A hónap elején vezetőt váltott a legnagyobb lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) – és rég láttam ilyen túláradó lelkesedést, mint amilyen a 2003 és 2014 közötti pártelnök, illetve 2007 és 2014 közötti miniszterelnök hazatérését fogadta. Donald visszaadja a reményt és a hitet! Olyan karizmája van, mint senki másnak. Ereje teljében van, mindenkit fel tudott villanyozni. Lelkes pártemberek és örök szkeptikus veterán kommentátorok magyarázták elcsukló hangon, hogy most már biztos a győzelem.
Biztos? Amikor az Európai Tanács, majd az Európai Néppárt elnöke másfél éve bejelentette, hogy nem indul a 2020-as lengyel köztársaságielnök-választáson, azzal érvelt: olyan jelölt győzheti le Kaczyński pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) emberét, akit nem terhelnek olyan súlyos, népszerűtlen korábbi döntések, mint őt. Akik most félreálltak az ő érdekében, a fiatalítás jegyében kerültek előtérbe a 2015-ös és a 2019-es választási vereség után. A felmérések még a párton belül is, de főleg az összes választópolgár körében jóval népszerűbbnek mutatják Rafał Trzaskowski varsói főpolgármestert, mint őt. Trzaskowski pár nappal a párt országos tanácsának július 3-i ülése előtt még a pártelnökségért akart indulni, és meglehetősen savanyú arccal fogadta a történteket, bár azóta persze kiáll a döntés mellett. Az eddigi és most lemondott elnök, Borys Budka június közepén még hallani sem akart vezetőcseréről, de 3-án ünnepélyesen kijelentette: „Én hívtam haza Donald Tuskot. Átadom neked a kormányrudat, hogy vezess minket győzelemre!”
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
