Visszhang: lemez

Aigul

Visszhang

A huszonnyolc éves orosz operaénekes, Aigul Akhmetshina pár évvel ezelőtt tűnt fel a színpadon, és kis idő alatt pontosan abban a szerepben érkezett meg, amelyben a mezzoszopránoknak legjobban kitűnhetnek.

A New York-i Metropolitan Carmen-produkciójáról csupa jót írtak a kritikusok, és elsősorban a címszereplő vibráló előadását díjazták, de az Arena di Verona, a londoni Covent Garden és a Glyndebourne Festival közönségéből sem panaszkodott rá senki.

A debütáló lemez szépen összegzi az eddig felrajzolt pályát: Bizet operájának részletein túl Massenet Wertheréből, Rossini Hamupipőkéjéből és Bellini Rómeó és Júliájából is hallunk néhány áriát, végül A sevillai borbély (Rossini) után egy megkapó egyszerűséggel tolmácsolt baskír népdallal búcsúzik a csalogány. Hangja gazdag, erős és fület gyönyörködtető, olyan, mint a legjobb mezzóknak. Rosina két számában (Cavatina, Cabaletta) újabb, könnyedebb oldalát mutatja. Persze erős túlzás, hogy a következő Maria Callast hallanánk, és nemcsak azért, mert az operaénekesek helye megváltozott a kultúránkban a 21. századra, és egyetlen énekes sem tehet szert arra az ikonikus státuszra, mint a régi nagyok. Aigul Akhmetshina olykor fölényes tökéllyel énekel sorokat, amelyekben több átélésre és személyiségre lenne inkább szükség. Az album ezzel együtt is nagyszerű bemutatkozás. Októberben az Operaházban halljuk majd énekelni egy gálaesten, amelyen egy másik fiatal üstökös, Freddie De Tommaso kapja Don José szerepét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.