Trump ártatlannak vallotta magát a georgiai választási csalás ügyében

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. augusztus 31.

Külpol

A volt elnöknek egyelőre nem kell személyesen megjelennie a bíróságon.

Ártatlannak vallotta magát Donald Trump volt amerikai elnök abban az eljárásban, amelyet Georgia államban indítottak ellene a 2020-as elnökválasztással összefüggő bűncselekmények ügyében – derül ki a csütörtökön ismertetett bírósági iratokból.

A volt elnöknek a hivatalos nyilatkozattétel után nem kell személyesen megjelennie a bíróságon jövő szerdán Atlantában, ahol a bíró eredetileg hivatalosan ismertette volna vele a Georgia államban felhozott vádakat. Donald Trumpot az eljárás keretében múlt csütörtökön Atlantában, a Fulton megyei börtönben nyilvántartásba vették, de 200 ezer dollár óvadék ellenében szabadon távozhatott.

Összesen 41 pontban emeltek vádat ellene és 18 társa ellen a 2020-as elnökválasztás Georgia állambeli „eredményének megváltoztatására irányuló kísérlet bűnszervezetként elkövetett bűncselekménye” miatt. A demokrata párti ügyész azt kérte a bírótól, hogy október 23-ra tűzze ki az első tárgyalási időpontot, ezt azonban Donald Trump ügyvédei túl korainak tartották, és jogi szakértők is kétségüket fejezték ki aziránt, hogy szűk két hónap alatt előkészíthető-e tárgyalásra az ügy, tekintve a vádlottak nagy számát és a vádak összetettségét.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.