Vinnai András mint egyszemélyes alkotócsapat jegyezte a produkciót, íróként, rendezőként, zeneszerzőként és látványtervezőként.
A műve szerint Szombathely és Zalaegerszeg ősellenségek. Az ellenségeskedés oka (zalai) tudásom szerint az, hogy az egerszegi tanítóképzőt Szombathely kaparintotta meg, Egerszeg viszont 25 évvel korábban kapott állandó színházat. Nem csoda, hogy a megyehatár az előadásban idézett mondás szerint arról ismerszik meg, hogy ott a levélhordó postagalamb is denevérré változik.
A kicsit sprőd, ám nagyon is jellegzetes Vinnai-humor végigkísérte a laza szövésű, szkeccs jelenetek sorából összeálló „gálaműsort”, amelynek vékonyka dramaturgiai szála az Egerszeg-fóbiában szenvedő műsorvezető (Csonka Szilvia) és a zalai, Szombathely-fóbiás taxisofőr (Némedi Árpád) terápiás hatással is bíró szerelme volt, mely nem csak őket, de környezetüket is kigyógyította végül az ellenségeskedésből.
A jelenetek eltérő intenzitással sorjáztak, de a zenés részek végig jól működtek. Jó volt nézni, hogy a Weöres Sándor Színház erős, összeszokott társulata nem könnyelműsködte el ezt a nyári játékot sem, mely így nem csak a zalaiaknak és vasiaknak okozott felhőtlen szórakozást.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
