Mintha szélesvásznú filmet néznénk: a színpadkép két oldalra kinyúlik, és az ég mintha összenyomná a földet. Középen, elég kis területet elfoglalva, forgószínpadra épített, lombházra emlékeztető építmény áll, a széleken sátrak (díszlet: Devich Botond).
Orosz–ukrán háború, kallódó fiatalok, otthonápolás és dekolonizáció; a november 6-án induló Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál ezúttal is aktuális társadalmi, politikai, emberi jogi és környezeti kérdésekkel foglalkozik. Az idei programról és a fesztivál elmúlt húsz évéről beszélgettünk.
Nem olyan régen beszélgettünk legutóbb Frank Turnerrel, de annyi minden történik vele, hogy indokolt az újabb interjú. A hamarosan Budapesten koncertező zenészt pár órával azután értük utol, hogy visszaérkezett Amerikából Londonba.
A fodrász segít az anyjának értelmileg sérült fiatalokra vigyázni az uszodában, és megtetszik neki az egyik fiú.
Ha egy pillanatra beleképzeljük magunkat abba a disztópikus helyzetbe, amelyben rossz világ jár az alkotói szabadságra az Egyesült Államokban, s valamiféle ízlésrendőrség elkapja Taylor Sheridant (a Yellowstone-univerzum atyját), és száműzik Ausztráliába, nos, akkor is ugyanazt a helyzetet kell megélnünk, mintha most csak szimplán bekapcsoljuk a tévét.
Október elején jelent meg 300 példányban, rövid idő alatt el is fogyott a Trabant nagylemeze.
A fordítói megjegyzésekből kiderül, hogy az eredeti kiadásnak egynemű fekete volt a borítója, mint egy lezárt szoba.
Még mindig nem unjuk a noirokat, pedig a streaming szolgáltatók láthatóan mindent megtesznek ezért.
Figyelmet parancsoló felütés: ezekre a Brahms-balladákra szokták mondani, hogy a nyitott kvintekkel és oktávokkal mitikus, „ossziáni” hangot idéznek.
Az idei év egyik legnagyobb horror meglepetésében egy tévés talkshow-ban idézik meg az ördögöt, és a stúdióban elszabadul a pokol.
