A szakmában alig ismert kurultájos kerül a Természettudományi Múzeum élére

  • narancs.hu
  • 2019. június 21.

Kultúra

Bernert Zsolt antropológus váltja július 31-én Korsós Zoltánt. De azt egyelőre nem tudni, költözik-e, vagy sem az intézmény.

Az intézmény főigazgatói pályázatára két érvényes pályamunka érkezett: az eddigi igazgatóé, Korsós Zoltán címzetes egyetemi docensé és Bernert Zsolt antropológusé – írja a hvg.hu.

A lap értesülése szerint a költözés előtt új igazgatót kap a Természettudományi Múzeum: Kásler Miklós emberierőforrás miniszter Bernert Zsoltot választotta.

Hónapok óta kész tény, hogy a múzeumnak Debrecenbe kell költöznie, ami ellen lényegében az egész intézmény, és a hazai természettudományos kutatói szcéna is tiltakozik.

Palkovics ebben sem tétlen: miért szorítják ki Budapestről az egyik legnevesebb múzeumot?

Megint a tudomány jár pórul: a kormány egyoldalúan megkezdte a Magyar Természettudományi Múzeum vidékre költöztetésének előkészítését.

A hvg.hu információi szerint Bernert Zsolt jelentős politikai támogatottsággal bír. Többször részt vett kiállításokkal és előadásokkal a Kurultájon, a Magyar Törzsi Gyűlésen. De szerepel a kormány által létrehozott Magyarságkutató Intézet honlapján is.

Bernert, aki február óta vezeti az embertani tárat kevesen ismerik a hazai szakmában, még a múzeumban is. Kutatott Egyiptomban, Kazahsztánban, de a nyilvános dokumentumok szerint eddig tudományos fokozatot nem szerzett.

Az egyelőre nem világos, hogy Bernert a költözés engedelmes végrehajtója lesz, vagy politikai támogatottságával segíti a múzeum Budapesten maradásában.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.