Elhunyt Bárány Frigyes színművész

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. április 11.

Kultúra

Több mint harminc filmben szerepelt, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház alapító és örökös tagja.

Életének 93. évében elhunyt Bárány Frigyes Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház alapító és örökös tagja. A család tájékoztatása szerint a művészt vasárnap érte a halál.

Bárány Frigyes 1930. november 17-én született Budapesten. Eredetileg papnak készült, majd 1952–1956 között vállalati grafikusként dolgozott. Színi tanulmányait Makay Margitnál végezte, 1957-től 1960-ig az Állami Déryné Színház tagja volt, 1960 és 1964 között pedig a debreceni Csokonai Színházban játszott. 

🖤 Elhunyt Bárány Frigyes színművész, a nyíregyházi társulat alapító és örökös tagja 😢 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy...

Posted by Móricz Zsigmond Színház on Tuesday, April 11, 2023

1964-től 1971-ig a József Attila Színház, 1971–1972 között a Győri Kisfaludy Színház színésze volt. 1972-ben a szolnoki Szigligeti Színházba szerződött, majd 1974–1981 között a Pécsi Nemzeti Színházban lépett fel. 1981-től volt a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja, itt több mint száz darabban játszott. Művészeti tevékenysége bekerült Nyíregyháza értéktárába és a nyírségi nagyváros díszpolgárává is megválasztották.

Több mint harminc játék- és televíziós filmben szerepelt, leghíresebb alakítása az Aranyember című filmben Kacsuka Imre szerepe volt.

A Jászai Mari-díjat 1984-ben, az érdemes művész címet 1990-ben, a kiváló művész elismerést 2014-ben kapta meg. 2019-ben elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának díját.

(Címlapképünkön: Bárány Frigyes Az anyu én vagyok! című ifjúsági komédia próbáján a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban 2014. október 16-án. Fotó: MTI/Balázs Attila)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.