Nem volt ez mindig így. A közelmúltig a délkelet-ázsiai térség, az "Arany Háromszög" (Laosz, Thaiföld, Burma/Myanmar) számított a világ ópiumtermelő központjának. Ám ez a régió az elmúlt pár évben teljesen marginálissá vált, bár Myanmarban még állítanak elő ópiumot, csekély 315 tonnányit, a világtermelés alig 5 százalékát. Ennyi a kínai piacot sem tudja maradéktalanul ellátni, már oda is az afgán mezőkről és laboratóriumokból szállítanak. Bőven van miből.
Afganisztán az "Arany Félhold" (Irán, Afganisztán, Pakisztán) régió része. A növényt a 70-es évekig Törökországban termesztették nagy mennyiségben, ám ott 1972-ben általános tilalom lépett érvénybe. A kábítószer-kereskedelem felvirágzása Afganisztánban a 80-as években, a szovjet megszállás elleni mudzsahid ellenállás időszakában kezdődött. A gerillaháború költségeit nagyrészt az ópiumüzlet fedezte, a termelés a 80-as évek elején rögtön meg is kétszereződött. Az egyik leghatalmasabb ópiumbáró Gulbuddin Hekmatyar hadúr volt, aki aztán egy ideig a miniszterelnöki posztot is betöltötte.
A termelés a szovjetek kivonulása és a Nadzsibullah-kormány 1992-es bukása után sem állt le; ekkor már a polgárháborúvá fajult belső harcok finanszírozásához kellettek a drogkereskedelem bevételei. A helyzet akkor sem változott érdemben, amikor a 90-es évek közepén a vallásos tálib harcosok vették át az ellenőrzést az ország nagy része felett. Az ópiumpénz nekik is kellett, ezért nem nyúltak hozzá a rendszerhez, csak megadóztatták. A 20 százalékos zakat becslések szerint évi 20 millió dolláros bevételhez juttatta akkoriban a tálib vezetést. A 90-es években az Arany Háromszög és Arany Félhold párhuzamosan termelt. Afganisztán 1994-ben az ópium világtermelésének 28 százalékát adta (és ehhez hozzácsaphatjuk még a szomszédos Pakisztánt is a maga 5 százalékos részesedésével), de a világpiacot még az Arany Háromszög uralta.
A Talibán 2000-2001-ben parancsot adott a mákültetvények felszámolására és a droglaboratóriumok ellen is demonstratív akciókba kezdett. Ekkor úgy hitte mindenki, hogy a vallási fanatizmusáról híres vezetés nemzetközi legitimitását akarta foltozgatni, ezért csökkentette egy év alatt 82 ezer hektárról 8 ezerre a máktermő területeket. Későbbi, kevésbé jóhiszemű elméletek szerint a cél a 90-es években lecsökkent heroin-ár felsrófolása volt. Grammjának európai átlagára az utcán 1990-ben 268 dollár volt, 2001-ben már csak 67. 2004-ben visszakúszott 80 dollárra, de 2006-ra ismét a korábbi 67-es árszintre esett vissza. Mindez nem is csoda - hiszen a Talibán utáni Afganisztán tobzódni kezdett az ópiumban. A drogipar gyorsan visszatért az évi 4000 tonnás kitermeléséhez, ami 2006-ra 6 ezer, 2007-re 8 ezer tonnára nőtt. A második világháború óta a kábítószeripar még soha nem termelt ennyit egy év alatt. Ez már túltermelés, hiszen az éves világkereslet - az ENSZ becslése szerint - mindösszesen 4500 tonna.
Dzsinn-dzsinn
Az alacsony árak ellenére a profit még mindig óriási. A becslések szerint az ópium- és heroinüzlet résztvevői Afganisztánban úgy négymilliárd amerikai dollárt tesznek zsebre. Ebből egymilliárd marad a máktermesztő gazdáknál, hármon csempészek, hadurak és korrupt tisztviselők osztoznak. A kabuli kormány vezető figurái a nyilvánosság előtt ugyan a drogkereskedelem ellen állnak ki, de a háttérben a saját etnikumukhoz tartozó csempészekkel üzletelnek, gyakorlatilag védelmi pénzt szednek tőlük. Előfordult, hogy rendőrök, katonák kormányzati járműveket biztosítottak a csempészeknek - Helmand régió kormányzóját, aki ezt az információt megszellőztette, napokon belül leváltották. Hogy a kabuli kormány ezzel beismerte-e vagy cáfolta a hírt, mindenki döntse el maga.
A Talibán ma az ellenőrzése alatt tartott területeken megadóztatja a máktermesztőket és az ópiumkereskedőket, s évente legalább 100 millió dollár bevételre tesz szert. Szolgáltatásokat nyújtanak a drogkereskedőknek, fegyveres védelmet a konvojoknak, laboratóriumoknak, ópiumbazároknak; a "baráti kereskedők" mellett beszállnak a leszámolásokba is. A keresmény egy részét zsebre teszik, de komoly öszszegek forognak vissza a felkelés támogatásába: fegyver, lőszer, élelem, a harcosok napidíja terem a drogpénzből.
Bár a kormány és a felkelők is hasznot húznak belőle, a drogkereskedelem nem egyformán hat rájuk vissza. Kabul - a nemzetközi közösség nyomására - hivatalosan betiltotta az ópiummák termesztését és a kábítószerek kereskedelmét. Akciókat indítottak a mákültetvények kiirtására, a laboratóriumok és bazárok felszámolására, ami sokszor fegyveres összetűzésekhez vezetett a termelőkkel. Eme erőfeszítések kudarca a kabuli kormány presztízsét csorbítja. A korrupt tisztviselők tehát saját maguk alatt vágják a fát. A Talibán viszont a drogtermelők védelmezőjeként lépett fel. Így a kormányzat minden kudarca az ő politikai nyereségükké válik. Amikor a tálibok fegyverrel szállnak szembe a belügyi alakulatokkal, akkor akiknek megmaradt a portékájuk, nem csak nekik fizetik az "adót", de még meg is köszönik, hogy megvédték őket a "fővárosi önkényeskedőktől". Hiszen a termelők úgy hiszik - talán nem is alaptalanul -, hogy a kormányerők mindig a nekik védelmi pénzeket fizetők üzleti riválisait kezdik ki. Így lesz a Talibánból Robin Hood vagy a palackból ismét kiengedett dzsinn.
Hogyan működik a drogipar?
A folyamat az ópiummák termesztésével kezdődik, ez tavaly közel 200 ezer hektáron zajlott. Az ópiummák itt téli növény, ősszel vetik, tavasszal aratják. A gazdáknak igyekezniük kell a betakarítással, mert ha kiszárad, nagyot buknak. Szüretkor megvágják vagy -szúrják a mákgubót, kifolyatják és összegyűjtik. Ezt akár kilencszer is megismétlik. Pepecselős, munkás tevékenység - 25-50 kiló ópiumgyanta begyűjtéséhez egyhektárnyi ültetvény kell.
A nedves ópiumot előbb kiszárítják, majd úgy egykilós, kocka vagy henger alakú darabokba préselik. Ez a pastuul csajnak néven ismert ópiumblokk már eladható termék, bár a gazdák nem sokat keresnek rajta: 120 dollár kilója. A gürizés és a kockázat mégis kifizetődik. Egy hektár ópiummákból a gazdák átlag 4600 dollár bevételhez jutnak. Egy hektár búzából 550 dollárhoz.
A szárított ópiumot a felvásárlók továbbértékesítik a nagybani csempészeknek, vagy egyenesen a fogyasztóknak adják el, hiszen Ázsiában sokan szívják pipában. A legtöbb azonban a laboratóriumokban köt ki, ahol első körben morfiumot készítenek belőle. E laboratóriumok nem holmi fehér köpenyesek helyiségei, inkább isten háta mögötti tanyák, ahol betanított munkások fémhordókban kevergetnek gusztustalan masszákat, néhány mélyre süllyedt vegyész felügyelete alatt. Tíz kiló nyers ópiumból állítanak elő egy kiló morfiumot, amely így már könnyebben szállítható, és sokkal értékesebb. Ezt is el lehet szívni pipában - állítólag a hollandok találták ki a módszert, ami széles körben elterjedt Ázsiában. A nagy üzlet azonban a morfium heroinná alakítása. Ez már technikailag nehezebb feladat, képzettebb vegyészek kellenek hozzá és számos elővegyület (prekurzor); különösen a nyugati piacokon eladható, jó minőségű fehér heroin előállításához. Leküzdhető akadályok.
Az elmúlt évtizedekben az Arany Félhold területéről az európai piacra szánt kábítószert ópium vagy morfium formájában Törökországba szállították, és az ottani laboratóriumokban készítettek belőle heroint. Ezt aztán a különböző balkáni útvonalakon Nyugat-Európába, illetve Észak-Amerikába csempészték, ahol mindig is a legtöbbet fizették érte.
De a rend mára megváltozott. Az ENSZ információi szerint 2006-ban mintegy 270 droglaboratóriumot foglaltak el Afganisztánban - többet, mint a világ bármely más országában. Úgy tűnik, hogy a heroin készítése már egyre inkább Afganisztán határain belül folyik. Ami logikus is. Ezt kívánja az üzleti érdek: a közelítőleg 1300 dollár értékű ópiummennyiségből előállított egy kilogramm heroin már 4-5 ezer dollárért talál gazdára a szomszédos Pakisztánban. A nagy pénzt az szakíthatja, akinek közvetlen kapcsolata van az európai terjesztőkkel, hiszen ott a 30 ezer dollárt is eléri a heroin átlagos nagykereskedelmi ára. Ezen az utcai terjesztést irányító kiskereskedő még mindig jól keres: grammonként eladva 70 ezer dollár is összejöhet egy kilóból.
A pakisztáni kábítószer-kereskedőknek hagyományosan jó londoni kapcsolataik vannak, Karacsi és London között elég intenzív a légi forgalom ahhoz, hogy viszonylag kis kockázattal el lehessen rejteni néhány kilogramm csempészárut. Az afgánok is keresik a közvetlen kapcsolatokat Európában, de nekik nehezebb. Néhány albán drogterjesztő és afgán drogbáró állítólag pár éve már egymásra talált, üzleti kapcsolataikat gyermekeik házasságkötésével is megerősítették. Az afgán heroin Európába juttatásának kulcsa viszont még minden jel szerint néhány török klán kezében van. Az egyik klán ismertté vált vezetőjét, Nezim Ösküplüt Szarajevóban tartóztatták le 2000-ben - a német hatóságok követelésére. A brémai rendőröknél ugyanis kiverte a biztosítékot az a néhány tonna heroin, amit városukban pakolt le a "keresztapa". Ösküplü rács mögé került, de a szabadlábon maradtak viszik az üzletet.
A törököktől szerzi be az árut az albánok többsége is. Õk az elmúlt másfél évtizedben a törökök kifutófiúiból Európa leghírhedtebb terjesztőivé nőtték ki magukat. A 90-es években politikai menekültként lepték el a kontinens országait, és a gyengébb helyi bűnözői csoportok kezéből könyörtelenül kitekerték a heroinüzletet. Különösen erősek Belgiumban, Svájcban, Németországban, Skandináviában, Közép-Európában. De jelen vannak az Egyesült Államokban is.
Felőlem nyugodtan
Afganisztánban az amerikai és NATO-erőknek három fontos feladatuk lett volna az elmúlt hét évben: a Talibán befolyásának megtörése, az ország stabilizálása és a kábítószer-kereskedelem visszaszorítása. Egyik sem sikerült. Az amerikaiak úgy gondolták, hogy a Talibánra 2001 őszén stratégiai vereséget mértek. Hiba volt. Így kellemetlen meglepetésként érte őket, amikor a mullák követői 2005-ben feltámadtak hamvaikból, és ambiciózus katonai műveleteket indítottak a kormányerők és a nemzetközi csapatok ellen. A másik baklövés a NATO-erők (ISAF) számlájára írható: ők úgy gondolták, hogy az országot a drogkérdés rendezése nélkül is lehet stabilizálni.
A hazai közönség előtt a NATO-országok politikusai és kormánytisztviselői a drogkereskedelem elleni harc mellett törtek lándzsát. Ám az ópiumtermelés minden évben újabb rekordot dönt, és ha ez az idén el is marad, annak oka a túltermelésben, és nem a kormány vagy a nemzetköziek erőfeszítéseiben keresendő. Már az oroszoknak is feltűnt a NATO tehetetlensége. A napokban két orosz kutató arról tett közzé egy tanulmányt, hogy mióta a szövetség jelen van Afganisztánban, nagyságrendekkel nőtt az Oroszországba áramló drog mennyisége: 2003 és 2007 között 17 tonna ópiumot és 5 tonna heroint foglaltak le a hatóságok az orosz határon.
A NATO katonai vezetőinek és diplomatáinak katasztrofális hozzáállásáról nemrég egy drogellenes harccal megbízott amerikai főtisztviselő is beszámolt (Thomas Schweich: Is Afghanistan a Narco-State?, The New York Times, 2008. július 27.) A Pentagon vezetői a kezdetektől a pokolba kívánták a drogellenes akciókat, tábornokaikra hallgatva csak harci tevékenységeiket zavaró tényezőnek tekintették őket. Egy amerikai tábornok 2006-ban önhatalmúlag betiltotta a kábítószer-ellenes amerikai hatóság, a Drug Enforcement Agency (DEA) minden tevékenységét saját hadműveleti területén, ami történetesen Nangarhar régió volt, a kábítószeripar egyik központja. Az amerikai hadvezetés ellenkezése nem elvi alapú, és nem is a kapacitás hiányára vezethető vissza. El tudnák végezni e munka rájuk eső részét, de nem akarják, mert nem az ő dolguk, és mert nincs rá mandátumuk. A brit parancsnokok sem szaggatták az istrángot. Amikor pár éve jelentősen növelték a brit jelenlétet Afganisztán déli részén, fizetett hirdetéseket tettek közzé, amelyekben tudatták a helyiekkel, hogy a mákültetvények felszámolása nem feladatuk. Schweich cikkében kitér a svéd és brit diplomácia dicstelen szerepére is az amerikai drogellenes tervezetek fúrásában.
Az afgán heroinexport csak mértékkel izgatja fel a nyugati politikai vezetőket. Az európai fogyasztás stabil, az afganisztáni termelés csupán kielégíti a keresletet, nem növeli. Az USA piacára még kevésbé van hatással, hisz ott a kokain az elsődleges drog, és a heroin is inkább Latin-Amerikából érkezik. Az afgán drogtermelés katasztrofális hatásai inkább Oroszországban, Ukrajnában, Kínában, Iránban és a közép-ázsiai országokban érzékelhetők.
Reménykeltő, hogy a NATO honvédelmi miniszterei - egy hónappal ezelőtti budapesti találkozójuk után - legalább szóban hadat üzentek az afganisztáni kábítószeriparnak. A politikai vezetők talán most leszámolnak azzal az illúzióval, hogy az afganisztáni missziót sikeresen lezárhatják a kirobbanó formában lévő droggazdaság megfékezése és a velejéig korrupt kormány ráncba szedése nélkül. Talán csak annyi kellett a mérleg nyelvének átbillentéséhez, hogy valaki végre kiszámolja, hány töltényt tud venni a Talibán az ópiumüzleten keresett milliókból.
Útvonalak
A heroint törökök és albánok csempészik a Balkánon keresztül az unióba, így hozzánk is. A balkáni útvonalnak három fontos elágazása van, de mindegyik Törökországból fut ki. Az Európába irányuló afganisztáni heroin durván 70-80 százaléka halad erre.
Az északi útvonal Bulgárián, Románián és Magyarországon át Ausztria, Csehország és Lengyelország felé ágazik tovább. A továbbiakban Németország, Hollandia és Skandinávia a fő irány. Ez az útvonal a 90-es években volt nagy forgalmú, amíg Szerbián, Bosznián és Horvátországon keresztül a háborús állapotok miatt kockázatosnak minősült a tranzitforgalom.
A központi útvonal Bulgáriából Macedónia felé visz. Szkopjéból az egyik elágazása Belgrád felé megy tovább, ahonnan vagy Magyarország felé szállítják a heroint a Vajdaságon keresztül, vagy Horvátország felé fordulnak. Ezen az útvonalon Csehország vált fontos elosztó központtá. Innen szállítják a drogot Skandinávia felé, illetve Németországba, Svájcba, az Egyesült Királyságba. A központi útvonal másik elágazása Kosovo felé fordul, majd a Szandzsákon keresztül Bosznia-Hercegovinába, Horvátországba és Szlovéniába vezet.
A déli útvonal Macedónia után Albánia felé kanyarodik, innen a tengeren tart Olaszországba. Az elmúlt években kevésbé használták, mivel az olasz és albán hatóságok sokat tettek a tengeri csempészet felszámolásáért. Albániából ma már nem motorcsónakok viszik az árut, mint egykoron, hanem gépjárművek szárazföldön Montenegróba, majd Bosznia-Hercegovinába és Horvátországba. A dalmáciai tengeri kikötőkből (Ploce, Split, Rijeka) számtalan irányba hajózik ki az áru, egyes szállítmányok közvetlenül Észak-Amerikáig ringatóznak a habokon.
Az afganisztáni drog másik fontos csempészútvonala a selyemút, amely a volt közép-ázsiai szovjet köztársaságokon át visz Kínába és Oroszországba. Az orosz piac nagysága a maga másfél-két millió heroin- és ópiumfogyasztójával és - az olajbevételek miatt - növekvő fizetőképes keresletével igen csábító, Oroszországban lassan már több heroint lőnek be, mint egész Nyugat-Európában.
