Tavares: Szégyen, amit Weber tett

  • CD
  • 2019. március 21.

Külpol

A politikus szerint Webernek szüksége lehet a Fidesz szavazataira, ha bizottsági elnök akar lenni.

Rui Tavares sem hagyta szó nélkül a szerdai néppárti eseményeket.

Tavares nevéhez fűződik a Tavares-jelentés, amely Sargentiniéhez hasonló volt, csak néhány évvel megelőzte azt.

Így készült a Tavares-jelentés - Interjú az EP-képviselővel

Az Európai Parlament (EP) állampolgári, jogi, bel- és igazságügyi bizottsága a parlament tavaly februári határozata alapján tervezetet készített az alapvető uniós jogok magyarországi érvényesüléséről. A jelentés, amelyen majd' egy évig dolgoztak, publikálását követően azonnal az unió és Magyarország közti viták középpontjába került. A dokumentumot jegyző portugál EP-képviselővel beszélgettünk.

 

Szerdán felfüggesztették a Fidesz tagságát a Néppártban. Az erről döntő szavazáson elsöprő többség szavazott a felfüggesztés mellett.

Ugyanakkor Orbán Viktor azt mondta, a Fideszt nem lehet felfüggeszteni, kizárni sem, a párt maga döntött úgy, függesszék fel a tagságát.

Twitter-oldalán üzent Manfred Webernek, a Néppárt csúcsjelöltjének: Szégyenteljes lépés ez Manfred Webertől.

Tavares arra utalt, hogy nem kizárták, csak kompromisszumos megoldásként felfüggesztették a Fidesz tagságát. Ezt követően a Néppárti három tagjából álló bölcsek tanácsa, és a melléjük rendelt három fideszes vizsgálja majd a magyar jogállamiság helyzetét. És majd az EP-választások után visszatérnek a kérdésre, mi legyen a Fidesz sorsra.

Tavares hozzátette, Orbán kilenc éve rombolja a magyar jogállamiságot, de Webernek szüksége lehet a Fidesz szavazataira, ha bizottsági elnök akar lenni. „És még Weber beszél értékekről?”

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.