Tovább harcol a világ a klímaváltozás ellen, Trump nélkül

  • narancs.hu
  • 2017. június 2.

Külpol

Donald Trump tegnap jelentette be, hogy országát kilépteti a párizsi klímaegyezményből.

Emmanuel Macron francia államfő Trump szlogenjét kölcsönvéve reagált: kötelességünk, hogy a bolygónkat újra naggyá tegyük („make our planet great again”). Macron angolul mondott beszédet, szerinte Trump olyan hibát követett el, aminek az Egyesült Államok és a bolygó látja a kárát.

Franciaország, Németország és Olaszország kemény hangú nyilatkozatban állt ki a párizsi egyezményben foglaltak mellett, és a klímaváltozás elleni harc felgyorsítására szólították fel partnereiket.

Összesen két olyan ENSZ-ország volt eddig egyébként, amely nem írta alá a klímaegyezményt: Szíria és Nicaragua.

Nem lehet újratárgyalni

Trump magyar idő szerint tegnap este jelentette be, hogy kilépteti országát, és új tárgyalásokat kezdeményezne egy átalakított párizsi egyezményről — egy olyan megállapodásról, amely „igazságos az Egyesült Államokkal”. Az európai kormányfők hamar megüzenték Trumpnak: az egyezmény annyira fontos, hogy azt nem lehet csak úgy újratárgyalni.

Trump azzal indokolta a kilépést, hogy bár fontosnak tartja a környezetvédelmet, az egyezmény túl drága az Egyesült Államoknak, és jóval kedvezőbb például Kínának. Trump korábban utalt arra, hogy a nyilvánvaló tények ellenére nem hisz a globális felmelegedésben, ezt a nézetét most nem hangoztatta, de azt állította, hogy az ország kilépése nincs számottevő hatással a föld klímájára.

A világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója egyébként Kína, második helyen az Egyesült Államok, harmadikon az EU és a negyediken India áll. Egyelőre úgy néz ki, ezek az országok az Egyesült Államok részvétele nélkül is hajlandóak tartani az egyezmény célszámait.

Trumpot a republikánusok közül többen nyíltan támogatják: 22 szenátor nyílt levélben kérte például az elnököt a kilépésre.

Orbán Trump bejelentése után „sokkhatás alá” került, szerinte Magyarországon közmegegyezés van a klímaváltozásról, Trump ezzel ellentétesen döntött.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.