28 millióért, rekordáron kelt el egy Zsolnay-váza

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. december 17.

Kultúra

Egy száz év után előkerült Tihanyi Lajos-festmény pedig 130 millió forintért talált gazdára.

Rekordáron kínált római stílusú Zsolnay-óriásvázát, 100 év után előkerült Tihanyi Lajos-képet és egy fontos Gulácsy Lajos-festményt is hirdettek a Virág Judit Galéria téli aukcióján, amelyet szombaton rendeztek meg a Budapest Kongresszusi Központban.

Az MTI-hez eljuttatott előzetes közlemény szerint is eddigi története egyik legerősebb aukciójára készült a galéria, elsősorban a húsz Zsolnay-darab, köztük az óriásváza miatt, amelyről Törő István, a galéria társtulajdonosa azt mondta, „magányos, társtalan remekmű, amely a historizmus és a szecesszió határán billeg és kreativitásával, technikai tökéletességével önbizalmat sugároz”.

A váza kikiáltási ára 15 millió forint volt – ekkora összegről még egy Zsolnay-tárgy licitje sem indult –, és végül rekordáron, 28 millió forintért kelt el.

 
 
Fotó: MTI/Mohai Balázs
 

 Az aukción szintén kiemelt műként szerepelt Vaszary János 1912-es Tóvárosi tájkép, Tata című alkotása, 55 millió forintos kikiáltási áron. Vaszary János 1909-től kezdve feleségével, Rosenbach Máriával a tavaszi és nyári hónapokat Tata-Tóvároson töltötte. A tatai tavat ábrázoló kép kompozícióját Vaszary főleg a sárga, a lila, a kék és a zöld színek összeütköztetésére alapozta. A műalkotásért a vevő 70 millió forintot adott.

Tihanyi Lajos Tájkép Margit híddal című festménye 130 millió forintért, Boromisza Tibor A szatmárnémeti piac misztikus megvilágításban című képe 40 millióért, Gulácsy Lajos Régi instrumentumon játszó hölgye pedig 140 millióért kelt el. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.