Nagy Őszi Programajánló - Kiállítás

A művészet határán

Fordított tárgyak

Képzőművészet

Kosárfonással készült laptoptáska, David Bowie falvédőre hímezve, statisztika szőnyegbe szőve. Van-e találkozási pontja a hagyományos kézműves technikáknak, a Covid-hobbiknak, a nagyszüleinktől ismerős tárgyaknak és a kortárs művészetnek?

„Ezek a kerámia- és textiltárgyak, ékszerek vagy épp hímzett alkotások felvetik azt a banálisnak ható kérdést, hogy mi a művészet. Mitől számít valami műalkotásnak, vagy épp miért nem számít annak?” – utal lapunknak a tárlat kiindulópontjára a kiállítás kurátora, Timár Katalin. Hivatkozási alapjai között Jeremy Deller brit képzőművészt említi, különösen a hétköznapiság művészetével foglalkozó alkotó Folk Archive című, 2005-ös munkáját.

A kurátor felhívja a figyelmet arra is, hogy nem csupán a tárgyak maguk, de az elrendezésük módja is meghatározó lehet. „A világ néprajzi múzeumaiban a műtárgyakat általában zsúfoltan helyezik el a tárolókban: több tíz matyó hímzés vagy tarsolylemez kerül egymás mellé. De egy képzőművészeti múzeumban, ha csak egyetlen Picasso-kép függ a falon, akkor senki nem követeli, hogy szerepeljen mellette még tíz másik.” Vagyis közvetve a múzeumi hagyományok, a kiállítások bemutatása közötti különbségek is befolyásolják a nézőket. Ezt kiforgatva kerül a Ludwig terébe, mondjuk Tarr Hajnalka húsznál is több munkája.

Első pillantásra a kiállításon látható képzőművészeti tárgyak közül többről nem is gondolnánk, hogy az művészeti alkotás, ugyanis fölismerhető bennük egyéb funkció vagy máshonnan ismerős technika. Lőrincz Réka alkotásai jól példázzák ezt a kettősséget: ékszerei több esetben kis méretű tárgyak összekombinálásával, továbbfejlesztésével, akár meglévő ékszerek, műanyagok beépítésével készülnek. „Alapvetően sok tárgyamra jellemző, hogy szeretem megváltoztatni azt a valóságot, amiben épp voltak. Hiszem, hogy ez általánosságban igaz az életünkre: kedvünkre tudjuk alakítani” – árulta el nekünk Lőrincz Réka, akinek közel 25, nagyon különböző évekből származó alkotása szerepel a kiállításon. „Az egyik kedvencem egy régi játék mérleg, amelyet nyaklánccá alakítottam. Egy nagyon hétköznapi tárgy kis gyöngyökkel összekombinálva: ebben benne van minden, ami engem érdekel” – teszi hozzá. S ez tényleg egy ékszer, bár mindennapi használatra csak korlátozottan alkalmas.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.