Miután az ugandai fővárosban a vébédöntő idején több mint hetven, étteremben vagy rögbiklubban meccset néző ember halt meg párhuzamos bombamerényletekben, a gyanú rögtön a szomáliai Harcoló Ifjak Mozgalmára, a röviden csak al-Sebabként emlegetett szervezetre terelődött.
*
Rögtön, mégis meglehetős késéssel: egy helyi lap szerint ugyanis a dél-afrikai hírszerzés már tavaly októberben figyelmeztette a kampalai vezetőket, hogy készüljenek fel valami hasonlóra, mert szélsőségesek szivárogtak be az országba, elvegyülve a szomáli menekültek közé.
Az iszlamista szervezet vezetője, a nyilvánosság előtt csak letakart arccal, sőt női ruhában mutatkozó Abu Zubayr, aki már korábban elhíresztelte, hogy az al-Sebab kapcsolatban áll az al-Káidával, szintén megfenyegette már Ugandát, most pedig sietett bejelenteni, hogy igenis, ők követték el a merényleteket. Hogy aztán kinek a keze által vagy konkrét szervezésében, az más kérdés. Az Ifjak soraiban bevallottan külföldi, részben Afganisztánban kiképzett fegyveresek (főleg pakisztániak, sőt Amerikából visszatért szomáliak) is harcolnak. A The Economist pedig az al-Káida egy, a térségben évek óta tevékenykedő, több korábbi merénylettel is összefüggésbe hozott, Comore-szigeteki rezidensét emlegeti.
Az al-Sebab és Uganda szembenállásának valójában Szomália a fő terepe. Az immár két évtizede teljes káoszban vergődő kelet-afrikai országban jelenleg a sokadik átmeneti kormány gyakorolja a hatalmat, de csak formálisan, és inkább külső, mint belső támogatás mellett. 2009 januárjában jött létre - jellemző módon nem is helyben, hanem a szomszédos Dzsibutiban - és a pár éve még az akkori, etióp katonai jelenléttel megtámogatott kabinettel szemben álló iszlamista felkelők mérsékeltebb vezetőiből állt össze, az ország megbékítésén kevés sikerrel ügyködő nyugati hatalmak ösztönzésére. A felkelők, az ország jelentős részét az etióp megszállás előtt pacifikáló Iszlám Törvényszékek radikális szárnyából jött létre az al-Sebab, amely viszonylag szervezett katonai erővé nőtte ki magát. Az iszlám harcos vahhabita irányzatát követő új generáció elfoglalta Szomália délkeleti területeit és a főváros egy részét is. Nem világos, hogy a kisebb csoportokból álló szervezet rendelkezik-e számottevő belföldi bázissal, vagy pusztán a lakosság megfélemlítésére alapoznak. Mogadishu kormányzati negyede csak azért nem került még a kezükre, mert az Afrikai Unió békefenntartó hadereje, az AMISOM védi - ugandai és kisebb részben burundi csapatokkal. Nem ők az egyedüliek, akik meg akarják szerezni a hatalmat: ugyanez a célja az újabban alakult Hizbul-Iszlám nevű szervezetnek is. Hol egymás közötti fegyveres konfliktusaikról, hol az együttműködésükről érkeznek hírek - nyilván az aktuális hatalmi törekvéseik függvényében.
Uganda aligha véletlenül dicsekszik azzal, hogy övé az egyik legütőképesebb afrikai hadsereg - az országot immár negyed százada irányító államfő, Yoweri Museveni bírálói szerint a nyugati támogatásokra alapozza szilárd hatalmát. A békefenntartó egységek vezetői öntudatosan hangoztatják, hogy a szomáliai főváros már rég teljes egészében az ideiglenes kormány irányítása alatt állna,
ha nemcsak visszalőniük volna szabad,
hanem kezdeményezhetnének is hadműveleteket a felkelőkkel szemben. Maguk a kormánycsapatok ugyanis szervezetlenek, lényegében teljesen hiányzik a katonai irányítás középszintje. Nyugati pénzből főleg Ugandában képeznek ki szomáliai rendőröket és altiszteket, akik azonban sok esetben a hazatérésük után dezertálnak. Ezzel is összefügg, hogy a felkelők fegyverzete jelentős részben amerikai eredetű.
Az al-Sebab szerint az ugandaiak "védekező" akciói rendszeres pusztítást végeznek a mogadishui lakónegyedekben, amelyeket persze ők maguk is rendszeresen ágyúznak. Erről és a következményekről a minősíthetetlen körülmények között dolgozó kórházi orvosok és ápolók számolnak be olykor a helyszínre merészkedő újságíróknak. Valószínűleg tisztább helyzetet teremtene, ha más országok is bekapcsolódnának a "békefenntartásba", vagyis az ideiglenes kormány védelmébe. Ghána, Nigéria és Dél-Afrika tett erre hivatalos ígéretet, amelyet azonban nem követtek tettek.
Szomáliában a kilencvenes években főleg az egymás ellenében hatalomra törő klánok konfliktusai tették lehetetlenné a rend helyreállítását. Újabban ezek az ellentétek mintha háttérbe szorultak volna, viszont a nemzetközi terrorizmus összefüggésében Washingtontól a környező országokig fölerősödtek a aggodalmak az iszlamizálódás miatt. Ez tette lehetővé a 2006-os etióp akciót; most Kampalában érezhetők olyan törekvések, hogy tragikusan és látványosan nyilvánvalóvá vált veszélyeztetettsége okán Uganda kivívhassa a jogot egy újabb béketeremtő kísérletre. "Az al-Sebab lebecsülte az erőinket és az eltökéltségünket" - nyilatkozta a héten az ország külügyi államminisztere, Okello Oryem. "A támadások az al-Sebab végének a kezdetét jelentik" - tette hozzá kemény hangon. Becslések szerint mintegy húszezer katonára volna szükség, hogy végleg kifüstöljék a felkelőket, amit katonai források szerint Uganda egyedül is vállalna. Csakhogy a külföldi beavatkozás eddig még nem vezetett sikerre Szomáliában - az etiópok előtt, a kilencvenes években az amerikai békefenntartók is dolgukvégezetlen távoztak. De az Afrikai Unió sem feltétlenül látná szívesen Uganda ilyen mértékű pozíciószerzését, ami további országokat ösztönözhet, hogy mégiscsak küldjenek katonákat Szomáliába.
Abu Zubayr mindenesetre további merényletekkel fenyegetőzik. "Ez csak a kezdet" - mondja, mert bosszút követelnek az ugandaiak békefenntartás ürügyén elkövetett "mészárlásai, amelyek még az amerikaiak és az etiópok korábbi hasonló akcióit is felülmúlják". És megfenyegette Burundit is, hogy nem ússza meg a büntetést.
