Trump igazán nem akar beavatkozni a brit választásokba, de azért azt elmondta: Johnson nagyon alkalmas miniszterelnök

  • BM
  • 2019. december 3.

Külpol

Milyen lenne, ha be akarna avatkozni?

Az amerikai elnök közölte kedden Londonban, hogy nem kíván beavatkozni a jövő csütörtöki nagy-britanniai parlamenti választásokba, de meggyőződése szerint Boris Johnson konzervatív párti brit kormányfő „nagyon alkalmas” a miniszterelnöki tisztségre, és „nagyon jó munkát végez”.

Donald Trump, aki a NATO alapításának 70. évfordulója alkalmából összehívott, kedden kezdődött kétnapos londoni vezetői találkozón vesz részt, Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közösen tartott sajtóértekezletén kijelentette: nem akarja „közbeavatkozással bonyolítani” a helyzetet a december 12-ére kiírt brit választások előtt, és együtt tudna működni a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetőjével, Jeremy Corbynnal is, ha ő nyerné a választást.

„Nagyon sok embernek nagyon sok választást megnyertem már, de ebből most kimaradok” - fogalmazott Trump. Hozzátette: ő a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) híve.

Képünk természetesen csak illusztráció!

Képünk természetesen csak illusztráció!

Fotó: MTI

Donald Trump hosszan beszélt a londoni sajtótájékoztatón a védelmi költségterhek megosztásáról, és nem csupán a NATO-val kapcsolatban. Elmondta: az utóbbi hónapokban megállapodott például Dél-Koreával abban, hogy a szöuli kormány 500 millió dollárral növeli éves hozzájárulását az ország amerikai védelméhez.

Az amerikai elnök szerint ez gyakorlatilag a kétszerese annak az összegnek, amelyet Dél-Korea eddig fizetett azért, hogy az Egyesült Államok garantálja katonai biztonságát. Hozzátette: ugyanerről folytatott tárgyalásokat nemrégiben a japán kormánnyal is, kifejtve, hogy Japán nagyon gazdag ország, de védelmét „gyakorlatilag mi fizetjük, így segíteniük kell ebben”.

Trump szerint a világ nagyon sokáig kihasználta az Egyesült Államokat, mivel „soha senki nem kérte, hogy fizessenek többet, egészen addig, amíg én meg nem jelentem a színen”. Elődjeire utalva hozzátette, hogy sem Barack Obama, sem George Bush, sem Bill Clinton nem kérte, hogy a szövetséges országok fizessenek többet az amerikai védelmi garanciáért.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.