Könyv

Jöjjön vissza, mert hiányzik

Jon McGregor: A 13-as tározó

Kritika

„Szinte mindig messziről látták, ahogy távolodik.” Egy eltűnt lány apját említi így a regény: a rendőrök, önkéntes keresők már elmentek, évek teltek el az eset óta, de ő továbbjárja a vidéket. Biztosan kétségbeesett, de azon kívül, hogy látják néha a feleségével együtt, aztán külön, tehát a házasságuk is megroppanhatott a tragédiában, nem lehet tudni róluk többet. Nem az ő életükről és fájdalmukról szól A 13-as tározó, hanem azokról a falusi emberekről, akik között a lányuk – Rebecca, Becky vagy Bex, így említik – elveszett, szinte nyom nélkül.

Láthatjuk, milyen a megdöbbenés és az együttérzés, és mivé válik aztán. A gimnáziumba induló gyerekek arra számítanak, a tanárok majd megkérdik, akarnak-e beszélni az eltűnt lány esetéről, és így esetleg meg lehet úszni a franciaórát. A tapintat az első évben azt diktálja, maradjon el a bál, a kútdíszítő bizottság is vacillál, hogy a kutakat feldíszítsék-e tavasszal. Aztán újból kiegészül az eseménynaptár, de még több mint tíz év után is marad valamennyi nyoma a falusiak mindennapi életében a titokzatos tragédiának. Gondolnak a lányra, álmodnak vele, elképzelik, milyen lenne, ha épp ők találták volna meg, élve.

Jon McGregor egy-egy emberre egyszerre néhány mondatot, legfeljebb fél bekezdést szán. A snitt váratlan, és a következő mondat már arról szól, mi történt az idő tájt a rókák odúiban. Olvasunk borzokról, fácánokról, juhokról, ugróvillásokról, a pérhalakról, és gémről, amely lecsap, de nem találja el, amit szigonyozni akart, és kétszer megrázza a fejét. Látjuk, hogyan nő a hanga meg a kertekben a cukkini, a bab, a krumpli, látjuk, mi történik a gyümölcsfákkal, mi mindent borít be a szeder­inda. Mindez először mintha csak szín és hangulat lenne, mint elhanyagolt hátsó udvar, kopott otthon az angol tévés krimisorozatokban. Előkerül egy-egy nyom is, ami a lányra utal, a ruhája például, amely nem is szúr szemet a kutyasétáltatónak. Kiderül az is, hogy Beckynek volt kapcsolata a helyi fiatalokkal, akik többet is tudnak, mint amennyit elmondanak. Ám nem erről, hanem a prózai életről van szó mindvégig. Az emberek történetei folytatódnak, olvasunk növényekről, állatokról, áradásról, esőről, robbantásokról a kőbányában. A tárgyilagos dokumentálás mögött azonban mindvégig érződik a megrendültség és a részvét is, ami természetes és jár, mint Derek Mahon versében a wexfordi fészer sötétjéből a kulcslyuk felé tolongó gombáknak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.