Interjú

„Kották fölött görnyedtem”

Jordi Savall karmester

Zene

Mindennél többre értékeli azt az időszakot, amikor előadóművészi pályájára való felkészülésként elmélyült a reneszánsz és barokk zenében. A világhírű gambajátékos, a régizene doyenje ismét visszatér a Budapesti Fesztiválzenekarhoz, hogy Händel, Telemann és Gluck műveit vezényelje november 7-én és 8-án.

Magyar Narancs: A viola da gamba játék egyik pionírjának mondják. Ez a cselló elődje, amelyet a játékos a térde közé fog. Tényleg nem ismerték a hangszert, amikor ön játszani kezdett?

Jordi Savall: Tényleg nem! Vagy ha forogtak is közkézen régi gambák, akkor is úgy játszottak rajtuk, mint a modern csellón, egészen más vonókezeléssel és technikával. Azokat a zeneszerzőket, mint Marin Marais vagy Sainte-Colombe, akik nélkül elképzelhetetlen a viola da gamba repertoárja, szintén nem ismerte a közönség.

MN: Hogyan képzeljük el azt a folyamatot, amikor egy csellistából régizenész lett?

JS: Heteken át ültem a párizsi Bibliothèque nationale de France-ban, a brüsszeli Bibliothèque royale de Belgique-ben és a British Museum könyvtárában, ahol elég terjedelmes korpuszt találtam, kottákat és tankönyveket arra, hogyan kell ezen a hangszeren játszani. Ez a hatvanas években volt, a húszas éveim derekán. 1968-ban kezdtem tanulni a bázeli Schola Cantorum intézetben, és arra kértem mesteremet, August Wenzingert, hogy segítsen tökéletesíteni a gambajátékomat. Úgy akartam játszani, mint Marin Marais! Újabb három év következett, és csak utána kezdtem koncertezni. Addig minden a felkészülésről szólt.

MN: A historikus muzsikálás hasonló az időutazáshoz. Kivel találkozna, ha visszautazhatna a reneszánsz és barokk korba?

JS: Micsoda kérdés! Bachhal, Mozarttal, Beethovennel. És persze Sainte-Colombe-bal és Marin Marais-vel.

MN: Rengeteg felvételt készített az elmúlt ötven évben. De vajon mennyiben kellett tudósnak, és mennyiben művésznek lenni a korhűséghez? Inkább egzakt tudásra, vagy képzelőerőre, a szépérzékre volt szükség a hangzás kialakításában?

JS: A Hespèrion XX együttes megalapításáig tíz éven át mindennap, reggeltől estig a kották és a korabeli források fölött görnyedtem, zenéltem és tanultam, hogy helyes stílusismeretre, ízlésre és műveltségre tegyek szert. Maga a zene volt a mesterem. Ha egy zenésznek nyitva van a füle, ha jó szakember, fegyelmezett és szorgalmas, akkor megtalálja a kulcsot a régizenéhez. A zene magától megszólal. De a lényeget az emberi tényező jelenti: a zenét elő kell adni, meg kell tölteni érzelemmel, ízléssel. Hadd kérdezzem meg, hány muzsikust ismer ma, aki tíz évig csak tanul, és nem lép ki rögtön a rivaldafénybe? Ugye, egyet sem. Túl hamar és túl gyorsan akarnak előrelépni, nincs idejük arra, hogy elmélyüljenek a zenében.

MN: A budapesti koncertjein Händel és Telemann mellett vezényel egy Gluck-darabot is, utóbbi gyakran elsikkad Haydn és Mozart mellett. Pedig nem is előfutára, hanem úttörője volt a klasszika korszakának.

JS: Gluck tényleg rendkívüli komponista, a zenéje tele van fantasztikus energiával, kifejező­erővel, meglepetéssel és gyönyörűséggel. Inspirálta Haydnt és Mozartot. Elég csak a most felcsendülő balettzenére, a Don Juanra gondolni, amelyből Mozart sokat merített a Don Giovanni komponálásakor.

MN: Milyen többletet jelent, hogy Gluck zenéjét historikus megközelítésben adják elő?

JS: Amikor Gluck alkotni kezdett, koncertünk másik főszereplője, Händel még életben volt. Európában éppen megváltozott az uralkodó stílus, a barokk pompát felváltotta a letisztult klasszika. De ez nem egyik napról a másikra történt. A mi megközelítésünk jobban rekonstruálja a zene evolúcióját: amikor Gluckot játszunk, a barokk felől tekintünk rá, hiszen abból nőtt ki, ahogy Beethovent is célravezetőbb Haydn irányából megközelíteni, és nem Wagneréből. A zenetörténet, ahogy az idő, mindig előrehalad, sosem hátra, s ha ellenkezőképpen szemléljük, sok apró érdekességet elmulaszthatunk.

MN: Händel és Gluck idejében, a 18. század derekán a karmesteri szerep sem forrott még ki, a modern dirigens csak jó ötven évvel később, a romantika kezdetén jelenik meg. Hogyan vezényel ön?

 
Fotó: David Ignaszweski

JS: Nem vagyok tipikus karmester, aki egy életet áldozott rá, hogy megtanuljon vezényelni. Zenész vagyok, zenét csinálok. Az a feladatom, hogy az együttes megfelelő hangsúlyokkal, tempóval és érzelmi töltettel muzsikáljon. Amíg meg nem jelent az a frakkos, pálcás karmester, akit ma is ismerünk, ezt változatos módon érték el a zenekarvezetők, és az én módszereim is szabadabbak, mint a kollégáimé.

MN: Rendszeresen fellép a Budapesti Fesztiválzenekar régizenei együttesével. Miért szeret velük dolgozni?

JS: Kiváló muzsikusok, akik mindig nyitottak az új benyomásokra. Azt is érzem, hogy jó kezekben vannak, jó karmesterük van, hiszen megőrizték a frissességüket, hajlékonyságukat. Ennél többet nem is kérhet egy vendégkarmester, aki ráadásul a megszokottól eltérő igényekkel érkezik. Ebből következik az is, hogy egy modern szimfonikus zenekarban épp olyan kiválóan zenélnek, mint historikus hangszereken, a saját régizenei együttesük tagjaként.

MN: Úgy tudom, legújabb projektjében az európai háborúk kérdésével foglalkozik. Hogyan lehet ezt a zenében megragadni?

JS: Pontosabban a háború és a béke érdekel. Az európai történelem konfliktusok sorozatából áll, a harcokat mindig ünnepélyes békeszerződések követték, amelyeknek zenei lenyomatuk is van. A vezérfonalat Erasmus gondolatai jelentik, akivel már egy évtizede megjelent lemezünk foglalkozott. A nagy humanista azt mondta, hogy az emberek nagy része gyűlöli a háborút és békére vágyik, de másutt azt is leírta, hogy aki egyszer emberre vadászott, soha nem akar vadászni másra.

 

A lapszám további cikkei itt érhetőek el >>>

Heti hírlevelünkre itt tud feliratkozni >>>

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.