Újabb két bírósági tárgyalása lesz pénteken Alekszej Navalnijnak

  • narancs.hu
  • 2021. február 16.

Külpol

Egy fellebbezés, egy rágalmazás.

Péntekre tűzte ki az illetékes moszkvai bíró az újabb tárgyalást Alekszej Navalnij rágalmazási perében, amelyen az ellenzéki politikus felszólalhat majd az utolsó szó jogán. Ugyanazon a napon tárgyalják majd a politikus fellebbezését annak az ítéletnek az ügyében, amely letöltendőre változtatta a rá korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést.

Kedden a harmadik tárgyalási napja volt annak a bírósági eljárásnak, amelyet Navalnij ellen egy második világháborús veterán, Ignat Artyomenko megrágalmazása címén indítottak. Artyomenko az állami RT televízió egy politikai kampányfilmjében szerepelt, amely a tavalyi alkotmányreform-szavazásra agitált. Ennek szereplőit az ellenzéki politikus "lakájoknak", "árulóknak" és "az ország szégyenének" nevezte.

A vád 950 ezer rubel (napi átfolyamon több, mint 3,8 millió forint) bírság kiszabását ítélte. Egyúttal kérte azoknak a kijelentéseknek a jegyzőkönyvbe vételét, amelyekkel Navalnij az ügyész szerint megsértette a bíróságot, ami egy újabb eljárás alapja lehet.

A védelem a rágalmazási perben a politikus felmentését kérte, arra hivatkozva, hogy Navalnij véleményt fogalmazott meg, nem pedig olyan tényekről tett bejelentést, amelyek alapján a rágalmazás tényállása megállapítható lenne. Maga a vádlott nem ismerte el vétkességét.

Navalnijt január 17-én vették őrizetbe a moszkvai repülőtéren, amikor hazatért németországi gyógykezeléséről, amelyet azért kapott, mert több nyugati laboratórium szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték. Egy bíróság február 2-án letöltendőre változtatta a politikusnak az Yves Rocher-ügyben hozott felfüggesztett szabadságvesztését azon a címen, hogy számos alkalommal megsértette a feltételes szabadlábra helyezés feltételeit. Az első fokú ítélet értelmében Navalnijnak 2 év 8 hónapot kell börtönben eltöltenie, miután a büntetésbe a házi őrizetben már eltöltött időt beleszámolták.  

Navalnij támogatására január 23-án és 31-én és február 2-án Oroszország több városában tüntettek. A megmozdulások részvevői közül több mint 11 ezer ember őrizetbe vettek.

Az Yves Rocher-ügyben a tárgyalást pénteken 10, a rágalmazáséban pedig 14 órára tűzték ki.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.