Ursula von der Leyen nem zárja ki a harmadik országok elleni szankciók bevezetését

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. május 9.

Külpol

Az Európai Bizottság további termékekkel bővíti a tranzitszállítási tilalmat, aminek kijátszását szigorúbban büntetné.

A tizenegyedik uniós szankciócsomag a büntetőintézkedések megkerülésének megakadályozására fog összpontosítani, így nem kizárt, hogy harmadik országok ellen is szankciókat vezet be – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Kijivben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott sajtótájékoztatóján. 

„További termékekkel bővítjük a tranzitszállítási tilalmat, beleértve a repülőgép-alkatrészeket, amelyek Oroszországon keresztül harmadik országba szállításuk közben a Kreml kezébe kerülhetnek”

– fogalmazott a bizottság elnöke. Elmondása szerint „a közelmúltban megnövekedett a kereskedelmi forgalom az EU és néhány ország között, és bizonyos áruk Oroszországban jelentek meg. Ha azt látjuk, hogy az Európai Unióból származó árukat harmadik országokba küldik, majd Oroszországban kötnek ki, javasolhatjuk, hogy a tagországok szankciókat vezessenek be ezen áruk kivitelére. Ezt a mechanizmust a kockázatelemzés és az EU-országok jóváhagyása után nagyon körültekintően használjuk majd, de általa meg kell mutatnunk, hogy dolgozunk a szankciók kijátszása ellen” – magyarázta.

Zelenszkij a sajtótájékoztatón ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy az Európai Uniónak szankciókat kell bevezetnie Oroszország nukleáris ipara ellen, mert ezáltal a 11. szankciócsomag ereje arányos lesz az orosz fenyegetés mértékével. Az ukrán elnök felszólította a szomszédos országokat és az Európai Unió államait, tartózkodjanak attól, hogy az Ukrajnával folytatott kereskedelemről bármiféle döntést hozzanak anélkül, hogy Ukrajnával egyeztettek volna.

„Megbeszéltük az Európai Bizottság elnökével a mezőgazdasági termékeink exportjával kapcsolatos helyzetet. Általános megállapodásunk van a globális élelmezésbiztonsághoz való ukrán hozzájárulásunkról.

Azonban – sajnálatos módon –, a háború miatti szolidaritás helyett problémákba ütköztünk. Szomszédaink brutális protekcionista intézkedései csalódást okoztak nekünk”

– fejtette ki, hangsúlyozva, hogy az ukrán export korlátozása elfogadhatatlan, mert növeli az agresszor Oroszország képességeit. 

Ezzel összefüggésen Zelenszkij egy tanácsadói csoport létrehozását javasolta Ukrajna, valamint a szomszédos országok és az EU-tagállamok részvételével a kereskedelem problémás kérdéseinek elemzése érdekében. Az államfő azt is kijelentette, hogy határozott döntéseket vár az Európai Uniótól, továbbá minden kereskedelmi korlátozás mielőbbi megszüntetését.

Zelenszkij közölte, hogy Ukrajna az Európai Bizottságtól júniusban kedvező időközi értékelésére számít az európai integráció felé tett előrehaladásáról. „Már rég eljött az idő, hogy felszámoljuk a mesterséges politikai bizonytalanságot Ukrajna és az Európai Unió kapcsolataiban. Eljött az idő, hogy pozitív döntést hozzanak az Ukrajna európai uniós tagságáról szóló tárgyalások megkezdéséről” – hangsúlyozta az államfő. „Értékeink, biztonságunk, jólétünk, békénk a kontinensen csak Ukrajnával együtt valósulhatnak meg száz százalékban Európa számára” – szögezte le, hozzátéve, szerint Ukrajna „mindig is a közös európai tér szerves része volt és lesz”.

Ursula von der Leyen jelképes napon érkezett Kijevbe. Zelenszkij hétfőn rendelkezett arról, hogy mostantól az EU-tagállamokhoz hasonlóan Ukrajnában is május 9-én ünneplik az Európa-napot. Döntésével hatályon kívül helyezte a 2003-as elnöki rendeletet, amelynek értelmében Ukrajnában eddig minden május harmadik szombatján tartották az Európa-napot.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.