Tanulás háborúban – hogy zajlik az oktatás az ukrán frontvonalnál?

Külpol

Úgy folyik az oktatás Ukrajnában, ahogyan az a covid alatt kialakult. Azzal a lényegi különbséggel, hogy sokkal kevesebb a gyerek és az oroszok módszeresen bombázzák az iskolákat.

Harmincegy településről evakuálják a gyerekes családokat Herszon megyében a megyei védelmi tanács döntése szerint – ezzel együtt a kijárási tilalom este kilenc helyett már nyolckor érvénybe lép és tart reggel hatig. Mivel a településeket folyamatosan ágyúzzák a Dnyipro túlsó partjáról az oroszok, a gyerekek nincsenek biztonságban. A kicsiket a szülőkkel együtt evakuálják, ennek menetéről folyamatosan tájékoztatják a családokat. Az érintett folyómenti szakasz – Herszon várostól Oszokoriv településig – hozzávetőleg 140 kilométer hosszú.

Az oktatást ez nem befolyásolja majd érdemben, a gyerekek ugyanis online kezdték meg az idei tanévet a megyében. Ukrajnában alapvetően vegyes oktatással indult a tanév, de az egyes iskolák ettől eltérően is működhetnek. Herszon megyében online oktatás folyik, a szomszédos Mikolajivban pedig vegyes, azaz az online mellett jelenléti oktatás is működik, itt ugyanis nem támad intenzíven az orosz hadsereg. Itt már a kijárási tilalom is jóval enyhébb, este tizenegykor kapcsolják csak le a közvilágítást.

Értelemszerűen ott működhet jelenléti oktatás, ahol van óvóhely is. Így légiriadó esetén a gyerekek és a tanárok is gyorsan biztonságos helyre tudnak vonulni. Ezeket az iskolai óvóhelyeket ugyanakkor nemcsak a gyerekek és tanáraik használhatják, hanem bárki, aki a környéken él.

 
Egy iskolai bunker 
Fotó: Sióréti Gábor
 

A covidnak is volt előnye, mondta a Narancsnak több herszoni tanár. Most ugyanúgy folyik az oktatás, mint akkor, ebben nincs nagy különbség: a Google Classroomon minden megoldható, az eszközök pedig rendelkezésre állnak. Persze nem megy minden tökéletesen, a kis településeken jóval nehezebb elérni, hogy a gyerekek bekapcsolódjanak a tanulásba és a szülőket sem lehet minden esetben hatékonyan motiválni. Ezek a gondok már 2020-ban is ismertek voltak, van ami nem változik.

De van, ami jelentős mértékben más, mint a covid idején. Az idén sokkal kevesebb gyerek vesz részt az oktatásban, a Unicef adatai szerint a gyerekek harmada. Herszon városában a 6. számú Gimnáziumban például csak két elsős osztály tudta megkezdeni a tanévet, korábban rendre öt-hat osztállyal indult a szeptember.

 
Szétlőtt tanterem Herszonban
Fotó: Sióréti Gábor
 

Az iskolát súlyos találat érte, a tető beszakadt, jelenleg a felújítás folyik. Egyelőre a tető megerősítésén dolgoznak.

Az orosz hadsereg Herszonban és a környező megyékben is főként az iskolákat, lakóingatlanokat bombázza, meglehetős sikerekkel.

Augusztus végéig több mint 1300 iskolát romboltak le az egész országban a háború kitörése óta.

A gyerekek számára talán az a legfájóbb, hogy nem nagyon találkoznak egymással. Egyedül tanulnak, egyedül vannak otthon, nincsenek közös rendezvények, nagyon nehéz közösségépítő programokat szervezni. Egyelőre nem is látszik, hogy ebben bármi változást lehetne elérni.

 
Fotó: Sióréti Gábor
 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.