Ha a nagy rockzenei fesztiválok headlinereit nézzük, azt hihetnénk, hogy a 2000-es években megállt az idő, ugyanazok lépnek fel, mint húsz-harminc évvel ezelőtt: Iron Maiden, Korn, Slipknot… Mondhatnánk erre, hogy a gitárzene haldoklik, ám ez csak a mainstream esetében van így. A kísérleti, underground vagy a szimplán kemény zenék a kis klubokba szorultak vissza, a legizgalmasabb zenekarok karrierjük csúcsán is legfeljebb pár száz ember előtt játszanak. Nem biztos, hogy ez akkora baj: a kereskedelmi sikerre való esélytelenség és a népszerűségi üvegplafon minden jel szerint azzal is jár, hogy az alkotók – igazodási kényszer híján – sokkal eredetibb produkciókkal állnak elő. Ugyanez a „háttériparról” már nem mondható el, az underground koncertek szervezése külföldön sem nagy üzlet, idehaza pedig reménytelen vállalkozás, legalábbis az anyagiakat illetően.
Valamit vissza kell adni
Magyarországon a koncertezési lehetőségek annyira beszűkültek, hogy már a Roboton vagy a Dürer Kert kistermén túli világba is nehezen lehet kilépni. Magyarországon efféle mikrobulikkal három „ismertebb” szervező foglalkozik: a szinte csak metálban utazó Cudi Purci és a Keserv, illetve az egyéb kísérleti műfajokat is bevállaló Blindblindblind. A sor bővíthető például az Insane Hellride Entertainmenttel vagy az Echoittel, ám közös bennük, hogy e szervezőknek csak a legritkább esetben van hasznuk. De ugyanez a zenekarokról is elmondható: a külföldi fellépőknek Budapesten kevesebbet tudnak fizetni, mint Bécsben. Az már a szervező dolga, hogy ezt megértesse velük.
„Tucatnyi sebből vérzik a magyar underground. Egyre nehezebb megfelelő platformot biztosítani helyi zenekaroknak. Rengeteg hely zárt be az elmúlt öt-tíz évben: vagy a Covid vitte el őket, vagy piaci alapon nem volt fenntartható a működésük, és támogatás hiányában kénytelenek voltak lehúzni a rolót” – magyarázza Juhász Márton (Keserv), aki tavaly óta szervez underground bulikat. Mint mondja, egyre nehezebb egy-egy koncert költségeit kitermelni, ám egyelőre mindenre elszánt, nem adja fel. Elsősorban külföldi zenekarokat próbál Budapestre csábítani, szerinte azért is jó ez, mert egy-egy ilyen koncert alkalmával azokra a hazai előadókra is eshet némi fény előzenekarként, akikre egyébként senki nem lenne kíváncsi. „Ha a sebeket nem is gyógyítom be, pár tapasznyi segítséget talán tudok nyújtani. Megszámlálhatatlan bulin fordultam meg, és jó néhány olyan koncertre is eljutottam, amelyek életre szóló élménnyel gazdagítottak. Úgy éreztem, elérkezett az idő, hogy valamit visszaadjak ebből, másoknak is lehetőséget teremtve, hogy hasonlókat éljenek át, mint annak idején én” – adja meg a tevékenységének hátterét Juhász Márton.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
