Több mint száz informatikus letartóztatását rendelte el a török kormány

  • Narancs.hu/MTI
  • 2017. július 11.

Külpol

Elképesztő a tavaly óta tartó megtorlás mérete.

Százöt, a tavaly júliusi sikertelen puccskísérlet segítésével gyanúsított informatikus letartóztatására adtak ki parancsot kedden a török hatóságok.

Az Anadolu török állami hírügynökség jelentése szerint 52 gyanúsítottat már őrizetbe vettek, köztük a török műszaki kutatási tanács és a távközlési hatóság tagjait. Azzal vádolják őket, hogy műszaki segítséget nyújtottak az összeesküvőknek.
A török kormány a puccskísérletet követően rendkívüli állapotot vezetett be az országban, és azóta is keményen fellép az általa terrorszervezeteknek tartott csoportok ellen. A hatóságok a puccskísérlet kitervelésével az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen hitszónokot vádolják.

A Magyar Narancs részletesen foglalkozott az egy évvel ezelőtt történtekkel.

Szabad a pálya

260 halálos áldozat, másfél ezer sebesült, rekordgyorsaságú bukás, több mint 6 ezer letartóztatás – lapzártánkig ez a mérlege a múlt pénteki török puccsnak. Alább az okokat és a következményeket vizsgáljuk.

Az elmúlt egy évben nagyjából 50 ezer embert helyeztek előzetes letartóztatásba, és körülbelül 150 ezer ember ellen indult eljárás, köztük katonák, rendőrök, bírák, ügyészek, egyetemi tanárok, üzletemberek, újságírók és minisztériumi alkalmazottak ellen. Mindemellett több mint 100 ezer embert elbocsátottak vagy felfüggesztettek állásából, néha egészen elképesztő és abszurd indokokkal.

Törökországban terrorizmussal vádolják a jogvédőket, az ellenzék pénzét pedig államivá teszik

Erdoğan Törökországában nincsenek civilek, nincsen kritika.

(via MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.