Kultúra

Pár napja Budapesten lépett fel Robbie Williams. Ásatás című sorozatunkban idézzük hát fel, mit írt húsz évvel ezelőtti koncertjéről Marton László Távolodó.

A gyermekvédelmi törvény miatt ezt 18 év alattiaknak Magyarországon nem lehet bemutatni.

Összegyűjtöttük azokat a szépirodalmi olvasmányokat Emily Brontëtól Karl Ove Knausgårdig, amelyek valami újat, valami szokatlant mondanak emberi társadalmunk elemi egységéről, a családról.

A Techno Zen című kiállítás lesz látható 2024-ben a magyar pavilonban.

A sztárokból álló szereplőgárda dobta volna meg a film költségvetését.

Tizennégy év után tévéfilm készül Tony Shalhoub klasszikus figurájával. A bemutató időpontjáról még nincs hír.

A filmkritikus az 1970-es években játszódó dráma lesz.

A múlt év egyik kellemes meglepetése Panda Bear és Sonic Boom közös nagylemeze volt, ami a 60-as évek napfényes popzenéjét értelmezte újra némi elektronikus csavarral. Az album turnéja Budapestet is érintette, így a magyar nézők két, külön-külön is nagyra értékelt zenészt láthattak. Igaz, hogy a duó tagjai különböző generációkhoz tartoznak, de köztudottan rajonganak egymás zenéjéért.

Phil és Paul Hartnoll duója, az idén 34 éves Orbital szemléletesen példázza azt, hogyan lehet kortalan, mégis klasszikus értékű egy változatos életmű a folyton evolválódó elektronikus tánczenében. Esetükben nem is annyira egyszerű a kanonizáció, sem a panteonba való végleges beillesztés, már ha létezhet ilyen az elektronikus popzenében. Leginkább talán az olyan, korai felvételeik tekinthetők forradalminak, mint az 1989-ben barkácskörülmények között, és akkor még hosszú verzióban rögzített Chime, a szívet-lelket melengető puttyogás örök himnusza.

Szotyiztak volna az ókori görögök? Ha igen, akkor lehet, hogy tangóztak is. Ha történeti hűségre nem is, a mű újító szándékú interpretálására annál inkább törekedett a Maladype Színházban Jaruszek Zsuzsanna és Társulata.

Az idősebb Vidnyánszky is eljött – megnézni a fiát –, és még félmaréknyi prominens személyiség, hogy Ascher Tamás rendezésében megcsodálja a katonát, aki eladja hegedűjét, szerelmét a vagyonért, dicsőségért, hatalomért.

A magyar olvasó számára sem ismeretlen az ukrán Szerhij Zsadan, hiszen két regénye, a 2004-es Depeche Mode és a 2010-es Vorosilovgrád is megjelent magyarul (2010-ben és 2012-ben, mindkettő Körner Gábor fordításában). A hazájában költőként, rocksztárként és politikai aktivistaként is közismert alkotó új kötetének megjelenése mégis a felfedezés (esetleg újrafelfedezés) erejével hathat, és nem csupán azért, mert ezúttal lírai műveiből kapunk egy karcsúságában is sokrétű ízelítőt. 

„Szinte mindig messziről látták, ahogy távolodik.” Egy eltűnt lány apját említi így a regény: a rendőrök, önkéntes keresők már elmentek, évek teltek el az eset óta, de ő továbbjárja a vidéket. Biztosan kétségbeesett, de azon kívül, hogy látják néha a feleségével együtt, aztán külön, tehát a házasságuk is megroppanhatott a tragédiában, nem lehet tudni róluk többet. Nem az ő életükről és fájdalmukról szól A 13-as tározó, hanem azokról a falusi emberekről, akik között a lányuk – Rebecca, Becky vagy Bex, így említik – elveszett, szinte nyom nélkül.