Újabb kongói válság - Gyújtópont

  • - kovácsy -
  • 2008. november 6.

Külpol

Ritkán fordul elő, hogy a nemzetközi diplomácia olyan hatalmas lendülettel veti bele magát egy afrikai konfliktus kezelésébe, ahogy ez az október második felében fellángolt észak-kivui harcok esetében történt. Alig egy héttel azután, hogy a Nemzeti Kongresszus a Nép Védelmére (CNDP) fantázianevű felkelők nagy lendülettel megkezdték az előrenyomulást, az ENSZ Biztonsági Tanácsa máris dörgedelmes határozatban sürgette az ellenségeskedések beszüntetését. A brit és a francia külügyminiszter a múlt hét végén a helyszínre látogatott, majd az utóbbi, Bernard Kouchner erőteljesen sürgette, hogy bővítsék ki a kongói ENSZ-erők, a MONUC cselekvési hatósugarát, lehetővé téve számukra a támadó akciókat is. Ezután pedig Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár jelezte, hogy ő maga is napokon belül a helyszínre látogat.

Ritkán fordul elő, hogy a nemzetközi diplomácia olyan hatalmas lendülettel veti bele magát egy afrikai konfliktus kezelésébe, ahogy ez az október második felében fellángolt észak-kivui harcok esetében történt. Alig egy héttel azután, hogy a Nemzeti Kongresszus a Nép Védelmére (CNDP) fantázianevű felkelők nagy lendülettel megkezdték az előrenyomulást, az ENSZ Biztonsági Tanácsa máris dörgedelmes határozatban sürgette az ellenségeskedések beszüntetését. A brit és a francia külügyminiszter a múlt hét végén a helyszínre látogatott, majd az utóbbi, Bernard Kouchner erőteljesen sürgette, hogy bővítsék ki a kongói ENSZ-erők, a MONUC cselekvési hatósugarát, lehetővé téve számukra a támadó akciókat is. Ezután pedig Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár jelezte, hogy ő maga is napokon belül a helyszínre látogat.

Messziről is láthatóak az okok az aggodalomra. Újra százezrek menekülnek a harcok elől, több ezren közülük a szomszédos Ugandába. A kormánycsapatok is meghátráltak, és erőszakoskodva, fosztogatva adják fel pozícióikat. A MONUC, amely 17000 katonájával az ENSZ minden eddiginél nagyobb békefenntartó alakulata, képtelen eleget tenni alapvető feladatának, a polgári lakosság védelmének - igaz, katonáinak a többsége az ország más, távoli vidékein tehetetlenkedik, hiszen két évvel minden idők legköltségesebb (nyugati pénzből finanszírozott) afrikai választásai után sehol sincs béke.

"Nem engedhetjük meg, hogy Kongóból egy újabb Ruanda váljon!" - kiáltott fel Gordon Brown brit miniszterelnök, és kétségtelen, hogy a nyolcszázezer halálos áldozattal járó 1994-es népirtás élő emlék a térségben, sőt szoros előzménye a mai kelet-kongói helyzetnek. Csakhogy az a baj, hogy mindabban, ami az utóbbi években a Kongói Demokratikus Köztársaságban történik (lásd a Narancsban: Az erőszak fogságában, 2003. június 12., 32 nevük volt, 2006. augusztus 3., Katonadolog, 2008. május 8.), immár szétbogozhatatlanul vannak jelen a korábbi gyökerű kelet-kongói etnikai és társadalmi kofliktusok, az 1994 után a lemészárolt tuszik (vagy tutszik) várt bosszúja elől ide menekült, részben azóta is fegyverben álló, közel egymilliónyi hutu megoldatlan jövője, a ruandai (tuszi vezetésű) kormányzat regionális ambíciói, a kongói kormányzat tehetetlensége, az ottani, részben egykori felkelők irányította hadsereg kiszámíthatatlan, de biztosan nem lakosságbarát magatartása. Mindehhez vegyük hozzá a korrupciót, az ENSZ-erők tehetetlenkedését, a különféle kisebb szabadcsapatok, önvédelmi osztagok és bűnöző csoportok erőszakoskodását, a mértéktelen korrupciót, legfőképpen pedig azt, hogy olyan térségről beszélünk, ahol minden szörnyűség ellenére sokkal gyorsabban szaporodik a nép, mint ahogy ezt az amúgy termékeny talajú és kellemes klímájú környezet elviselni képes. Emiatt egyesek már a közelgő

demográfiai katasztrófa

előszelét látják a mostani harcokban is, amelyekben kétségkívül egyre inkább mindenki mindenki ellen harcol, olykor szomszédok támadnak egymásra félhektárnyi művelhető területért. És akkor még nem beszéltünk a bőséges természeti kincsekről - a szomszédos Uganda és Ruanda kiguvadó szemmel figyeli a lehetőséget, hogy közelükbe kerüljön, de utalhatunk ebben az összefüggésben az 1998 és 2003 közötti 2. kongói háborúra is, amelyben féltucatnyi szomszédos ország vett részt a kincsesfazék megkaparintásának reményében. A CNDP-ről azt tartják, hogy többek között a nemesfémek értékesítéséből finanszírozza elismerten korszerű fegyverzetét és katonái magas szintű kiképzését. És ugyanebből a pénzforrásból dolgoznak a Demokratikus Erők Ruanda Felszabadításáért (FDLR) néven futó egykori mészárosok és a melléjük csapódott vagy kényszerült hutuk is. Hogy miként, milyen csatornákon keresztül zajlik mindez, ezt már csak azért is jó volna tudni, mert akkor találnánk valami szálat, amelynél fogva kibonthatnánk legalább a külső összefüggések rendszerét. Enélkül csak feltevésekbe kapaszkodhatunk.

Van, aki a CNDP legújabb hadműveletei mögött a csoport karizmatikusnak mondott, dermesztően jóvágású és alighanem nagy gazember Laurent Nkunda mérhetetlen ambícióit látja fontos mozgatóként. Nkunda kongói tuszi családban született, és egyetemi tanulmányait (pszichológia szakon) a célegyenesben félbeszakítva még a népirtás előtt csatlakozott a végül győztes ruandai tuszi felkelőkhöz, aztán Kongóban Laurent Kabila győzedelmes hadjáratához. Később Kabila a többi, meglehetősen számos kongói népcsoporttal szemben politikailag képviselhetetlennek, saját hatalmának stabilitása szempontjából pedig terhesnek találta az őt hatalomra segítő - részben ruandai - tuszikat, szembefordult velük, pontosabban szólva fű alatt támogatni kezdte a hutu FDLR-t. Nkunda visszahúzódott a keleti határvidékre, ahol az évek során kiépítette katonai, adminisztratív és gazdasági bázisát (neki magának is egész gulyái és exportra dolgozó sajtgyára van), hogy deklarált célja szerint megvédje a tuszikat, akik kongói viszonylatban a szélesebb társadalmi metszetet jelentő banyamulengékkel azonosak. Kialakította amerikai evangelizációs hitszónokok, főleg a Ruandában felettébb népszerű Rick Warren tanításaiból és jól csengő (korábban általa is sokszorosan semmibe vett) emberi jogi követelésekből összegyúrt ideológiáját. Mi több, magamagát is hetednapi adventista papnak tekinti, olykor pedig már önálló államot vizionál a kivui hegyek közé, ahol bölcs irányítása és az egykori zaire-i zászlót, közepén a lobogó fáklyát tartó karral új színekkel felfrissítő lobogó alatt békében élhetnek végre a népek. Egyes sejtések szerint viszont nem állna meg itt, hanem arra vár, hogy a zavaros helyzetben előbb-utóbb Kongó első embere lehessen.

Van aztán olyan nézet is, miszerint Nkunda a ruandai kormány kihelyezett bábja, és a helyzetet az oldaná meg, ha a külvilág végre nem Kagame ottani államfőt tekintené a demokrácia egyetlen letéteményesének, és az orrára koppintana. Mások viszont Kinshasa felől kezdenék meg a rendcsinálást, első lépésként kiüldözve Kongóból az FDLR-t, hogy ne szoruljanak védelemre a tuszik. De igazuk sajnos azoknak lesz, akik attól tartanak, hogy hiába minden közvetítés és megállapodás, mert a Kivu-tó környékének, e magyarországnyi területnek a társadalmi (pl. demográfiai) problémái felől érdemes csak megközelíteni a konfliktushalmazt, a megoldáshoz pedig sok türelemre, rengeteg pénzre és még több szenvedésre lesz szükség.

Neked ajánljuk