Kultúra

Lépés a korral

„Az utóbbi időben egyre gyakrabban az jutott az eszembe, mi lenne, ha végre azzal foglalkoznék, ami tényleg érdekel” – e felvezetéssel indította útjára április végén a valahai televíziós műsorvezető az online videó-, illetve podcastsorozatát. A cím persze önmagában nem sokat árul el. Friderikusznak az elmúlt harminc évben nagyjából minden műsorát Friderikusznak hívták. Ugyanakkor felmerül, ha „végre” azzal akar foglalkozni, ami tényleg érdekli, akkor eddig vajon mivel foglalkozott?

„Most éppen így”  

A héten mutatják be Kocsis Ágnes harmadik nagyjátékfilmjét, az Édent. Egy magányos nőről szól, aki betegsége miatt él teljes elszigeteltségben, még az utcára is csak védőruhában léphet ki. Noha a filmnek a járvány idején különös aktualitása van, a forgatókönyv már tíz éve készült.

„24 órás szolgálat”

Hatvanadik születésnapját ünnepli a szakma nagy öregje, aki több mint harminc éve, a Tilos az Á megnyitóján állt először a pult mögött. Mára viszont szinte teljesen a perifériára szorult, elmondása szerint már a járvány előtt is úgy érezte magát, mintha karanténban lenne.

Chai: Wink

A négytagú japán női zenekar eddigi pályafutása maga a tündérmese, jeles dance-punk elődöket megidéző, energikus zenéjük pár év alatt levette a lábáról a világ furapop-rajongóit.

  • - minek -
  • 2021. május 26.

A halottak hadserege

A zombifilmek királya, George A. Romero négy éve halott, a felé intézett főhajtás Zack Snyder részéről pedig csak úgy lehetne még tiszteletteljesebb, ha a főcímben maga a Mester tűnne fel, amint jellegzetes szemüvegében egy szuperlassításban kitépi valamelyik szerencsétlen gigáját.

  • SzSz
  • 2021. május 26.

Shona Innes

Sokféle családdefiníció létezik. A gond akkor kezdődik, amikor a szó akarva-akaratlan kirekesztő címkévé válik.

Oxigén 

Az eddig főleg horrorban utazó Alexandre Aja (Magasfeszültség, A sziklák szeme, Szarvak) legújabb sci-fije csak egyszer nézhető darab, ez esetben viszont kiválóan elszórakoztatja nézőjét.

Víkingur Ólafsson: Re­flections

A The New York Times kritikusa által „Izland Glenn Gouldjának” nevezett harminchét éves, Reykjavíkban született zongoraművész az utóbbi esztendők egyik nagy felfedezettje.

  • - csk -
  • 2021. május 26.

Vida Kamilla

A fiatal szerző költészete akkora távolságokat jár be a magyar kultúrán belül, hogy azt egy ván­dor­albatrosz szárnyfesztávolságához lehetne hasonlítani.

  • Gondos Mária Magdolna
  • 2021. május 26.

Nő az ablakban

A címbéli nő Amy Adams, és ha ő néz ki egy – földi halandó számára nem is e világi – New York-i brownstone épület ablakából, hogy fényképezőgépével kémlelje a szomszédokat, az már félsiker, gondolhatnánk.

  • - kg -
  • 2021. május 26.