„1492. augusztus 3-án, pénteken nyolc órakor elhagytuk a Palos partját és többszörös kanyarodással napnyugtáig hatvan tengeri mérföldet tettünk dél felé, ami tizenöt földrajzi mérföldnek felel meg, azután délnyugatnak fordultunk, a Kanári szigetek irányába.”
(Columbus Uti Naplója, ford.: Szerb Antal, Officina Nyomda és Kiadóvállalat, Budapest, 1941)
| ||
1492. augusztus 3-án indult útnak Kolumbusz Kristóf, hogy a Földet megkerülve eljusson Kínába és a Távol-Keletre, ha már a szárazföldi útvonalak nehézkesen engedték az ilyesmit.
A genovai hajós terve – miszerint az Atlanti-óceánon addig kell nyugat felé hajózni, amíg el nem éri Keletet – úgy dőlt dugába, mint a sicc. Arra ugyanis senki nem számított, hogy útközben akad még egy kontinens. (Tegyük hozzá, hogy arra sem számítottak sokan, hogy a modern tézis, amelyben Kolumbusz nagyon is hitt, hogy tudniillik a Föld kerek, szintén beigazolódik.)
Kolumbusz több mint 10 éven keresztül keresett valakit, aki finanszírozná a nagy projektet, míg a Spanyolországot egyesítő Aragóniai Ferdinánd végre fantáziát látott a dologban. A katolikus uralkodók három hajót adtak az immár admirálissá kinevezett hajósnak, amelyek épp 525 éve futottak ki a palosi kikötőből.
Az út nem volt egyszerű, még az iránytűvel is gondok voltak, Kolumbusz pedig rendszeresen megmásította a hajónapló adatait, hogy a legénység ne vegye észre, milyen nagy utat tettek meg. Ő ugyanis biztosította útitársait, hogy India nincs is olyan nagyon messze. Ha igaz, október 12-én értek a Bahamákra, bár Kolumbusznak haláláig meggyőződése volt, hogy India földjén járt. A tévedésre Amerigo Vespucci expedíciója világított rá, aki 1501–1502 körül kijelentette, hogy ez itt kérem, az Újvilág.
