Interjú

„A pokol néha leszáll a földre”  

Perintfalvi Rita a katolikus egyházon belüli szexuális zaklatásokról

Lélek

A napokban jelent meg Perintfalvi Rita teológus Amire nincs bocsánat című könyve, amelyben papok által szexuálisan bántalmazottak mesélik el történeteiket. A szerző reméli, egyre több áldozat mer majd beszélni, ez pedig elvezethet ahhoz, hogy az egyház őszintén szembenézzen a bűnökkel, s rendszerszintűen kezelje a problémát.

Magyar Narancs: A könyvben leírt bűnök elkövetői, ha jól emlékszem, kivétel nélkül valamilyen személyiségzavarral küzdenek. Az egyik fejezetben csoportosítja is őket a mentális betegségeik alapján.

Perintfalvi Rita: Németországban 2018-ban jött ki egy olyan kutatás, amelyet a német püspöki kar végeztetett, úgymond, maga ellen. A meglévő egyházi dokumentációkat vizsgálták át az 1946–2014 közötti időszakból azzal a céllal, hogy feltárják az egyházi személyek által elkövetett szexuális bántalmazásokat. Csak azokról az esetekről van szó, amelyekről egyáltalán akta készült, így nem tudhatjuk pontosan, hogy mekkora a valós szám. A rendelkezésre álló adatok alapján közel 4 ezer áldozatról tudunk ezekből az évtizedekből és 1670 elkövetőről, akikhez 2–3 áldozat is tartozik, tehát nem egyszeri esetekről beszélünk. Készült egy szintén németországi, ám világi kutatás is az ulmi egyetemen, amely azt próbálta kideríteni, hogy mekkora lehet a tényleges szám. Ők nem az akták adataira hagyatkoztak, hanem reprezentatív kutatás készült telefonos megkeresések alapján. Ezek az eredmények harmincszor több esetről tudósítanak. Ebből arra lehet következtetni – még ha ezt a kutatást pontosítani is kell –, hogy az egyházon belül dokumentált szexuális visszaélések csak a jéghegy csúcsát képezik. Az említett világi kutatást Jörg Fegert, az ulmi egyetemi klinika gyermek- és ifjú́ságpszichiá́triai osztályának igazgatója vezette. A német egyházi kutatás egy reprezentatív mintát használva – tehát nem mind az 1670 elkövetőt tesztelve – tettesprofilokat is rajzolt. A legjellemzőbb eset, amikor az elkövető pszichoszexuálisan éretlen: az illető megrekedt egy bizonyos életkor pszichoszexuális szintjén, és nem képes felnőtt kapcsolatot létesíteni, ahhoz a korosztályhoz vonzódik, amelynek a szintjén maradt. Feltételezhető, hogy egyesek számára éppen ezért lesz vonzó a papi hivatás, mert senki nem fogja rajta számon kérni, miért nincs felnőtt kapcsolata, elbújhat az egyházban ezzel a problémájával. A könyvemben van is erre példa, Liliána története (a könyvben minden megnevezett áldozat és tettes álnévvel szerepel – CS. E. E.). Egy olyan papot ismerhetünk meg, aki egy serdülő fiú pszichoszexuális szintjén van, nem is képes úgy közelíteni a 14 éves áldozata felé, mint egy felnőtt. Elegendő számára, hogy fogdossa és nézegeti meztelenül a bántalmazott kislányt, majd egy másik szobában – az áldozat elbeszélése alapján – feltehetően önkielégítést végez. Az ilyen típusú tetteseket nem pedofiloknak, hanem efebofiloknak nevezzük, mert nem a 14 éven aluli gyermekekhez, hanem az annál idősebb kamaszokhoz vonzódnak szexuálisan. Köztük lehetnek heteroszexuálisak és homoszexuálisak is. Az utóbbi körbe tartozik Imre esete, akit gimnazista korában molesztált évekig egy negyvenes éveiben járó, fixált efebofil pap, azaz akinek soha nem volt szexuális kapcsolata felnőttekkel, sem férfival, sem nővel, mindig csak serdülőkkel. A statisztikák szerint a második leggyakoribb elkövető típushoz tartoznak a pedofilok, őket követik a narcisztikus szociopaták, illetve pszichopaták. A különbség az, hogy amíg a pszichopata érez bűntudatot, addig a szociopata egyáltalán nem. A pszichopata elkövetők ezért jellemzően ki is találnak valamilyen kerettörténetet az egész bűncselekményhez, amivel felmentik magukat. István atya esete ilyen: ő azt kommunikálta az áldozata felé, hogy a köztük lévő kapcsolat Isten ajándéka, amit el kell fogadni, a bűn pedig éppen az, ha ezzel az ajándékkal nem élnek. Ami a pedofilokat illeti, itt is két típust különítünk el: az egyik a fixált pedofil, aki kezdettől a 14 év alatti gyermekekhez vonzódik, a másik pedig a regreidáló pedofil, aki képes felnőttekhez vonzódni, de valamilyen trauma vagy lelki megterhelés hatására visszalép egy alacsonyabb pszichoszexuális szintre, és onnantól gyerekekhez vonzódik szexuálisan, csak velük tud kapcsolatot létesíteni.

 
Perintfalvi Rita
Fotó: Németh Dániel

MN: A könyvben mindegyik típus megjelenik egy-egy áldozat történetében. Az egyik sokkoló elem ezekben, hogy mindegyik elkövető ugyanazokkal az eszközökkel építi fel a bántalmazó kapcsolatot, hasonló minták alapján „édesgetik” magukhoz a kiszemeltet, akit olyan szinten tudnak manipulálni, hogy az áldozat sokáig nincs is tisztában azzal, hogy vele tulajdonképpen mi történik.

PR: Az úgynevezett behálózó stratégiát (grooming) a szakirodalom más bántalmazások esetén is említi, tehát ez nem csak az egyházon belüli esetekre jellemző. Az első lépcsőfok mindig a bizalomépítő fázis. Például gyakori, hogy a pap megengedi a diákjának, hogy az tegezze őt. Az elkövető úgy kezd viselkedni, mint egy megértő barát, megpróbálja kipuhatolni azt, amire az áldozatának szüksége van. Ez lehet egy pótszülő, barát vagy szerelem is. Gyakori, hogy elmagányosodott, szülőkkel nem túl jó viszonyt ápoló, a közösségtől eleve izolált személyeket szemelnek ki. A bántalmazó ebben a szakaszban felméri, hogy ha figyelmet és bizalmat ad az áldozatnak, akkor milyen mértékben tudja őt érzelmileg manipulálni. Nem beszélve arról, hogy visszaélnek azzal a spirituális-szakrális hatalommal is, amit a hívők számára jelentenek az egyházi személyek. Ők a papban Krisztus földi képmását látják, neki engedelmeskednek, bármire is kérje őket. Az elején tehát az elkövetők figyelmet, szeretetet, apró ajándékokat adnak, ezért lesz később nehéz a bántalmazottaknak kilépni a kapcsolatból, mert annak van egy jó része is, mert azt érzik, hogy végre valakinek fontosak, figyelnek rájuk, szeretik őket.

Ezután következik a kockázatelemzés: az elkövető felméri, hogy az áldozat mennyire lesz képes tiltakozni, megvédeni magát, ha fizikailag is közeledni kezd. Ekkor jön képbe a titoktartásra való kényszerítés, magáról a köztük lévő kitüntetett bizalmi-baráti kapcsolatról sem beszélhet az áldozat senkinek. Miután kialakult az érzelmi kapocs, akkor az elkövető szépen lassan kezdi bevezetni a fizikai közeledést is. Először csak szexuális tartalmú témákról beszélgetnek, a támadó szexuális fantáziákat, izgalmat próbál ébreszteni az áldozatában. Az előkészítés akár évekig is eltarthat. Majd kezdődik az érintés, és a dolgok addig mennek el, ameddig a bántalmazó akarja. Itt már ő irányít mindent.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk