A New York-i Metropolitan Carmen-produkciójáról csupa jót írtak a kritikusok, és elsősorban a címszereplő vibráló előadását díjazták, de az Arena di Verona, a londoni Covent Garden és a Glyndebourne Festival közönségéből sem panaszkodott rá senki.
A debütáló lemez szépen összegzi az eddig felrajzolt pályát: Bizet operájának részletein túl Massenet Wertheréből, Rossini Hamupipőkéjéből és Bellini Rómeó és Júliájából is hallunk néhány áriát, végül A sevillai borbély (Rossini) után egy megkapó egyszerűséggel tolmácsolt baskír népdallal búcsúzik a csalogány. Hangja gazdag, erős és fület gyönyörködtető, olyan, mint a legjobb mezzóknak. Rosina két számában (Cavatina, Cabaletta) újabb, könnyedebb oldalát mutatja. Persze erős túlzás, hogy a következő Maria Callast hallanánk, és nemcsak azért, mert az operaénekesek helye megváltozott a kultúránkban a 21. századra, és egyetlen énekes sem tehet szert arra az ikonikus státuszra, mint a régi nagyok. Aigul Akhmetshina olykor fölényes tökéllyel énekel sorokat, amelyekben több átélésre és személyiségre lenne inkább szükség. Az album ezzel együtt is nagyszerű bemutatkozás. Októberben az Operaházban halljuk majd énekelni egy gálaesten, amelyen egy másik fiatal üstökös, Freddie De Tommaso kapja Don José szerepét.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
