Visszhang: tévésorozat

Nő a tóban

Visszhang

Egy fekete nő, akinek lenne mit mondania, de nem beszélhet és egy zsidó asszony, aki ugyan szót emelhet (mert ez itt most épp a 60-as évek Amerikája), de nincs igazán saját hangja.

Az egyik meghal, a másik nyomozni kezd utána, hogy végül magára találjon rá. Micsoda ellentétekbe szőtt hasonlóságok, hasonlóságokba gabalyodó ellentétek… hogy ez a történet képernyőre született, annak az Apple TV a megmondhatója – más se nagyon.

„Amíg az oroszlán meg nem tanul írni, minden történet a vadászt dicsőíti.” Ezzel a mondattal nyit a sorozat, a néző pedig máris ráharap a szépen csillogó horogra, remélve, hogy ezúttal nem csak egy újabb, miniszériára nyújtott kiáltványt fognak lenyomni a torkán. Van okunk bizakodni, hiszen a közelmúltban például az Eric is bizonyította, hogy igenis lehet még szervesen foglalkozni az elidegenítésig nyúzott társadalmi kérdésekkel, ráadásul Natalie Portman és Moses Ingram jelenléte is okot adhat a tenyerünk izgatott dörzsölésére.

A látvány indokoltan felkavaró, a képi világ épp olyan fojtogató, amilyen Baltimore lehetett e tájt egy színes bőrű nő számára, a történet – lévén, hogy az adaptált regény valós eseményeket dolgoz fel – valamelyest adott, és a didaxis elkerülésének vádja sem érheti a készítőket. De a kivetettségben összekapaszkodó, egymást a vízből ki- (és be-) rántó női sorsok még így is olyan biztonsági játék hatását keltik, amilyenből már túl sokat láttunk. A Nő a tóban a feketére, a pirosra, de még a zöld filc­asztalra is tesz tétet, így tulajdonképpen nyert ügye van. Ha ez az.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."