Terrorizmus miatt bűnösnek mondták ki Paul Rusesabaginát Kigaliban

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 20.

Külpol

Ő az a férfi, akinek az embermentő hősiességéről forgatták a Hotel Ruanda című filmet.

Terrorizmushoz köthető vádpontokban bűnösnek találta hétfőn egy ruandai bíróság Paul Rusesabaginát, azt az egykori szállodaigazgatót, akit az 1994-es ruandai népirtásról szóló, Hotel Ruanda című filmben életmentő hősként mutattak be – írta meg az MTI. Összesen húsz vádlottat talált bűnösnek a bíróság amiatt, hogy részt vett az MRCD-FLN nevű terrorszervezetben, amelynek tagjai a népirtás idején embereket támadtak meg az otthonaikban vagy az autóikban.

Ruandában 1994 nyarán száz nap leforgása alatt a hutu népcsoporthoz tartozó szélsőségesek több mint 800 ezer – többnyire tuszi etnikumú – embert gyilkoltak meg módszeresen. A hutu Rusesabagina, akinek a felesége tuszi, az atrocitásokat látva az menekülő tuszik és hutu támogatóik segítségére sietett.

A vérengzés utáni időszakban bátorságáért hazájában hősként ünnepelték, a nemzetközi közvélemény pedig Terry George rendező 2004-ben bemutatott és Oscar-díjra is jelölt életrajzi filmjének köszönhetően ismerte meg Rusesabagina történetét.

2005-ben Rusesabagina interjút adott a Magyar Narancsnak, a kérdésre, hogy miért hagyta el a népirtás után a hazáját, a következőt mondta: „A népirtás után másfél évvel költöztem Belgiumba. Miért vártam? Mert tudtam, hogy nincs mit szégyenkeznem, nem ártottam senkinek. Később azonban több halálos fenyegetést kaptam, és elhatároztam, hogy nem maradok tovább. Egy belga tulajdonban lévő cégnél dolgoztam, sok belgát ismertem a munkám révén. Ruanda történelmi múltjában is Belgiumhoz kötődik, hiszen sokáig belga protektorátus alá tartozott. Ezért nekünk sokkal könnyebb a belga kultúrához szoknunk, mint bármelyik más európai országéhoz.”

A 67 éves Rusesabaginát tavaly vették őrizetbe Dubajban. Állítása szerint a hatóságok elrabolták őt, és Ruandába vitték, hogy vádat emeljenek ellene. Fogvatartása idején egy titkos börtönben kínozták és vallatták, illetve magánzárkában tartották, és azt is hosszú ideig akadályozták, hogy kapcsolatba lépjen ügyvédeivel.

Rusesabagina visszautasította az ellene felhozott vádakat, azzal érvelve, hogy esetében politikailag motivált ügyről van szó azért, mert Paul Kagame ruandai elnök nyílt bírálója.

Kagame huszonhét éve irányítja az afrikai államot, egyre fokozódó diktatorikus körülmények között, amire Rusesabagina ügye kapcsán is számos nemzetközi szervezet felhívta a figyelmet. Rusesabagina ellen kilenc pontban emeltek vádat, a többi között terrorszervezetben való részvétel, irreguláris fegyveres csoport alapítása, terrorizmus finanszírozása, illetve terrorcselekményként elkövetett gyilkosság, emberrablás és rablás elkövetése miatt. Rusesabagina ugyanis vezető szerepet töltött be a Ruandai Mozgalom a Demokratikus Változásért nevű ellenzéki ernyőszervezetben. A Kagame-rezsim vádja szerint ennek a mozgalomnak a fegyveres szárnya az a Nemzeti Felszabadítási Front, amely több ember halálát okozó támadásért tehető felelőssé. Az ügyészség életfogytig tartó börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyében Rusesabaginára.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.