Gundel Takács Gábor: „Azt látom, hogy a minőség vagy a szakmai szempontok már nem fontosak”

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 3.

Kultúra

A sportriporter-műsorvezető hosszan mesélt arról, hogy miért hagyta ott a közmédiát, hol a határa a politikai döntéseknek a tévézésben, és hogy miért volt más a Tv2-n vetélkedőt vezetni, mint a „királyi tévénél”.

„Mikor 2006-ban visszakerültem a királyi tévébe, akkor úgy voltam vele, hogy oké, én innen megyek nyugdíjba – erre tíz évvel később, 52 évesen fel kellett állnom. Egyszerűen nem volt tovább maradásom, nem bírtam, ami ott ment. Pedig azt el tudom fogadni, ha egy állami tévé bizonyos mértékig kiszolgálja az aktuális hatalmat. A mérték kérdése a necces” – Gundel Takács Gábor új vetélkedője nemsokára a Viasaton indul majd, ennek apropóján adott interjút az Indexnek. Többek között beszélt arról is, hogy miért hagyta ott két éve a köztévét, és ennek ellenére miért tudott mégis a Tv2-nél dolgozni.

Bár szerette köztévésnek gondolni magát, már nem bírta a politikai alapú döntéseket, mondta. A biztosítékot az a sztori verte ki, amikor az általa vezetett vetélkedőben politikai hovatartozása miatt nem engedtek játszani egy játékost: „S nem jobbikos képviselő volt, hanem a Jobbik ifjúsági tagozatának az alelnöke. Se az arcát, se a nevét nem ismerte senki. Volt is már ilyen, hogy valaki ilyen kis politikai érintettséggel játszhatott, megbeszéltem vele hogy itt és most te Árpád vagy, a töritanár, és induljunk el erre. Én a csatorna döntésével akkor szembesültem, amikor már késő volt, amikor az érintett a Facebookon borította a bilit. És ha maradok, akkor a műsor arcaként legitimizálom a döntést. Erről szó sem lehetett, egy szórakoztató műsorban nem lehet politikai alapon diszkriminálni senkit, főleg, ha nem közszereplő. Mondtam a főnökeimnek, hogy ez nem fog menni, hacsak azt nem mondják, hogy bocs. Nekem mondták, de sem a nézőktől, sem a játékostól nem kértek bocsánatot. Hát, én meg eljöttem.”

Más kérdés, hogy a Tv2-nél és az Origónál ugyanúgy vállalt munkát, előbbin egy vetélkedőt vezetett, utóbbin sportblog fut a neve alatt, ezt azonban már nem tartja aggályosnak: „Nekem is vannak skrupulusaim, különösen a választások közeledtével voltak. Én szándékosan nem foglalkoztam a politikával soha. Azt vallom, hogy vannak műfajok, amiket távol kell tartani a politikától.” Ráadásul: „Én dolgozni akartam, az RTL történetesen nem hívott.” Ahogy mondta, néha ez ennyire egyszerű.

Szó esett persze az olimpiáról is:

„Előítéletekkel állnak hozzá az emberek az olimpiához. »Úgyis ellopják a pénzt.« És ennek oka van. »Annyit loptak már tőlünk, amikor észre sem vettük, de hogy még a szemünkbe is röhögjenek?« Ez valóban fájó dolog számomra is, és ezzel még nem azt mondom, hogy bárki is ellopta volna a pénzt, mert természetesen fogalmam sincs és nem is értek hozzá, csak ugye van az a klasszikus mondás, hogy nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. És már az is baj, ha nem látszott annak.”

És bár nyilván örülne az olimpiának, de van, ami nem éri meg: „Én úgy gondolom, meg kell próbálni, de arról szó sem lehet, hogy az országot tönkretegyük. Nekem is van három gyerekem, és szeretném, ha nem kéne elmenniük az országból, szóval eszem ágában nem lenne egy olimpia kedvéért lenullázni egy országot.”

Figyelmébe ajánljuk