Interjú

„A meggyilkoltak legalább ide visszatérnek”

Szilágyi Csaba, az OSA munkatársa, a Srebrenica Emlékközpont Levéltár tanácsadója

Külpol

Huszonhat éve zajlott le a II. világháború utáni Európa legsúlyosabb háborús bűntette, a több mint nyolcezer áldozatot követelő srebrenicai tömeggyilkosság. Az áldozatok azonosítása negyed század elteltével is tart, miközben egyre erősebb a népirtást tagadók hangja a szerb és a nemzetközi politikában.

Magyar Narancs: Július 9-én a budapesti Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívum (OSA) segítségével megnyílt a népirtás emlékközpontjának levéltára a Srebrenica melletti Potočariban. A múlt hétvégén tartott megemlékezésen ön is ott volt.

Szilágyi Csaba: Valóban, a Srebrenica Emlékközpont Potočari település határában fekszik. Az út egyik oldalán terül el az azonosított áldozatok temetője, a másik oldalán pedig ez az új intézmény az egykor akkumulátorgyárként működő épületben, amely a boszniai háború idején az ENSZ-békefenntartók bázisa volt. Előbb kanadai egységek szolgáltak itt, később őket váltották a hollandok, akik a város elestekor, és a népirtás idején is itt állomásoztak. Srebrenica körülbelül hét kilométerre van innen. Az emlékközpont most tekintélyes, nagyjából huszonkétezer négyzetméteres területet foglal el.

MN: A hivatalos adatok szerint a vérengzésnek 8372 áldozata volt. Hány személyt sikerült eddig azonosítani és újratemetni közülük?

SZCS: Itt, a potočari temetőben már 6690 sír áll, de az azonosítási eljárások továbbra is folyamatban vannak. Ez nagyon lassú munka, több okból is. Sok hozzátartozótól kell adatot gyűjteni, az érintett helyi szerbek nem árulják el, hol vannak a tömegsírok – ezért a tuzlai központi hullaházban jelenleg is zajlik a srebrenicai áldozatok azonosítása. Minden évben sikerül néhány újabb áldozat földi maradványait hozzárendelni egy-egy névhez. Ez bonyolult, genetikai vizsgálatot igénylő eljárás, mert a maradványok nagyon rossz állapotban vannak. Sok áldozat maradványai több tömegsírban voltak: 1995 augusztusában ugyanis, amikor a hágai törvényszék már megkezdte a nyomozását, a szerbek markolóval kihantolták a nagy tömegsírokat, és több kisebbe szórták szét az áldozatokat, hogy ezzel is megnehezítsék az azonosítási eljárást, amiről tudták, hogy előbb-utóbb be fog következni. De az idén is 19 nemrég azonosított áldozatot temettek el a megemlékezés során.

 
Szilágyi Csaba, az OSA munkatársa, a Srebrenica Emlékközpont Levéltár tanácsadója
Fotó: Németh Dániel

MN: A koporsókat a Srebrenicától nagyjából százhatvan kilométerre lévő Visokóból hozzák ilyenkor.

SZCS: Onnan indul a konvoj, de a hagyomány az, hogy Szarajevón keresztül hozzák a koporsókat, tehát jókora utat tesznek meg velük az országban, hogy mindenki leróhassa a tiszteletét az áldozatok előtt.

MN: Van annak valami különleges oka, hogy az emlékhely végül is nem Srebrenicában kapott helyet, hanem Potočariban?

SZCS: A népirtás idején, tehát 1995 júliusában maga Srebrenica az ENSZ által védett területnek számított, vagyis minden fegyveres tevékenység tiltott volt itt a Biztonsági Tanács határozata szerint. A hollandok azért állomásoztak ezen a helyen, hogy a határozatnak érvényt szerezzenek. Épp a védettség miatt, amikor a Ratko Mladić vezette boszniai szerb hadsereg elkezdte bekeríteni a területet, már legalább 30 ezer bosnyák menekült volt itt. Srebrenica a háború előtt összesen 10 ezer lakosú volt. A holland ENSZ-katonák táborhelyén belül 5 ezren kerestek menedéket, azon kívül meg még annál is többen, összesen mintegy 30 ezren. Amikor július 11-én Mladić egységei lerohanták Srebrenicát, a városban szinte senkit nem találtak, mert mindenki Potočariba ment, azt remélve, hogy a hollandok majd megvédik őket.

MN: Ebben elég gyorsan csalatkozniuk kellett.

SZCS: Néhány órányi tárgyalás után a békefenntartók nemcsak a kerítésen kívüli menekültek védelmét adták fel, de a táboron belül tartózkodó 5 ezer embert is kiadták a szerbeknek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.