Éjjeli ügynök és Jennifer Lopez bérgyilkos-mozija – ezeket nézte a világ a Netflixen

Mikrofilm

Az elmúlt 6 hónap nézettségi listájának első 19 helyén kizárólag sorozatok állnak – de még a 20. helyezett Anyát is annyit nézték, hogy azzal az év egyik legnézettebb filmjének számít.

A Netflix a többi streamingplatformhoz hasonlóan legendásan szűkmarkúan bánik saját nézettségi adataival: habár valószínűleg azt is tudja rólunk, mikor tartunk mosdószünetet vagy vakarjuk meg orrunkat tévézés közben, jellemzően csak akkor oszt meg bármilyen információt, ha dicsekedni akar vele. Nemrég azonban létrehoztak egy honlapot, ahol beszámolnak az épp legnézettebb műsoraikról, illetve bővítették, majd megreformálták a top 10-es listájukat is – persze mindez leginkább még mindig marketingcélokat szolgál.

A Netflix műsorainak nézettsége az írók nemrég véget ért sztájkjának is egy kulcskérdése volt, egyik követelésük ugyanis az volt, hogy a streamingplatformok legyenek átláthatóbbak. Egy hagyományos csatornánál a nézettségmérés miatt mindenki számára egyértelmű, hogy mi számít sikeresnek és mi nem – épp ezért senkit nem lep meg, ha egy gyenge számokat produkáló műsort elkaszálnak. A Netflixnél és társainál azonban derült égből villámcsapásként hat, amikor beszüntetnek egy kedvelt sorozatot, ahogy az is, ha újabb évadot rendelnek be belőle. Az írók esetében még terheltebb a helyzet: mint azt korábbi, a sztrájkkal foglalkozó cikkünkben kifejtettük, a hagyományos csatornákkal ellentétben semmiféle extra díjazást nem kapnak az alkotásaik sikere után – hiszen az sem egyértelmű, mi számít sikernek.

A Netflix viszont most úgy néz ki, a változás útjára lépett: „What We Watched”, azaz „Mit néztünk” címmel nézettségi riportot adtak ki, amelyben címekre lebontva valóban végiglistázták, egy-egy műsor hány órányi nézettséget gyűjtött össze. A cég blogposztjában úgy fogalmazott: innentől fogva évi kétszer adja majd ki a jelentést, mely azt tartalmazza, hogy a közel 18 ezer eredeti címe – amely az összes nézettsége 99 százalékáért felelős – mikor debütált, elérhető-e globálisan és hány órát nézték a platformon. Utóbbi adatot 100 ezer órára kerekítve közlik, azaz azok a műsorok nem szerepelnek a listában, amelyeket kevesebb, mint 50 ezer órán át néztek.

Mint a cég kiemelte, az elmúlt 6 hónapban saját tartalmainak 60 százaléka bekerült a heti toplistába, a teljes nézettség 30 százalékát nem angol nyelvű műsorok adták és jelentős nézettséget szedtek össze régebbi, licenszelt – azaz nem a Netflix által gyártott, a platformra csak kölcsönben érkezett – műsorok is, de a saját gyártású termékeikre sincs okuk panaszkodni: a sokszoros Oscar-díjas Nyugaton a helyzet változatlan című német háborús mozijuk például tavaly októberben debütált, de még az elmúlt fél évben is 80 millió órás nézettséget hozott.

A lista tetején azonban a még ennél is sokkal nagyobbat gurító címek találhatóak. Az első az Éjjeli ügynök című thriller, amelyet több mint 812 millió órán át néztek az előfizetők – persze hogy ez pontosan mit, például hány fős nézettséget jelent, azt továbbra sem tudni. Beszédes azonban hogy a 10. legnézettebb műsor, az Arnold Schwarzenegger-féle FUBAR ennek mindössze negyedét, 266 millió órát tudott hozni. Ez is elképesztően sok, és természetesen be is rendelték a folytatást – ez alapján tehát a világ jelentős része ráfüggött az Éjjeli ügynökre.

A top 10-be mindezek mellett olyan sikerek találhatóak még, mint a Ginny és Georgia első két évada, a Dicsőség című koreai műsor, a világot letaroló WednesdayA Bridgerton család spinoffja, a Sarolta királyné – Egy Bridgerton-történet, a Te 4. évada, az Outer Banks 3. felvonása, és némileg meglepő módon annak ellenére van ott a Dél királynője című telenovella, hogy az nem kapott globális premiert – de nálunk azért nézhető.

Szintén sokat elárul a nézettségi szokásokról, milyen jól teljesítenek a régi, ún. komfortsorozatok. A Szívek szállodája első évada 82 millió órát gyűjtött össze, de hasonlóan jól áll a többi évada is, a Seinfeld 6. évada 43 millió óra, míg a legjobbnak tartott 4. évada 42 millió óra felett jár, a Jóbarátok évadai ugyancsak a 40 milliós tartományban találhatóak (legjobban a 6. évad áll 49,6 millió órával) és hasonló számokat produkál a Steve Carrell-féle A hivatal is.

Ami a filmeket illeti, az elmúlt fél év legnézettebbje a Jennifer Lopez nevével fémjelzett Anya volt 249,9 millió nézett órával. Mindez egyes számítások szerint azt jelenti, hogy a bérgyilkosnak álló Lopezt kb. 129 millió háztartás, és több mint 250 millió ember látta. Ezzel az Anya 2023 egyik legnézettebb mozija lehet, közvetlenül a Barbie, valamint a Super Mario Bros.: A film után. Persze a szakértők sietnek kiemelni, hogy nem tudni, hányan fizettek volna valóban a mozijegyért, hogy lássák az Anyát, a Netflix sikerének ereje azonban pont abban rejlik, hogy akár kevésbé költséges filmek is képesek hatalmas nézettséget elérni a platformon, ha pedig sok ilyen sikerük van, azzal növelni tudják az előfizetők számát és csökkenteni a lemorzsolódást. A legnézettebb filmjeik között ott van még a Luther: A lemenő nap című tévéfilm (209,7 millió óra), a Tyler Rake: A kimenekítés 2. (201,8 millió óra), valamint A magadfélék című Eddie Murphy-vígjáték (181,8 millió óra).

Arra a kérdésre, hogy mindezek az adatok mennyire valóságosak – hiszen önvallomásos riportról van szó – Ted Sarandos, a cég vezetője úgy nyilatkozott: „Egy nyilvános vállalat társ-vezérigazgatója vagyok, a hamis adatok megosztásának tehát következménye van” – azaz ha kitalált számokkal zsonglőrködnének, azzal azt kockáztatnák, hogy saját részvényeseik mennének neki a cégnek. Emellett Sarandos hozzátette: a Nielsen hitelesített nézettségi adatokat vár el a hirdetésekkel megtámogatott tartalmakhoz – márpedig az új modell szerint a Netflixre hamarosan érkeznek a hirdetések.

A cég teljes, közel 18 ezer címet tartalmazó listája innen tölthető le.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.