Megsokszorozódik az ereje
„Terveink szerint július 30. és augusztus 7. között lesz a 31. THEALTER Szegeden.”
„Terveink szerint július 30. és augusztus 7. között lesz a 31. THEALTER Szegeden.”
"Nyári szilveszter", party Szentendrén és képújság a Józsefvárosban.
A miniszterelnök arról beszélt, évekig nem értette, Jankovics miért nem vág vissza azoknak, akik félrelökték.
Legenda és valóság. Baka István költő emlékét idézték Szegeden, biciklizve.
Cseke Péter hisz a bűnbánatban, ezért hívta a Vígszínház korábbi igazgatóját dolgozni.
Talán sokak számára meglepő, de Gary Numan soha nem tűnt el a popvilágból, miután a két Tubeway Army lemezzel (Tubeway Army, 1978; Replicas, 1979), majd első szólólemezeivel (The Pleasure Principle, 1979; Telekon, 1980) sikerrel definiálta azt, amit azóta is new wave-nek hívunk.
Egy magyarországi Webber-bemutató nem is olyan régen még igazi színházi szenzációnak számított, most meg szinte alig észrevehetően csúszik el a Madách elsőségi érdemű premierje, méghozzá korántsem csupán amiatt, hogy az előadás az internetre kényszerült.
Amikor Shakespeare a Lear királyt írta, pestisjárvány dúlt Angliában, feltételezhető, hogy a darab az önkéntes karantén idején született.