Magyar Narancs: A viola da gamba játék egyik pionírjának mondják. Ez a cselló elődje, amelyet a játékos a térde közé fog. Tényleg nem ismerték a hangszert, amikor ön játszani kezdett?
Jordi Savall: Tényleg nem! Vagy ha forogtak is közkézen régi gambák, akkor is úgy játszottak rajtuk, mint a modern csellón, egészen más vonókezeléssel és technikával. Azokat a zeneszerzőket, mint Marin Marais vagy Sainte-Colombe, akik nélkül elképzelhetetlen a viola da gamba repertoárja, szintén nem ismerte a közönség.
MN: Hogyan képzeljük el azt a folyamatot, amikor egy csellistából régizenész lett?
JS: Heteken át ültem a párizsi Bibliothèque nationale de France-ban, a brüsszeli Bibliothèque royale de Belgique-ben és a British Museum könyvtárában, ahol elég terjedelmes korpuszt találtam, kottákat és tankönyveket arra, hogyan kell ezen a hangszeren játszani. Ez a hatvanas években volt, a húszas éveim derekán. 1968-ban kezdtem tanulni a bázeli Schola Cantorum intézetben, és arra kértem mesteremet, August Wenzingert, hogy segítsen tökéletesíteni a gambajátékomat. Úgy akartam játszani, mint Marin Marais! Újabb három év következett, és csak utána kezdtem koncertezni. Addig minden a felkészülésről szólt.
MN: A historikus muzsikálás hasonló az időutazáshoz. Kivel találkozna, ha visszautazhatna a reneszánsz és barokk korba?
JS: Micsoda kérdés! Bachhal, Mozarttal, Beethovennel. És persze Sainte-Colombe-bal és Marin Marais-vel.
MN: Rengeteg felvételt készített az elmúlt ötven évben. De vajon mennyiben kellett tudósnak, és mennyiben művésznek lenni a korhűséghez? Inkább egzakt tudásra, vagy képzelőerőre, a szépérzékre volt szükség a hangzás kialakításában?
JS: A Hespèrion XX együttes megalapításáig tíz éven át mindennap, reggeltől estig a kották és a korabeli források fölött görnyedtem, zenéltem és tanultam, hogy helyes stílusismeretre, ízlésre és műveltségre tegyek szert. Maga a zene volt a mesterem. Ha egy zenésznek nyitva van a füle, ha jó szakember, fegyelmezett és szorgalmas, akkor megtalálja a kulcsot a régizenéhez. A zene magától megszólal. De a lényeget az emberi tényező jelenti: a zenét elő kell adni, meg kell tölteni érzelemmel, ízléssel. Hadd kérdezzem meg, hány muzsikust ismer ma, aki tíz évig csak tanul, és nem lép ki rögtön a rivaldafénybe? Ugye, egyet sem. Túl hamar és túl gyorsan akarnak előrelépni, nincs idejük arra, hogy elmélyüljenek a zenében.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
