Az egyébként is zavaros politikai térben az orosz agresszió minden eddiginél nagyobb zűrzavart keltett. Az erősen felaprózott, határozott alternatívát nem kínáló ellenzéki pártok közötti ellentétek súlyosan elfajultak – de a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) programja abban az egyébként szinte elképzelhetetlen esetben sem szenvedne vereséget, ha a párt maga igen, hiszen az ellenzék is az ő programjukat valósítaná meg.
Míg az ukrajnai háború kitörése előtt e pártok a demokratikus értékeket, az autokrata rendszer felszámolását hirdették, az ukrajnai városok bombázása után maguk is a NATO-ellenes narratívára, a Nyugat- és Amerika-ellenességre zendítettek rá. A közéletben pedig felerősödött a Putyin iránti rokonszenv. Egy – de csak egy! – újvidéki civil szervezet követelte, hogy fosszák meg Vlagyimir Putyint Újvidék városának díszpolgári címétől, ezt azonban a polgármester határozottan elutasította: „nincs napirenden”. A többi néma csend – mely csend azonban nem váratlan. Az utóbbi egy-két évtizedben Szerbiában valóságos Putyin-kultusz alakult ki. Az orosz vezér Újvidéken kívül még vagy egy tucat város díszpolgára, amelyek közül kitűnnek a vajdaságiak: Újvidék, Zombor, Apatin, Hódság, Kikinda, Šid; de felsorakozott Mladenovac, Raška, Loznica, Vladičin Han, Ljubovija, Svilajnac is. A legbizarrabb pedig, hogy a szerbek lakta, észak-koszovói Zvečan egész Koszovó díszpolgárává ütötte Vlagyimir Vlagyimirovicsot. De az oroszok sem maradtak adósak. Aleksandar Vučić államelnököt az Alekszander Nyevszkij-renddel tüntették ki, aminek a visszautasítását még az ellenzék sem javasolta.
Nem csak az energia
Szerbia 100 százalékban az orosz gáztól függ, és az olajipar is orosz tulajdonban van; ez utóbbit a kormánypártok és az ellenzéki pártok együtt játszották – a közgazdászok vélekedése szerint áron alul – orosz kézre. (A Gazprom 2008-ban szerzett többségi részesedést a NIS szerb olajipari vállalatban.) Ezt a lépést annak idején egyaránt támogatta Boris Tadić demokrata pártelnök, Vojislav Šešelj, a szélsőséges Szerb Radikális Párt első embere és Vojislav Koštunica, a nacionalista pártvezető is. De az is nyilvánvaló, hogy a teljes energetikai kiszolgáltatottság az Oroszország iránti feltétlen bizalom következménye; egyfajta politikai hitvallásé tehát. Szerbiát erős érzelmi, történelmi és kulturális hagyományok fűzik Oroszországhoz.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
