Kultúra

A vak vagy siket közönség egyre könnyebben jut el színházba, audionarrációval és jelnyelvi tolmácsolással még a táncot és a rapet is el lehet mesélni. Közben nem titkolt cél a látó és halló publikum formálása sem.

Ami hosszú, az jó. Gyakran gondolom, tapasztalom ezt a maratoni színházi előadások esetében. A nagy vállalásokban van valami igazi szellemi, esztétikai nekigyürkőzés, ami aztán vagy sikerül, vagy nem. Az ilyen darabok (mondjuk, úgy 8 órától fölfelé) gyakran színháztörténetet írtak. Ám a polgári hagyományokból táplálkozó színház – és a magyar színházkultúra ilyen – nem tűri a hosszút: az efféle túl nagy művek megtörnék a szokásos színházlátogatási formákat, az „esti szórakozást”. Ez a József is csak öt óra, de a magyar közegben ez már bátorság.

Enyhe fellazulás és fokozódó szigor, a nyugati színművek és a levert forradalmat köpdöső kurzusdarabok egymásmellettisége jellemezte az ’56-ot követő évek színházi életét. Sok színész disszidált, mások épp ekkor tértek haza, s volt olyan, aki el is ment – és vissza is jött.

Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk – ez Kelemen Kristóf előadásának címe. A kiindulópontja pedig egy Békés András rendezte forradalmi, de visszhang nélkül maradt 1969-es színészvizsga Peter Handke Közönség­gyalázás című színpadi szövegéből.

A művészt nem ismerem, de pár éve egyszer találkoztunk; beszállt mellém a házunk liftjébe. Míg felfelé utaztunk, folyamatosan azon gondolkodtam, hogy megszólítom. Csupán egyetlen mondatot mondtam volna: „Örülök, hogy egy liftben utazhatunk.” Ha a gyávaságomat nem is, a belterjesnek tűnő poént remélem, hogy megértik, miután jobban rálátnak a TÓTalJOYS univerzumra.

Cudar valami volt az ún. cseh­szlovák új hullám, nem is csak az volt a baj vele, hogy viszonylag rövid úton kinyírták, hanem az is, hogy túlélt.

A hegyi füzet egy helyen hosszasan beszéltet egy zseniális hajléktalant, T. J.-t, akit „általában csak úgy nevezünk: őrült”. (Az idézés egyébként nem jellemző az elmélkedésekből, emlékekből, álmokból összetevődő szövegre.)

Zorán a dalokról, az ötvenes évekről és a Radics Béláról.

Csodálatos látvány!

Benkó Bence és Fábián Péter karakán nyílt levélben szólítják fel bocsánatkérésre a vádaskodó fideszes komisszárt.

Eperjes lázálma szerint a magyar színházi életben a rettegés az úr. Dér András nyilatkozata talán visszarántja a vitát a normalitásba. Videóösszefoglaló.