Trump akkor is folytatja az elnökválasztási kampányt, ha bűnösnek ítélik

  • narancs.hu
  • 2023. július 30.

Külpol

A volt elnök szerint az Egyesült Államok alkotmánya nem tartalmaz olyan kitételt, ami megakadályozná indulását a választáson.

A egykori elnök egy pénteken sugárzott rádióműsorban közölte, amennyiben bűnvádi eljárásban bűnösnek találják és elítélik, az sem tántorítja el attól, hogy folytassa a kampányt 2024-es újbóli elnökké választása érdekében. Szerinte az Egyesült Államok alkotmánya nem tartalmaz olyan kitételt, ami megakadályozná indulását a választáson – írja az MTI.

Trump pénteken Iowa államban 12 másik republikánus elnökjelölt oldalán mondott beszédet egy republikánus politikai gyűlésen, ahol azt mondta: ha nem indulna újra az elnöki pozícióért, nem emeltek volna ellene vádakat.

A politikus ellen eddig két ügyben emelt bűnvádat a bíróság az ügyészség kezdeményezésére. Kampánypénzekkel való visszaélés és hallgatási pénz fizetése miatt New York államban történt vádemelés áprilisban, míg elnöki időszakából származó minősített iratok visszatartása miatt szövetségi bíróságon történt vádemelés. A héten utóbbi ügyben, az otthonában tárolt minősített iratok miatt indult perben az ügyészség újabbakkal egészítette ki az eredetileg 37 vádpontot, többek között nemzetvédelmi információ szándékos visszatartásával is megvádolva Donald Trumpot.

A közeljövőben egy harmadik vádemelés is történhet bűncselekmény miatt Donald Trump ellen, a 2020-as választások eredményének megváltoztatására irányuló kísérlet vádjával.

Erre utalt a volt elnök a héten tett bejelentésében, amikor azt közöltre, hogy ügyvédei találkoztak az ellene zajló vizsgálatok felügyeletére kinevezett különleges ügyésszel, Jack Smith-szel.

Szijjártó Péter nemrég úgy nyilatkozott, sosem volt jobb az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolata, mint Trump idején, ezért, mint fogalmazott, "drukkolunk neki".

Közben a bíróság elutasította Trump 475 millió dolláros (több mint 166 milliárd forintos) keresetét, amelyet a CNN hírtelevízió ellen nyújtott be. A volt amerikai elnök egyebek mellett azt kifogásolta, hogy Adolf Hitlerhez hasonlították őt, írja a BBC.

„Egyre valószínűbb, hogy Trump vagy börtönbe kerül vagy újraválasztják” – írta épp egy évvel ezelőtt a Twitteren Ian Bremmer, a New York-i Eurasia Group kockázatelemző cég vezetője, neves geopolitikai elemző azután, hogy nyilvánosságra került a házkutatási parancs. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.