Jan, a hatvan körüli jóságos állatorvos és felesége, az egyetemen mortalitási mutatókról előadó Olga takaros családi házban élnek. A gyerekek pályára állítva, a minden felhajtás nélkül elhunyt nagypapa biciklije a fészerben. Látva az idillt, hátradőlünk és átengedjük magunkat a felhőtlen családi vígjátéknak: nincs is jobb, mint kedves és jóindulatú emberek civakodását nézni, s a kibéküléskor együtt örülni velük. De ahogy egy apróságból – 56 év házasság után a nagymama magasról tesz elhunyt férje végakaratára, és hamvasztás helyett a közeli családi sírhelyre temeti – egy csapásra becsületbeli ügy lesz, a Tigris elmélet letér az ismert útról, és kellően cinikus fordulatokat vesz ahhoz, hogy igazán üdítő komédia kerekedjen belőle. Janban, a vén rókában ugyanis felhorgad a férfiúi büszkeség: titokban elhamvasztatja apósát, és ha már így belejött a lázadozásba, egy igazán gonosz, ám annál nagyobb kilátástalanságról árulkodó húzással – eljátssza, hogy alzheimeres – pár hét leforgása alatt gyakorlatilag szétveri a házasságát és a feje tetejére állítja életét. A Csehországban elsősorban tévésorozatokról ismert Radek Bajgar első mozifilmje nem váltja meg a világot, de elég sokat tud a kapuzárási pánik különböző fázisairól és azokról a gyilkos kompromisszumokról, amiket röviden a rossz házasság szókapcsolattal írhatunk le. Az egyetlen probléma, hogy a saját maszkulinitásukat – a film logikája szerint: szabadságvágyukat – újra megtaláló férfiak meséje elegánsan mellőzi az önkritikát; ennyi elviselhetetlen, mindent kontrollálni akaró nőt rég láttunk egy történeten belül.
Figyelmébe ajánljuk
Fiúk a barakkból
Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.
Lehetnénk jobban is
Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.
A fájdalomdíj
A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.
Magyarország borvirágos ábrázata: Nagy Feró a rendszer arcává vált
Így bomlik
Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.
„Ők nem láthatatlanok”
A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.
Polgár Csaba: „Van pénz, de ezzel inkább az ideológiát szolgálják ki, és nem a kultúrát”
A szándékos tudatlanságról: miért nem akarunk politikai szempontból érzékeny tényeket megismerni?
Mindenki eltűnt
Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.
„Ez az identitásom része”
Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.
