"Nagyon szeretek a városban bringázni, pláne így, hogy még pénzt is kapok érte. Biciklizés közben ráadásul iszonyú jókat lehet gondolkodni. Kicsit olyan üvegbúra érzés, benne is vagy a világban, meg nem is. A futárkodás egyébként csomó mindenben hasonlít az íráshoz: elemi szükségletet elégítesz ki, de úgy, hogy közben szinte gyermeki örömöt okozol" - mondta Erdős Virág, akivel a 24.hu készített hosszú interjút.
A költő hosszan mesélt arról, miért szeret biciklisfutárként dolgozni, és hogy milyen hasonlóságokat lát a futárkodás és az irodalom között. Például azt, hogy "kapcsolatot teremtesz, de magát a kapcsolatot nem kell működtetni, ápolni, fenntartani: kizárólag a „termék” által működik, ha működik. Számomra az irodalomban is az az igazán vonzó, komfortos és „testhezálló”, hogy nem kell közvetlenül kommunikálni, vitatkozni, győzködni, egyezkedni: becsengetsz, leteszed és csá."
Majd hozzáteszi:
"És ha ez valaki szerint gáz, akkor annak innen üzenem: szerintem 2020-ban József Attila-díjjal a hátizsákodban biciklisfutárkodni még mindig nagyságrendekkel kevésbé gáz, mint mondjuk MMA-, NKA- vagy éppen Térey-ösztöndíjból élni."
Erdős Virágnak nemrég jelent meg új verseskötete, Hősöm címmel: a költő három éven át járta a Hős utcát, beszélgetett a lakókkal, fotózta az enyészetet, ebből állt össze a kötet.
Arról, hogy mi vitte a Hős utcába, azt mondja, hogy "többek között éppen az, hogy egy percig se gondolom, hogy azoknak a bizonyos „elesetteknek” amúgy ne lenne hangja, és hogy például csak úgy maguktól estek volna el… Nem az ő szájukat, hanem a mi fülünket kell kinyitogatni, és a saját (hülye szóval) „össztársadalmi” felelősségünkkel kell végre valahára számot vetnünk. Nem velük van baj, hanem velünk, mindannyiunkkal, akik ezt a lehetetlen helyzetet előállítottuk, fenntartjuk és évről évre egyre tovább rontjuk, tetézzük és bonyolítjuk."
Majd hozzáteszi, hogy "a Hős utcának nincs külön nyelve. Jelentem: egy nyelvet beszélünk. Úgyhogy nincs több kifogás, el lehet végre kezdeni: beszélgetni."
