsomagban is jelen vannak: a különféle jutalékok, végkielégítések korlátozása, kifizetésük időbeli elnyújtása - hogy a vezető pozíciókban lévők ne a látványosan gyors, hanem a hosszú távon is fenntartható üzleti eredményekben váljanak érdekeltté. Ezt pedig úgy lehet megvalósítani - és ebben a jelek szerint szintén egyetértés van a svájci szavazók és az Európai Parlament között -, ha a vállalatok részvényesei több jogot kapnak az ilyen kérdések eldöntésére. Minder elképzelése szerint a részvényeseknek évről évre újra meg kellene határozniuk a vezetők járandóságait, be kell szüntetni a munka nélkül kapott belépési és távozási "ajándékot", és ami a legmeglepőbb: aki vét a leendő törvények ellen, az magas pénzbüntetéssel, sőt akár három évig terjedő börtönbüntetéssel számolhat.
Maga a követelés már hat évvel ezelőtt megfogalmazódott, és a svájci parlament is előrukkolt nagy nehezen egy ellenjavaslattal, amely hasonló célokat tűzött ki, csak kevésbé radikális eszközökkel. Ennek az elképzelésnek a kidolgozása éveket vett igénybe, és nem mondható alaptalannak a gyanú, hogy további esztendők telnek el, mire a mostani lakossági döntés törvénnyé kovácsolódik a parlamenti viták során.
A népszavazásra bocsátott javaslat ellen a nagy jobboldali pártok és a svájci gazdasági élet szereplőinek ernyőszervezete hiába szervezett nyolcmillió frankot felemésztő ellenkampányt, azzal érvelve, hogy a korlátozás árt majd az ország versenyképességének. (Minderék ennek a töredékét költötték: kétszázezer frankot.) A sajtóvélemények szerint a közhangulatot az fordította a vállalati vezetők ellen, hogy február közepén nyilvánosságra került: a Novartis gyógyszergyártó cég távozó felügyelőbizottsági elnöke 72 millió frankot követelt (és majdnem kapott is) - csak azért, hogy a következő hat évben ne vállaljon hasonló pozíciót valamelyik konkurens cégnél. Mivel Svájcban mindig is tudatos törekvés volt az emberek igazságérzetének tiszteletben tartása, ennek a hatalmas, ráadásul munka nélkül szerzett összegnek a mértéke meghaladta a lakosság tűréshatárát. Akkora volt a közfelháborodás, hogy a cégvezetés kénytelen volt érvényteleníteni a megállapodást. Az eset természetesen erőteljes hátszelet biztosított a népszavazási kezdeményezésnek, amelyet hamarosan egy újabb követ - az említett igazságérzetre apellálva. Az ifjúszocialisták által kezdeményezett és szeptemberre tervezett referendumon arról lehet majd dönteni, hogy egy-egy cégen belül a legjobban kereső személy fizetése ne haladhassa meg a legrosszabbul fizetett munkatárs járandóságának tizenkétszeresét. Jelenleg átlagosan 73-szoros a különbség.
A múlt héten elfogadott uniós korlátozás - szemben a svájcival - kizárólag a bankokat érinti, és alapesetben előírja, hogy a fizetésen túli bónuszok, juttatások mértéke nem haladhatja meg a fizetés összegét, bizonyos megszorítások mellett a dupláját. A döntést még a tagállamok pénzügyminisztereinek is jóvá kell hagyniuk - lapzártánk idején zajló tanácskozásukon, ahol az előzetes várakozások szerint John Osborne brit pénzügyminiszter az utolsó pillanatig igyekszik megakadályozni vagy legalább elhalasztani ezt, a londoni City érdekeire hivatkozva. Mivel a diplomáciai erőfeszítések sikerességének csekély az esélye, a döntést pedig nem egyhangúlag, hanem többségükben kell elfogadniuk a tagállamoknak, a brit bankok máris arra készülnek, hogy a bíróságok útján próbálják megvédeni függetlenségüket az uniós szabályozással szemben. Arra hivatkoznak, hogy az uniós alapdokumentumok nem adnak jogot az EU-nak a tagországokban alkalmazott fizetések meghatározására. De az Európai Bizottság is meg van győződve álláspontja jogi megalapozottságáról. Azzal érvel, hogy a túlzott jutalmak gazdaságilag indokolatlan és veszélyes kockázatvállalásra csábítják a bankárokat, ami aztán oda vezethet, hogy végül állami beavatkozással kell kisegíteni a pénzintézeteket - vagyis a rendelkezés végső soron az adófizető polgárok érdekében született. Hiszen eleve a 2008-as pénzügyi válsággal kapcsolatos rossz tapasztalatok táplálták az erősödő bank- és bankárellenes lakossági ingerültséget, amelynek a csillapítása minden bizonnyal ott volt a korlátozásokhoz vezető célkitűzések között.
Ugyanez az oka a svájci népszavazással kapcsolatos, alapvetően támogató jellegű külföldi reakcióknak. Németországban, ahol szeptemberben parlamenti választások lesznek, még a liberális FDP is rábólintott arra, hogy szükség van valamilyen hasonló intézkedésre, nehogy szavazókat riasszon el. Népszavazásra azonban - országos szinten - nincs lehetőség, és hasonló a helyzet Franciaországban is, ahol viszont az állami cégeknél már tavaly korlátozták a vállalatvezetői fizetéseket - bruttó évi 450 ezer euróra, ami igencsak elmarad a Volkswagen főnökének közel 18 milliós 2011-es keresetétől.
