Könyv

Jöjjön vissza, mert hiányzik

Jon McGregor: A 13-as tározó

Kritika

„Szinte mindig messziről látták, ahogy távolodik.” Egy eltűnt lány apját említi így a regény: a rendőrök, önkéntes keresők már elmentek, évek teltek el az eset óta, de ő továbbjárja a vidéket. Biztosan kétségbeesett, de azon kívül, hogy látják néha a feleségével együtt, aztán külön, tehát a házasságuk is megroppanhatott a tragédiában, nem lehet tudni róluk többet. Nem az ő életükről és fájdalmukról szól A 13-as tározó, hanem azokról a falusi emberekről, akik között a lányuk – Rebecca, Becky vagy Bex, így említik – elveszett, szinte nyom nélkül.

Láthatjuk, milyen a megdöbbenés és az együttérzés, és mivé válik aztán. A gimnáziumba induló gyerekek arra számítanak, a tanárok majd megkérdik, akarnak-e beszélni az eltűnt lány esetéről, és így esetleg meg lehet úszni a franciaórát. A tapintat az első évben azt diktálja, maradjon el a bál, a kútdíszítő bizottság is vacillál, hogy a kutakat feldíszítsék-e tavasszal. Aztán újból kiegészül az eseménynaptár, de még több mint tíz év után is marad valamennyi nyoma a falusiak mindennapi életében a titokzatos tragédiának. Gondolnak a lányra, álmodnak vele, elképzelik, milyen lenne, ha épp ők találták volna meg, élve.

Jon McGregor egy-egy emberre egyszerre néhány mondatot, legfeljebb fél bekezdést szán. A snitt váratlan, és a következő mondat már arról szól, mi történt az idő tájt a rókák odúiban. Olvasunk borzokról, fácánokról, juhokról, ugróvillásokról, a pérhalakról, és gémről, amely lecsap, de nem találja el, amit szigonyozni akart, és kétszer megrázza a fejét. Látjuk, hogyan nő a hanga meg a kertekben a cukkini, a bab, a krumpli, látjuk, mi történik a gyümölcsfákkal, mi mindent borít be a szeder­inda. Mindez először mintha csak szín és hangulat lenne, mint elhanyagolt hátsó udvar, kopott otthon az angol tévés krimisorozatokban. Előkerül egy-egy nyom is, ami a lányra utal, a ruhája például, amely nem is szúr szemet a kutyasétáltatónak. Kiderül az is, hogy Beckynek volt kapcsolata a helyi fiatalokkal, akik többet is tudnak, mint amennyit elmondanak. Ám nem erről, hanem a prózai életről van szó mindvégig. Az emberek történetei folytatódnak, olvasunk növényekről, állatokról, áradásról, esőről, robbantásokról a kőbányában. A tárgyilagos dokumentálás mögött azonban mindvégig érződik a megrendültség és a részvét is, ami természetes és jár, mint Derek Mahon versében a wexfordi fészer sötétjéből a kulcslyuk felé tolongó gombáknak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.