A sztori 2011-ben kétségtelenül élőbb volt, Anne Hathaway meg a megjegyezhetetlen arcú srác (Jim Sturgess) főszereplésével bemutatott változat azonban elég haloványra sikeredett, de ez még mindig nem tűnik elégséges indoknak arra, hogy a Netflix tizennégy részes szériában térjen vissza a sztorihoz 2024-ben. Mégis erre került sor valamiért.
Tehát van Dex(ter) és Em(ma), akik összejönnek egy estére a 80-as évek vége felé, aztán meg mégse jönnek össze, de nem tudnak szabadulni egymástól évtizedeken át a majdnem boldog, valójában borzasztó befejezésig. Dex szép, gazdag, de seggfej, Em ugyancsak szép, ellenben okos, de szegény. Egyik sem nagyon érdekes személyiség. A ’24-es verziót megbolondítja kicsit, hogy Em indiai bevándorló család sarja lesz, bár ennek kifejtésére túl sok energiát nem pazarolt a rendező Nicole Taylor. Igaz, másra sem: a motivációk, vonzalmak, gyűlölök-szeretek viszonyok nincsenek kifejtve rendesen, a családi háttér inkább kabarészerű, a társadalomrajz egy karikatúránál is elnagyoltabb, ráadásul minden egyes mellékszereplő enyhén imbecillisnek tűnik. Vajon miért? Mindenesetre nagyobb gond, hogy a hőseinkért nemigen tudunk izgulni, mert vagy érdektelenek (ha boldogok), vagy visszataszítók (ha boldogtalanok). Gondolhatnánk, hogy ez afféle Y generációs Ilyenek voltunk, de reméljük, ez senkinek nem jut komolyan az eszébe. Így kezdünk arra gyanakodni, hogy az alapanyagot szolgáltató regénnyel van a bibi.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
