Nemes Márton festőművész és Kopeczky Róna kurátor pályázata nyert a Velencei Biennále pályázatán

  • narancs.hu
  • 2023. március 17.

Képzőművészet

A Techno Zen című kiállítás lesz látható 2024-ben a magyar pavilonban.

A hazai gyakorlatnak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, dr. Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a jövő évi 60. Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjának kurátorát és kiállítását.

A 2022. november 28-án megjelent felhívásra 9 érvényes pályázat érkezett be. A pályázók és a zsűri névsora megtekinthető a Ludwig Múzeum honlapján.

A pályázók 2023. március 9-én a Ludwig Múzeumban prezentáción mutatták be a zsűrinek a kiállítási tervüket – közölte az intézmény. A zsűri úgy döntött, hogy közülük egy második fordulóra – átdolgozásra és továbbfejlesztésre – Kopeczky Róna és Nemes Márton pályázókat hívja meg, akik továbbfejlesztett pályázatukat Techno Zen címmel a kitűzött határidőre benyújtották.

A zsűri végül a 9 érvényes pályázat közül Kopeczky Róna kurátor Nemes Márton festőművész Techno Zen című pályázatát nyilvánította a pályázat nyertesének.

 
Nemes Márton: Eclipse
Fotó: Ludwig Múzeum

A nyertes pályázat itt érhető el.

"Nemes Márton a fiatal festőgeneráció egyik leginnovatívabb és legsikeresebb képviselője, aki műveiben a kép 21. századi újraértelmezésével kísérletezik a hagyományos festészet határait anyagban és térben kitágítva.

A Magyar Pavilon tereibe egy olyan multimédiás, több érzékre ható, a színeket középpontba helyező összművészeti alkotást tervezett, mely az absztrakt festészet hagyományain túl a kortárs élményvilágra, így a techno szubkultúra, a digitális képalkotás tapasztalataira épül. Munkáiban technikai eszközöket, ledpaneleket is beépít montázselemként."

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."