Magyar Narancs: Július 9-én a budapesti Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívum (OSA) segítségével megnyílt a népirtás emlékközpontjának levéltára a Srebrenica melletti Potočariban. A múlt hétvégén tartott megemlékezésen ön is ott volt.
Szilágyi Csaba: Valóban, a Srebrenica Emlékközpont Potočari település határában fekszik. Az út egyik oldalán terül el az azonosított áldozatok temetője, a másik oldalán pedig ez az új intézmény az egykor akkumulátorgyárként működő épületben, amely a boszniai háború idején az ENSZ-békefenntartók bázisa volt. Előbb kanadai egységek szolgáltak itt, később őket váltották a hollandok, akik a város elestekor, és a népirtás idején is itt állomásoztak. Srebrenica körülbelül hét kilométerre van innen. Az emlékközpont most tekintélyes, nagyjából huszonkétezer négyzetméteres területet foglal el.
MN: A hivatalos adatok szerint a vérengzésnek 8372 áldozata volt. Hány személyt sikerült eddig azonosítani és újratemetni közülük?
SZCS: Itt, a potočari temetőben már 6690 sír áll, de az azonosítási eljárások továbbra is folyamatban vannak. Ez nagyon lassú munka, több okból is. Sok hozzátartozótól kell adatot gyűjteni, az érintett helyi szerbek nem árulják el, hol vannak a tömegsírok – ezért a tuzlai központi hullaházban jelenleg is zajlik a srebrenicai áldozatok azonosítása. Minden évben sikerül néhány újabb áldozat földi maradványait hozzárendelni egy-egy névhez. Ez bonyolult, genetikai vizsgálatot igénylő eljárás, mert a maradványok nagyon rossz állapotban vannak. Sok áldozat maradványai több tömegsírban voltak: 1995 augusztusában ugyanis, amikor a hágai törvényszék már megkezdte a nyomozását, a szerbek markolóval kihantolták a nagy tömegsírokat, és több kisebbe szórták szét az áldozatokat, hogy ezzel is megnehezítsék az azonosítási eljárást, amiről tudták, hogy előbb-utóbb be fog következni. De az idén is 19 nemrég azonosított áldozatot temettek el a megemlékezés során.
MN: A koporsókat a Srebrenicától nagyjából százhatvan kilométerre lévő Visokóból hozzák ilyenkor.
SZCS: Onnan indul a konvoj, de a hagyomány az, hogy Szarajevón keresztül hozzák a koporsókat, tehát jókora utat tesznek meg velük az országban, hogy mindenki leróhassa a tiszteletét az áldozatok előtt.
MN: Van annak valami különleges oka, hogy az emlékhely végül is nem Srebrenicában kapott helyet, hanem Potočariban?
SZCS: A népirtás idején, tehát 1995 júliusában maga Srebrenica az ENSZ által védett területnek számított, vagyis minden fegyveres tevékenység tiltott volt itt a Biztonsági Tanács határozata szerint. A hollandok azért állomásoztak ezen a helyen, hogy a határozatnak érvényt szerezzenek. Épp a védettség miatt, amikor a Ratko Mladić vezette boszniai szerb hadsereg elkezdte bekeríteni a területet, már legalább 30 ezer bosnyák menekült volt itt. Srebrenica a háború előtt összesen 10 ezer lakosú volt. A holland ENSZ-katonák táborhelyén belül 5 ezren kerestek menedéket, azon kívül meg még annál is többen, összesen mintegy 30 ezren. Amikor július 11-én Mladić egységei lerohanták Srebrenicát, a városban szinte senkit nem találtak, mert mindenki Potočariba ment, azt remélve, hogy a hollandok majd megvédik őket.
MN: Ebben elég gyorsan csalatkozniuk kellett.
SZCS: Néhány órányi tárgyalás után a békefenntartók nemcsak a kerítésen kívüli menekültek védelmét adták fel, de a táboron belül tartózkodó 5 ezer embert is kiadták a szerbeknek.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
