Interjú

„Mi kiástuk magunkat”

Julia Lezsnyeva énekes

Zene

Október 30-án énekelte Händel Eszter című oratóriumát a Müpában. Az orosz szoprán meseszerű szülőhelyéről, a zenei versenyekről, kedvenc partnereiről és a memóriájáról is beszélgettünk.

Magyar Narancs: A szüleid geofizikusok voltak. Tudsz valamit a geofizikáról?

Julia Lezsnyeva: A szüleim persze szerették volna, ha követem őket, de én semmiféle vonzalmat nem mutattam a matematika iránt. Szerencsére édesanyám megérezte, hogy a zenéhez viszont van tehetségem és kedvem is. Így a geofizikáról nem tudok sokat, és csak idősebb koromban kezdtem kérdezgetni a szüleimet, hogy meséljenek a fiatalkorukról, az iskoláikról. A történeteik nemcsak a tudományos munkájukról, kísérleteikről, módszereikről, felfedezéseikről szóltak, hanem a személyes élményeikről is, mert rengeteg őrületes dologban volt részük a munkájuk során, Oroszországban és a Távol-Keleten.

MN: Szahalin szigete, ahol születtél, olyan messze van, mintha mesében lenne. Milyen volt ott felnőni?

JL: Nagyon boldog voltam ott, a gyerekkorom teljesen gondtalanul telt. Szerettem a tanáraimat, ők is szerettek engem, és nagyon erős kötelék fűzött a barátaimhoz. Az iskola után is mindig együtt játszottunk. A legerősebb emlékeim hozzájuk kapcsolódnak – meg a téli havazáshoz. Egyszer olyan sok hó esett, hogy az első emeletet is teljesen elfedte. Kinyitottuk az ajtót, nem volt fény, nem volt utca, édesapámmal nekiálltunk a lapátolásnak. Persze senki más nem mozdult a házban, nem volt értelme, de mi kiástuk magunkat, ő pedig elvitt az óvodába, ahol persze senki nem volt.

MN: Visszamész-e néha Szahalinra?

JL: Nem, most nem is lehet; remélem, előbb-utóbb javulni fog a helyzet. De őrzöm ezt a romantikus, nagyon érzelmes álmot, hogy egyszer visszamehetek oda. Amikor kiskamasz koromban Moszkvába kerültem – ott kezdődött az igazi „kemény munka” –, egyedül voltam, búskomor voltam, néha sírtam is, és visszagondoltam a szahalini kisvárosunkra, az elképesztően szép természetre és a barátaimra. Ma persze már nyugodtabb vagyok, de a vágy ugyanúgy megvan.

MN: És most hol vagy otthon?

JL: Leginkább útközben… ha ez a válasz elfogadható. Bárhol vagyok, az az otthonom, igyekszem élvezni a szabadságot, és nem kötődni egyetlen helyhez.

MN: Cardiffban tanultál, miért pont ott?

JL: Ez egyszerre volt szerencsés véletlen, a világegyetem ajándéka, és egy nagyon is stratégiai döntés: 16–17 éves koromban döntenem kellett a további életemről, és Moszkvában találkoztam egy csodálatos amerikai hölggyel, a moszkvai Kempinski szálloda vezetőjének feleségével. A hölgy nagy zenerajongó volt, sokat segített a fiatal muzsikusoknak és más művészeknek is. Sokat találkoztunk, összebarátkoztunk. Azt mondta, én adtam az inspirációt az általa létrehozott Kempinski Arts Support Programme-hoz, amelynek én lettem az első ösztöndíjasa, a cardiffi tandíjat pedig a walesi kormány állta. A hölgy nagyon szerette a hangomat, és felelősséget érzett a további fejlődésemért. Ő segített kapcsolatot teremteni a cardiffi akadémiával és annak csodálatos énekes-énektanár vezetőjével, Dennis O’Neill-lel. Nagyszerű hely volt, mindenkinek tudom ajánlani; nekem azért is volt jó, mert az egy kicsi iskola, így könnyebben el tudtam viselni, hogy először voltam távol – nagyon távol – a családomtól. Londonban vagy egy másik nagyvárosban ez nagyon nehéz lett volna.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”