Több mint háromszáz magánszemélyt és szervezetet jelöltek idén a Nobel békedíjra

Külpol

A bizottság nem hozhatja nyilvánosságra a jelöltek nevét, biztosan közöttük van Alekszej Navalnij, Greta Thunber és Donald Trump is.

Több mint háromszáz magánszemélyt és szervezetet jelöltek idén a Nobel-békedíjra, ami tükrözi a világszerte tapasztalható súlyos emberi jogi problémák magas számát – közölte a kitüntetés odaítéléséről határozó norvég Nobel-bizottság titkára hétfőn. A tájékoztatás szerint 234 magánszemélyt és 95 szervezetet jelöltek.

„Ez a valaha regisztrált harmadik legmagasabb szám” – mondta Olav Njoelstad a Reuters hírügynökségnek, hozzátéve, hogy az eddigi rekordot a 2016-os év jelenti, akkor 376 jelölés érkezett.

„Azt tükrözi, hogy nagy a nemzetközi érdeklődés a Nobel-békedíj iránt, ahogy valószínűleg a rendezetlen konfliktusok, háborúk és emberi jogi problémák magas számát is”

– fogalmazott.

A Nobel-bizottság nem hozhatja nyilvánosságra a jelöltek nevét, kizárólag azok, akik felterjesztették őket, például parlamenti képviselők vagy korábbi díjazottak.

Biztosan az idei jelöltek között van már Alekszej Navalnij bebörtönzött orosz ellenzéki politikus, az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a koronavírus elleni vakcinák igazságos globális elosztását szolgáló COVAX program, ahogyan felterjesztették a Riporterek Határok Nélkül, illetve a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű jogvédő szervezetet, Donald Trump volt amerikai elnököt és vejét, Jared Kushnert, továbbá a fehérorosz ellenzék egyes tagjait és Greta Thunberg svéd klímaaktivistát is.

Az öttagú bizottság pénteken ül össze először, tagjai nagyjából havonta egyszer fognak tanácskozni a győztes októberi bejelentéséig. A díj 10 millió svéd koronával (335 millió forinttal) és egy aranyéremmel jár, amelyet december 10-én, a kitüntetést megalapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adnak át.

2020-ban a díjat a FAO és az ENSZ által alapított World Food Programme (WFP) kapta, amely a világ legnagyobb humanitárius, élelmiszersegélyt nyújtó szervezeténék számít.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.