Kedves Olvasónk!
Ez a cikk a Magyar Narancs 2024. október 3-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.
Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.
A magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk.
Visszavárjuk!
A szerk.
Magyar Narancs: Szeptember elején hat ukrán kormánytag nyújtotta be a lemondását, az elnök pedig arról beszélt, hogy „új energiára” van szükség az ország vezetésében. Egyes vélemények szerint erős hatalmi centralizáció áll a háttérben.
Volodimir Feszenko: A lemondott kormánytagok közül többen új pozícióban folytatják a munkát. Azok, akik most hatalmi centralizációról beszélnek, nem veszik figyelembe vagy elhallgatják azt, hogy a miniszteri kabinet már ezeket az átalakításokat megelőzően is Zelenszkij elnök teljes körű felügyelete alatt állt. A már 2024 februárjában beharangozott és most végrehajtott strukturális átalakításokat az is indokolttá tette, hogy volt öt üres pozíció a kabinetben, ezekre pedig új minisztereket kellett kijelölni.
MN: És miért van szükség „új energiára”?
VF: Az, hogy időnként átalakításokat kezdeményez a kabinetben, Zelenszkij elnöki attitűdjének része, és az a meggyőződés áll mögötte, hogy a miniszterek ennek tudatában energikusabban és hatékonyabban végzik majd a feladatukat.
MN: Dmitro Kuleba külügyminiszter is lemondott, őt Andrij Szibiha követi a poszton, egy kevésbé ismert politikus, volt diplomata, aki az elnök közvetlen munkatársai közül került ki. Lesz-e változás az ukrán külpolitika irányaiban?
VF: A külügyminisztériumban számos személyi, szervezettségi és gazdasági probléma adódott, Kuleba pedig nem fordított kellő figyelmet ezekre a belső feszültségekre. Az elnöki iroda azt is nehezményezte, hogy nem alakítottak ki megfelelő diplomáciai viszonyt az úgynevezett globális Dél országaival. Andrij Szibiha éppen ezt megerősítendő került a minisztériumba, először Kuleba helyetteseként. Tapasztalt karrierdiplomata, jól ismeri a minisztérium működését, korábban törökországi nagykövetként is sikeresen képviselte Ukrajna érdekeit. Az ő feladata az, hogy rendet tegyen a tárcán belül, és hogy a globális Dél államaival megfelelő kapcsolatokat építsen ki. De nem lesz látványos változás az ukrán diplomáciában, hiszen azt elsősorban az ország elnöke és az ő közvetlen környezete irányítja. Ahogy a védelmi, stratégiai kérdések is közvetlenül az elnök hatáskörébe tartoznak, hiszen ő a hadsereg főparancsnoka. Mellette még a fegyveres erők vezetése szólhat bele a döntésekbe, és a főparancsnoki központ tagjai, akik között több miniszter is van.
MN: Van-e köze Kuleba leváltásához annak, hogy mutatkoztak fennakadások a nyugati segélyeket illetően is, az Egyesült Államok pedig egy időre fel is függesztette a támogatások küldését Ukrajnának?
VF: Nincs. Amennyire tudom, senki nem hibáztatta ezekért a nehézségekért a volt külügyminisztert. Viszont maga Kuleba nyilatkozta, hogy személyes felelősséget érez, amiért nem sikerült megfelelnie az elnök minden elvárásának, mindenekelőtt annak, hogy felállhasson egy nemzetközi törvényszék az oroszok által elkövetett háborús bűnök kivizsgálására.
MN: A belpolitikára nyilván nagy hatással van a háborús helyzet állása. Az ukrán erők kurszki betörése orosz területre ilyen értelemben mennyire volt fontos fordulat?
VF: Azzal mindenképpen nagy hatást gyakorolt, hogy legalább részben felül tudta írni azt az általános csalódottságot és pesszimizmust, ami tavaly ősz óta lett úrrá az ukrán társadalmon.
A kurszki betörés megmutatta, hogy az ukrán hadsereg visszaszerezte a kezdeményezés képességét, és ismét sikerrel tud végrehajtani támadó műveleteket is.
Ez mindenképpen növelte az önbizalmat, hogy továbbra is ellen tudjon állni az ország az orosz agressziónak. De a kormányátalakításhoz a hadműveletnek nem volt semmi köze.
MN: Politikai értelemben változott-e bármiben is az elmúlt időszakban az, amit Zelenszkij elnöknek kezelnie kell az országban?
VF: A legégetőbb kihívások nem sokat változtak. A további sikeres ellenálláshoz és az elfoglalt területek felszabadításához szükséges belső erőforrások tekintetében továbbra is hiányt szenved az ország. Folyamatos feladat a külső támogatások megtartása, illetve a mértékük növelése, és a két és fél éve tartó háborúba belefáradó társadalom motivációjának fenntartása. Az energetikai problémák kezelése is elengedhetetlen, hiszen az orosz agresszió nyomán mára az ország energetikai infrastruktúrájának a fele megsemmisült.
MN: A felmérések szerint az elnök támogatottsága is csökken az orosz invázió kezdetekor mérthez képest.
VF: A kiugró népszerűség, amit 2022-ben láttunk, inkább politikai anomália volt. Az elnök támogatása a nyílt háború kezdetén elsősorban érzelmi kérdés volt. A nemzeti egység érzése az ellenállás fő szimbólumaival kapcsolatban csúcsosodott ki, és ilyen szimbólum volt maga az elnök és a hadsereg. A mostani viszony több összetevős és jóval racionálisabb. Ma az ukrán társadalom 18 százaléka bízik meg teljes mértékben az elnökben, ők Zelenszkij töretlen hívei. Körülbelül 36 százalék azok aránya, akik inkább támogatják, mint sem, tehát nagyrészt bíznak benne. Ezek a válaszadók felismerik, hogy melyek az elnök gyengeségei vagy hibái, de nem vesztették el a bizalmukat benne.
A bizalom csökkenése Zelenszkij iránt egyébként 2023 szeptemberében kezdődött, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az ország nem arat gyors győzelmet az agresszorral szemben.
Ekkor több probléma is összeadódott, egyrészt a katonai kudarcok, másrészt a belpolitikai visszásságok, amelyek között kiemelt szerepe volt a nyilvánosságra kerülő korrupciós ügyeknek. A háborús fáradtság ugyancsak megkerülhetetlen tényező. Mindez valóban ahhoz vezetett, hogy az elnök rendkívüli népszerűsége megkopott valamennyire. Nem arról van szó, hogy személy szerint őt tekintené bárki is felelősnek a korrupciós ügyekben, mégis vele szemben manifesztálódik az elégedetlenség, amiért nem tudott ezeknek a folyamatoknak gátat szabni. De továbbra is Zelenszkij a legnépszerűbb politikus Ukrajnában – és mellette Valerij Zaluzsnij, a hadsereg korábbi főparancsnoka.
MN: Amikor az év elején Zelenszkij leváltotta Zaluzsnij tábornokot a hadsereg éléről, sokan úgy vélték, hogy az elnök politikai hazárdjátékba kezdett. Az azóta eltelt nagyjából fél évben hogyan alakult a két népszerű szereplő viszonya?
VF: Zaluzsnij leváltása rizikós politikai lépés volt az elnök részéről, hiszen Zaluzsnij az ukrán ellenállás egyik jelképe – így volt ez akkor is, és így van most is –, de hazárdjátéknak nem mondanám. Az év elején azt érzékelte az elnök, hogy szükség van valamilyen frissítésre a hadsereg vezetésében, és más katonai stratégiára lehet szükség a háború folytatásában. Tagadhatatlan, hogy erősödő személyes ellentét is volt a tábornok és az elnök között. De végül mind Zelenszkij, mind Zaluzsnij higgadtan jártak el. Megértették, hogy senkinek nem érdeke, hogy a leváltásból belpolitikai válság alakuljon ki. A tábornok méltósággal tudott visszavonulni, és az Ukrajna Hőse kitüntetés mellett fontos pozíciót is kapott, ő lett Ukrajna londoni nagykövete. Arra nincsen bizonyíték, hogy a tábornok leváltása óta említésre méltó kapcsolat lenne kettőjük között, de annak sincs jele, hogy konfliktusos lenne a viszonyuk.
MN: A hadiállapot miatt nem tartható elnökválasztás Ukrajnában, de felmerül a kérdés: ha mégis sor kerülne rá a közeljövőben, ki lehetne Zelenszkij kihívója?
VF: Csak Valerij Zaluzsnij jöhetne komolyan szóba.
MN: Aki az év eleje óta Londonban van. Elképzelhető, hogy onnan bármiféle hatást tud gyakorolni az ukrán belpolitikára?
VF: Nem, politikai értelemben nem aktív a volt tábornok. Idehaza megjelent az ellenzéki oldalon az a vélemény, hogy Zaluzsnijnak kellene az ukrán ellenzék vezetőjeként Zelenszkij kihívójának lennie, tettek is arra kísérletet, hogy egy ilyen megmozdulásba bevonják őt, de maga Zaluzsnij nem mutatta semmiféle jelét ilyesfajta ambícióknak. Talán úgy gondolkodik, hogy ameddig a háború tart, Ukrajnát gyengítő gesztus lenne ebbe beleállni. Ha így van, akkor továbbra is elmondható, hogy felelősségteljesen áll a helyzethez.
MN: Novemberben elnökválasztás lesz az Egyesült Államokban, és alighanem nincs még egy olyan külpolitikai esemény, ami ennyire erős hatással lehet az ukrajnai folyamatokra, vagy akár a háború kimenetelére is.
VF: Az amerikai elnökválasztás az ukrán belpolitikára nincs közvetlen hatással, azt az ország belső ügyei határozzák meg, és persze a háború alakulása, vagy egy esetleges békekötés feltételei. Viszont a háború kimenetelére az amerikai elnökválasztás eredményének valóban lehet hatása, annak pedig közvetett befolyása az ukrán belpolitikára.
Ha Trump győz, meglehet, a háborút lezáró ukrán–orosz béketárgyalások megindítását fogja kezdeményezni, és nem kizárt, hogy bizonyos engedmények elfogadására ösztönzi Ukrajnát.
Ez komoly ellenérzéseket váltana ki az ukrán társadalom jelentős részéből.
MN: Nemrég azt nyilatkozta Zelenszkij elnök az amerikai NBC News csatornának, hogy „közelebb állunk a békéhez, mint hinnénk”, majd a napokban bemutatott Biden elnöknek egy úgynevezett „győzelmi tervet”. Mire utalhat az elnök, amikor békéről vagy győzelemről beszél? Mennyire realisztikus egy váratlan fordulat a háborúban?
VF: Nagyszabású, váratlan fordulat aligha képzelhető el. Zelenszkij és az ukránok többsége számára is az jelentené a háború megnyerését, hogy teljes egészében felszabadultak a megszállt területek, ami egyelőre nem valószerű. Ukrajnának ehhez nincsenek elégséges erőforrásai. De Zelenszkij nem szívesen beszél erről nyilvánosan, hiszen az a gyengeség jele volna, amit Putyin könnyen ki tudna használni.
A „győzelmi terv” sem Ukrajna jövő évi katonai stratégiájáról szól, nem egy igazi akcióterv.
Inkább az ország ajánlata az amerikai partnereink felé arra vonatkozóan, hogy ők mit tudnának tenni azért, hogy megerősítsenek minket, gyengítsék Oroszországot, és a tárgyalóasztalhoz kényszerítsék őket, ahol valódi megbeszéléseket lehet majd folytatni a békéről anélkül, hogy közben ultimátumokat állítanának a hazánk elé. A terv célja tehát elsősorban az, hogy megerősítse Ukrajna pozícióját egy majdani béketárgyalás előtt.
