Kultúra

A művészet határán

Kosárfonással készült laptoptáska, David Bowie falvédőre hímezve, statisztika szőnyegbe szőve. Van-e találkozási pontja a hagyományos kézműves technikáknak, a Covid-hobbiknak, a nagyszüleinktől ismerős tárgyaknak és a kortárs művészetnek?

Nő a tóban

Egy fekete nő, akinek lenne mit mondania, de nem beszélhet és egy zsidó asszony, aki ugyan szót emelhet (mert ez itt most épp a 60-as évek Amerikája), de nincs igazán saját hangja.

Szombathelyi Szórakoztató Szupergála

A Savaria Karnevál programjához minden évben hozzátartozik a Weöres Sándor Színház szabadtéri karneválszínháza is, amelynek hagyományosan minden produkciója kapcsolódik a karnevál tematikájához – ez most éppen a „szombathelyiség” volt.

Aigul

A huszonnyolc éves orosz operaénekes, Aigul Akhmetshina pár évvel ezelőtt tűnt fel a színpadon, és kis idő alatt pontosan abban a szerepben érkezett meg, amelyben a mezzoszopránoknak legjobban kitűnhetnek.

Egy nap

Egyszer már nekifutott a filmipar, hogy vászonra vigye David Nicholls 2009-es romantikus regényét az Egy napot.

  • - krusovszky -
  • 2024. augusztus 28.