Szigorítani fogják a kötelező fejkendőviselet ellenőrzését Iránban

Külpol

A diákság spirituális fejlődése érdekében.

Szigorúbban fogja ellenőrizni a kötelező fejkendőviseletet az iskolákban és az egyetemeken az iráni hatalom – jelentette be hétfőn a teheráni oktatásügyi minisztérium az MTI beszámolója szerint.

A közlemény értelmében azokat a diáklányokat, akik megsértik az előírást, kizárják az oktatásból.

A minisztérium állásfoglalásában úgy fogalmazott, hogy a döntéssel biztonságos és megfelelő környezetet kívánnak teremteni a diákság spirituális fejlődéséhez. Az előírás Iránban nem újkeletű, de különös jelentőséget nyert a legutóbbi országos tüntetéshullám miatt, amelyet a huszonkét éves Mahsza Amini halála váltott ki. Az öltözködési szabályok megsértése miatt előállított fiatal nő a hatóságok brutális bánásmódja következtében az erkölcsrendészet őrizetében halt meg. A lány meggyilkolásának ügyében az ENSZ is vizsgálatot sürgetett.

A tiltakozások során a nemzetközi szervezetek becslései szerint több mint ötszázan vesztették életüket, és ezreket tartóztattak le, számos halálos ítéletet hoztak és hajtottak is végre azóta.

A tüntetéshullám kezdete óta a közösségi oldalakat elárasztották az olyan videók, amelyeken nyilvános iráni helyszíneken nők láthatók hidzsáb nélkül. A perzsa újév óta eltelt alig két hétben a teheráni vezetés ismételten szigorú büntetéseket helyezett kilátásba az iszlám öltözködési szabályok megsértőivel szemben. Ezt követte az oktatási minisztérium közleménye is a már érvényes szabályok szigorúbb betartásáról.

 

Mindemellett az iráni oktatási minisztérium hétfőn beszámolt Juszef Núri tárcavezető lemondásáról. Az iráni sajtó korábban a tanári fizetések késedelmes átutalásáról cikkezett. Núri februárban került az EU szankciós listájára, mert azzal vádolják, hogy egyebek között felelős volt diákok önkényes őrizetbe vételéért a tömegtüntetések idején.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.